203413. lajstromszámú szabadalom • Központi sugártengely körül elforgatható, párhuzamos sugárhatásolású sugárrekesz

1 HU 203 413 B 2 A találmány tárgya központi sugártengely körül elfor­gatható, párhuzamos sugárhatárolású sugárrekesz két pár egymásra merőleges, páronként egymással párhuza­mos sugárhatároló kapuval, amely egy önmagában is­mert kialakítású, változtatható átmérőjű kör alakú sugár­határolóhoz egyszerűen hozzáilleszthető, és az így lét­rejött sugárhatároló rendszer az orvosi igényeknek meg­felelően egyaránt alkalmas körmező és ezzel kombinált párhuzamos oldalú négyszögmezők határolására. A négyzetes mezők határolásának ismert megoldásai az alábbiak: az USA Machtet, az olasz Ralco, a svájci Comet és a magyar Medicor cégek által használt meg­közelítően azonos megoldás, hogy az egymással párhu­zamos nagyméretű rekeszelő lapokat a központi ten­gelytől kihelyezett faigáspontok körül a határoló élek közelében csatlakozó elforduló karokon, ív mentén mozgatják. Az íven történő mozgás közben a rekeszelő lapok hátsó végeit planigráf elvű karos mechanikával nyitáskor a fókusz irányába húzzák, illetve záráskor a sugárrekesz kilépő nyílásának teljes lezárása érdekében ellenkező irányba tolják. A megoldás előnye, hogy az alkalmazott kinematika kis geometriai méreteket ered­ményez. Ezen megoldás hátrányai:- nagy nyomatékigény a kiegyensúlyozatlan nagy tömegei mozgatása miatt,- a karos szerkezetből eredő nagy holtjátékok,- az egymásra merőleges rekeszelő lapok zárási sík­jai közti tér viszonylag nagy, így a síkoknak fókusz­tól mért távolságai eltérőek,- a rekeszelő lapok lineáris mozgatása a működési tartomány csak mintegy kétharmad részében való­sítható meg. A Siemens AG és több más cég megoldásánál az egymással párhuzamos rekeszelő lapok kisméretűek. A rekeszelő lapokat a központi tengelytől kihelyezett forgáspontok körül elforduló karokon ív mentén moz­gatják. A sugárrekesz nyitásakor íven befelé, míg zárá­sakor íven kifelé elmozduló kiegészítő lapokat használ­nak. Ezen megoldás hátrányai a következők:- geometriai méretei nagyok,- nagyok a holtjátékok,-- az elmozdulás nem lineáris,- az egymásra merőleges rekeszpárok fókusztól mért távolságában, nagy méretkülönbség adódik. Az itt vázolt kialakítású ismert sugárrekeszeket újab­ban kiegészítik folyamatos nyolcszöghatárolóval, illet­ve cserélhető fix átmérőjű körlyukat tartalmazó lapok­kal. Használatosak még az egymásra merőlegesen elhe­lyezett, síkban elmozduló határolók is, amelyek mozgá­sát sínen megvezetve jellemzően menetes orsós meghaj­tással oldják meg. Egyetlen kapupár síkban történő mozgatására a Me­dico- cég alkalmazza még a radiális irányú kulisszával működtetett kinematikát, amely a rekeszelő kapukat szintén sínen megvezetve mozgatja. Ez a megoldás az alábbi hátrányokkal jár- nemlineáris működés,- a kinematika nagyméretű rekeszelő lapokat ered­ményez, ezért a sugánekesz teljes nyílásának lezá­rása miatt csak a fókuszhoz viszonylag közel elhe­lyezett sugárhatárolók alkalmazhatók, ennek kö­vetkezménye pedig a nagy cxtrafokális terület,- kiegészítő rekeszelő lapok nem alkalmazhatók,- a mélységi kivitel nem valósítható meg. Közvetlenül a röntgencső előtt a sugárrekesz részére általában nagyon kis hely áll rendelkezésre, jóllehet a képtávolságok viszonylag nagyok. Ennek eredménye­ként a határolási hibák a képsíkban megnövekszenek, ami nem teszi lehetővé a szabványok által megkövetelt pontosság elérését. A nehézséget fokozza, hogy a radio­gráfia a képerősítők alkalmazása miatt átvilágítási üzemben kör és négyszögletes, felvételi üzemben pedig - esetenként elforgatható - négyszögletes határolt me­zőket igényel. További nehézség lép fel akkor, ha a központi sugár ferdén esik a film síkjára (döntött csővel készült felvétel), mert a parallelogramma mező trapéz alakban torzul meg. Végül a kettősfókuszú röntgencsö­vek fókuszainak parallaxisa is mezőhibát okoz. A találmány feladata olyan sugánekesz létrehozása, amely folyamatosan változtatható átmérőjű kör alakú sugárrekeszre építve kis helyszükséglet mellett egysze­rű és kompakt kivitellel tud elfordítható, síkban lineári­san elmozduló rekesz lapokkal négyzetes sugármezőt határolni úgy, hogy a hossz- és keresztirányú oldalak határolása ugyanazon síkban, tehát a fókusztól azonos távolságban történik. A feladat megoldásához az a felismerés vezetett, hogy a párhuzamos rekeszelő lemezeket használó ismert sugárrekeszekben a határolók elmozdulása tanges vagy cosinus összefüggés szerint történik, amely nemlineáris működésű kinematikai konstrukciókat eredményez. He­lyette az elfordulásnál lineáris működésű kinematikát kapunk, ha a rekeszelő elemek síkjában a határolókat körülvevő elforduló gyűrűvel mozgatott, egymást köze­lítő, vagy egymástól eltávolodó párhuzamos rekeszla­pokat használunk. Körhatárolóra épített helyzetben a rekeszlapok szélességi mérete csökkenthető, mivel a folyamatosan változtatható kömyílás átmérőjének mé­rete összhangba hozható a négyszögletes mezők átlómé­retével. A rekeszlappárok egy álló gyűrű két oldalán vannak elrendezve, és a gyűrűn lévő egymásra merőleges pá­lyákban elmozgathatók, határoló éleik a gyűrű kömyí­­lásában érintkeznek, így lehetővé teszik, hogy a mező­­határolás közös síkban jöjjön létre. A lapokat működtető elforduló gyűrűk is erre az álló gyűrűre épülnek, amely a körrekeszhez csatlakozik és azon vagy azzal együtt elfoigatható. A találmánnyal sugárrekeszt hoztunk létre két pár egymásra merőleges, páronként egymással párhuzamos sugárhatároló kapuval, amely kapukat mozgató szerke­zettel kapcsolódó rekeszlapok képezik, és a találmány szerint a rekeszlapok páronként egy álló helyzetű belső gyűrű két felületének támaszkodnak, a belső gyűrűn centrális nyílás van kiképezve, amelyen túl a két elmoz­dulási iránnyal párhuzamos lineáris hornyok vannak, a rekeszlapokkal a centrális nyíláson kíviúeső szár van egybeépítve, amelynek egymástól távoli részein a hor­nyokba illeszkedő és általuk lineáris elmozdulásra meg­vezetett vezetőcsapok vannak, a rekeszlapoknak a belső gyűrű felületével átellenes oldalánál forgógyűrűk he­lyezkednek el, amelyek adott szögtartományban a köz­ponti sugártengely körüli elfordulásra vannak megve­zetve és rajtuk legalább két, egymásra centrálisán szim­metrikus ívelt horony van, és a rekeszlapok szárain az említett vezetőcsapokkal átellenes oldalon kiálló és az ívelt hernyók egyikével kapcsolódó vezetőcsap van, és az ívelt horonynak a forgogyűrű szögelfordulása és a 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2

Next

/
Thumbnails
Contents