203377. lajstromszámú szabadalom • Eljárás nagyenergiájú sugárzással térhálósított stabilizált polimerkompozíció előállítására

1 HU 203 377 B 2 A találmány tárgya eljárás olyan hőre lágyuló polimer alapú műanyag kompozíció stabilizálására, amelynek egy vagy több stabilizátoikomponense nagyenergiájú besugárzás hatására részben vagy egészben ráépül a polimer láncra oly módon, hogy stabilizációs képességét megőrzi. A hőre lágyuló polimerek, köztük a poliolefinek al­kalmazhatóságát számos jó tulajdonságuk mellett korlá­tozza, hogy már 100 'C alatti hőmérsékleteken erőtel­jesen estiken a mechanikai szilárdságuk, terhelés alatt deformálódnak. E polimerek, ill. keverékeik térhálósítá­­sával az alkalmazhatóság hőmérséklettartománya kiter­jeszthető, és az előnyös tulajdonságok, pl. vegyszerálló­ság, mechanikai, optikai és villamos tulajdonságok stb. megőrzése mellett újabbak is megjelennek. E térhálósított polimerek 100 *C fölötti alkalmas hő­mérsékleten képlékennyé tehetők és alakíthatók. Az így létrehozott deformáció a polimer lehűtésekor rögzül, majd az ismételt hőkezelés alkalmával visszaalakul, azaz a tárgy törekszik visszanyerni eredeti méretét és formáját. Ez a tulajdonság pl. hőre zsugorodó termékek, speciális igényeket kielégítő csomagolóanyagok, kábel­szigetelések esetében használható ki. Az el<S>b felsorolt előnyök azonban csak akkor reali­zálhatók teljes mértékben, és a felhasználási lehetőségek akkor bővíthetőek, ha a térhálósított törnék stabilizálása akár emelt hőállósági követelmények esetén is megol­dott. Az említett követelmény kielégítésének a térhálósítá­­si folyamat lényegéből következően jelentős akadályai vannak. A térhálósítás olyan reakciósorozat, amelyben a lényegében véve lineáris polimer láncon reaktív cso­portok alakulnak ki, majd ezeknek a csoportoknak az összekapcsolódásával a molekulaláncok között kereszt­­kötések jönnek létre. Amennyiben a térhálósodást nagy­energiájú sugárzással, pl. gyorsított elektronokkal vált­juk ki, akkor a másodlagos folyamatban alkil gyökök1, illetve gyökionok képződnek, és ezek alakítják ki a térhálót elsősorban gyökös folyamatban. A létrehozott nagyszámú alkilgyöknek azonban csak kis része fordítódik a keresztkötések kialakulására, más részük káros mellékreakciók kiindulópontja lehet A kí­vánt térhálósság elérését akadályozhatják, a termék sta­bilitását rontják a polimer lánc hasadásával járó, illetve az oxigén jelenlétében végbemenő oxidációs reakciók. A káros mellékreakciók visszaszorítása jelentős stabili­­zátortöbbletet igényel a térhálósítás nélkül felhasználan­dó polimerhez képest Figyelembe kell venni továbbá, hogy a nagyenergiájú sugárzás közvetlen roncsoló hatást fejt ki a stabilizátor­­ra, valamint azt, hogy a megnövekedett alkalmazási hőmérséklethatár szintén magasabb stabilizálási köve­telményekkel jár együtt Ennek következtében az US 3,986,981 (1973); az US 4,036,719 (1977); a Jpn Kokay Tokkyo Koho JP80,00,743 (1978), a Jpn Kokay Tokkyo Koho JP 61,40,344 (1984) számú szabadalmakban né­hány t%-nyi stabilizátor felhasználását ajánlják az emelt hőállóságú térhálósított kompozíciókban, szemben a térhálósítás nélküli felhasználásnál szokásos 0,05- 0,5 t%-kal (Taschenbuch der Kunststoff-Additive, szerk. R. Gaechter, H. Müller, Carl Hanser Verlag, Mün­chen 1979). A magas stabilizátorkoncentráció alkalma­zása azonban további problémákat vet fel, elsősorban a kivérzés miatti stabilizátorveszteség megnövekedett mértéke miatt A stabilizáltok hatékonyságát korlátozó okok között nagy szerepe van a fizikai tényezőknek, ez ;k közül több szerző első helyre rangsorolja a stabilizá orok korláto­zott oldhatóságát a polimerben (J. Y Moisan: Eur. Polym. J., 16,979 (1980) és Polymer Permeability, Ch. 4. p. 119. Szerk.: J. Comyn, Elsevier Appl. Sei., London, 1985; N. C. Billingham és mtsai: J. Appl. Polym. Sei., Phys. Ed., 26,3543, (1981) és Developments in Polymer Stabilisation, Vol. 3. Ch. 5. p. 139. szerk.: G. Scott, Appl. Sei. Publ., London, 1980.). Az idézett publikációk ada­tai szerint a leggyakrabban használt stabilizátorok old­hatósága a polietilénben több nagyságrenddel alatta ma­radhat a tipikus alkalmazási koncentrációnak. A "túlte­lített oldatban” jelenlévő stabilizátor idővel kivándorol a műanyag tárgy felületére, ami fizikai veszteséget okoz. Az adalékkoncentráció növelésével nő az egyensúlyt és az aktuális adalékkoncentráció közötti különbség, azaz a migráció hajtóereje, így a veszteség mértéke is. A migráció okozta stabilizátorveszteség minimalizá­lására az alábbi módszereket alkalmazzák:- a stabilizátor móltömegének növelése, esetleg poli­­merizálás útján, ezáltal csökken a molekula mozgé­konysága; apoláros rész beépítésével nő a polimerrel való összeférhetősége [N. C. Billingham, P. D. Calvert Developments in Polymer Stabilisation, Vol. 3. Ch. 5. p. 139. szerk.: G. Scott, Appl. Sei. Publ.,London, 1980.; J. Y. Moisan: Polymer Permeability, Ch. 4. p. 119. Szerk.: J. Comyn, Elsevier Appl. Sei.,London, 1985; J.Posprsil: Chem. Listy, 76,489 (1982)]. - a stabilizátomak a polimer láncra való ojtása (J. Pospfcil: Chem. Listy, 76,489 (1982); O. Vogl, A. C. Albertsson, Z. Janovic: Polymer Stabilization and Deg­radation, Ch. 15. p. 197., szerk. P. P. Klemchuk, ACS Symposium Series 280, Washington D. C., 1985). A stabilizátorok ojtásának hagyományos módon való kivitelezése számos nehézséggel jár. Az ojtási folyama­tot elindító és fenntartó iniciátorok bekeverése nem minden esetben biztosítható egyetlen technológiai lé­pésben, hasonlóképpen nehézkes a stabilizátorok egyenletes eloszlatása. Mesterkeverékek alkalmazásá­val a homogenitás javítható, ez azonban költségnövelő tényező. Az ojtás kivitelezése során a keverékkészítés­nél magasabb hőmérsékletet kell alkalmazni, így a poli­mer újabb hőterhelésnek van kitéve, ami többletstabili­­zátor felhasználását teszi szükségessé. Az ojtás egyik kellemetlen mellékreakciója lehet a nem teljesen homo­gén elegyben az iniciátor által kiváltott térhálósodás, amely a műanyag termék előállítása szempontjából kó­ros. Az inicrátorokból képződő gyökök egy része a sta­­bilizátorral inaktív termékekhez vezető káros mellékre­akciókban vesz részt A találmány tárgyát képező meglepő felismerésünk az volt, hogy a stabilizátor megfelelő megválasztása esetén a stabilizátomak a polimer láncra való ojtódása végbemegy a térhálósodással párhuzamosan, és így az ojtott stabilizátor megőrzi hatékonyságát A térhálósítás folyamán a kémiai folyamat jellegéből következően várható, és az esetek többségében ta­pasztalható a stabilizátor roncsolódása és elreagálása, ennek következtében a polimer stabilitásának a csökke­nése. E várakozással ellentétben azt tapasztaltuk, hogy egyes stabilizátorokat tartalmazó polietilén alapú keve­rékeket nagyenergiájú elektronokkal besugározva a ka­pott térhálós polimer termooxidatív stabilitása nem 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2

Next

/
Thumbnails
Contents