202389. lajstromszámú szabadalom • Cigarettaszerű termék kedvező hatású éghető betéttel
1 HU 202389 B 2 furatok közötti rész, viszonylag gyorsan kiég, és egy nagy 7 központi furatot képez. A 10 betételem ezen kiviteli alakja gyorsan ég, kicsi lesz az általa termelt szén-monoxid, így ugyanazokkal az előnyökkel rendelkezik, mint a korábbi kiviteli alakok. All. ábrán a találmány szerinti 10 betételem egy további kiviteli alakja látható, ez a korábbiaktól abban tér el, hogy a 8 kerület mentén három, egymástól azonos távolságra elhelyezett kifelé nyitott 11 csatorna van, míg a 7 központi furatot jelen esetben három, egymással párhuzamosan elrendezett négyszögletes keresztmetszetű csatorna képezi. Ennek a kiviteli alaknak is előnye, hogy nagyon gyorsan ég, és kis szén-monoxid szintje van, és ezen kívül előnye még, hogy nagyon jó az aeroszol továbbító képessége. Ha a találmány szerinti cigarettaszerű termék elkezd égni, a betételem égése során a keletkező hőt az aeroszolt képező anyag vagy anyagok párologtatására használjuk fel. Mivel a 10 betételem viszonylag rövid, és a forró égő vége mindig közel van az aeroszolt létrehozó elemhez, ez a közelség biztosítja azt, hogy az égő rész, különösen pedig a számos kerületi 11 csatorna, amely növeli az égés sebességét, a hőt az égő betételemtől az aeroszolt létrehozó anyagig továbbítsa. Ez jól látható az 1. ábrán, ahol látható a 10 betételem, és a 14 aeroszolt létrehozó elem. A hőátadás elegendő ahhoz, hogy úgy hozzon létre aeroszolt az aeroszolt létrehozó elem, hogy ott a hőmérséklet nem csökken le. A hőátadást tovább segíti még az is, hogy alkalmazunk egy valamilyen hővezető elemet, amely lehet például egy fém fólia, vagy a 12 fémborítás, amely érintkezésben van mind a 10 betételemmel, mind pedig a 14 aeroszolt létrehozó elemmel. A hővezető elem, tehát például a 12 fémborítás az égő végtől adott távolságra van, de legalább 3 mm távolságra kell legyen, előnyös azonban, ha 5 mm vagy ennél nagyobb távolságra van, mert így el lehet kerülni azt, hogy a 10 betételem fogyása után kiálló rész maradjon. A hőátadást úgy is elő lehet segíteni, hogy a kerület mentén egy szigetelő elemet alkalmazunk, mintegy kerületi és felületi borításként legalább a betételem egy részénél, előnyösen azonban legalább az aeroszolt létrehozó anyag egy részére is kiterjed ez a borítás illetőleg szigetelés. Egy ilyen szigetelő elem elősegíti egyrészt a jó minőségű és tartós aeroszol létrehozását azáltal, hogy a 10 betételem égésekor keletkező összes hőt az aeroszolt létrehozó anyag felé irányítja. Mivel az aeroszolt létrehozó anyag fizikailag a betételemtől el van választva, és mivel a betételem különböző konfigurációkban ugyan, de egy sor 11 csatornával van ellátva, biztosítva van az a lehetőség, hogy ellenőrzött és szabályozott hőátadás valósuljon meg az égő 10 betételem és az 14 aeroszolt létrehozó elem között, és így az 14 aeroszolt létrehozó elem lényegesen alacsonyabb hőmérsékletnek van kitéve, mint az égő betételem, ugyanakkor azonban minimalizálva van a hőgyengülés is. Ez egyúttal azt is eredményezi, hogy a 14 aeroszolt létrehozó elemben az aeroszolt szinte kizárólag a szíváskor jön létre, és a kifújáskor csak nagyon kevés aeroszol keletkezik. Azáltal, hogy szénatartalmú 10 betételemet alkalmazunk, csökken a pirolízis termék létrejötte, illetőleg csökkenek azok a termékek, amelyek a nem tökéletes égés során keletkeznek továbbá oldairányú aeroszol áramlás gyakorlatilag nincs. Mivel a betételem mérete kicsi, az égési paraméterei igen kedvezőek, a betételem szinte azonnal a teljes hossza mentén ég néhány szippantáson belül, ami azt is jelenti, hogy mivel a betételem egészen közel van az 14 aeroszolt létrehozó elemhez, az is igen gyorsan felmelegszik, és így a hőátadás az 12 aeroszolt létrehozó elemhez rendkívül hatásosan biztosítható, különösen az első és a középső kifújások során. A hőátadás, és ezáltal az aeroszol továbbítása különösen kedvező a 10 betételemben kialakított 11 csatornák és/vagy 1 furatok miatt, mivel a betételemben lévő 11 csatornák lehetőséget teremtenek arra, hogy a forró gázok gyorsan elérjék az 14 aeroszolt létrehozó elemet, különösen a szíváskor. Mivel maga a 10 betételem viszonylag rövid, így nincsen a 10 betételemnek olyan része, amely hosszú ideig nem ég, és amely hőcsökkenést hozna létre, mint ahogy ez a korábban ismert aeroszolt létrehozó különféle cigarettaszerű termékeknél a helyzet volt. Azáltal, hogy a találmány szerinti cigarettaszerű termék rövid, szén 10 betételemet, hővezető elemet, szigetelő elemet és a 10 betételemben kiképezett 11 csatornákat, és/vagy 1 furatokat tartalmaz, amelyek az 14 aeroszolt létrehozó elemmel szorosan kapcsolódnak, a találmány szerinti termék képes arra, hogy jelentős mennyiségű aeroszolt hozzon létre gyakorlatilag minden szippantáskor. Azáltal, hogy az égő csúcs az 14 aeroszolt létrehozó elemhez közel van, már néhány szippantás után igen jó hőáram alakul ki még akkor is, ha egy-egy szippantás között nagyobb idő telik el. A találmány szerinti cigarettaszerű terméknél az éghető 10 betételem átmérője általában nem több, mint a normál cigarettának az átmérője, és általában legfeljebb 8 mm, míg hossza kisebb, mint 30 mm. Előnyösen a 10 betételem 15 mm vagy annál rövidebb, előnyös a 10 mm-es hosszúság, vagy az annál rövidebb hosszúság is. A találmány szerinti 10 betételem átmérője pedig 2-8 mm tartományba esik, előnyös 4-6 mm. A találmány szerinti cigarettaszerű terméknél természetesen a 10 betételem keresztmetszete nemcsak kör alakú lehet, hanem tetszőleges más geometriai alakzatok is használhatók, például négyzet alakú, négyszögletes, ovális vagy hasonló. Ezekben az esetekben az említett átmérő adatok azok a keresztmetszet legnagyobb méretére értendők, amely célszerűen minden esetben kisebb, mint 8 mm. Uymódon a találmány szerint kialakított 10 betételem égő végénél a keresztmetszet maximuma 64 mm2 körül van. A 10 betételemnek a sűrűsége célszerűen 0,7 g/cm3-l,5 g/cm3 tartományba esik. Előnyös, ha a sűrűség nagyobb, mint 0,7 g/cm3, még előnyösebb, ha 0,85 g/cm3-nél is nagyobb. A 10 betételem célszerűen szénből van kialakítva. Előnyös, ha a 10 betételem széntartalma legalább 60-70 tömegszázalék, még előnyösebb, ha legalább 80 tömegszázalék. A 10 betételem nagy széntartalma azért előnyös, mert ilymódon minimális pirolízis és nem tökéletes égés során keletkező termék jön létre, gyakorlatilag igen kevés vagy nem látható füst oldaláram keletkezik, minimális hamu marad vissza, 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 8