200832. lajstromszámú szabadalom • Berendezés metallurgiai olvasztókemencék tölténének előmelegítésére

5 HU 200 £.32 B 6 A 2. ábra szemlélteti, hogy az egymással párhuzamosan elrendezett 21 rudak egy-egy csoportjának a külső vége 24/1, illetve 24/2 tartógerendában van ágyazva. Ezek a 24/1, 24/2 tartógerendák 25/1, illetve 25/2 mozgató­szerkezettel vannak kapcsolatban, ezáltal zárt helyzetből nyitott helyzetbe hátrahúzhatók. A zárt helyzet alatt azt értjük, hogy a 21 rudak a 14 tartály belsejébe nyúlnak, a nyitott, Illetve visszahúzott helyzetben pedig a 21 rudakat a 14 tartály belsejéből kihúzzuk. Az 1. ábrán az előmelegítő 17, illetve 19 szakaszok 20 rostélyának 21 rúdjal zárt hely­zetben vannak, amikor is azok a 16 töltetet tartják a megfelelő előmelegítő 17,19 szakasz­ban. A középső előmelegítő 18 szakaszban ezzel szemben a 20 rostély 21 rúdjai visszahúzott, azaz nyitott helyzetben vannak, ezáltal a 16 töltet felülről lefelé szabadon leeshet. A 2. ábrán látható, hogy a 24/1 tartógeren­dában ágyazott 21 rudak egy szerkezeti egy­séget képeznek, azaz 20/1 rostélyrészt, míg a 24/2 tartógerendában ágyazott 21 rudak egy másik szerkezeti egységet, azaz a 20/2 rostély­­részt képezik. A jelen esetben a 17, 18 és 19 szakasz is alulról az egyenként működtethető 20/1 és 20/2 rostélyrészekkel van lezárva. A 3. ábrán viszonylag nagyobb léptékben szemléltetjük az 1. ábra fent említett részletét, ahol a 21 rudak zárt helyzetét folytonos vonallal, a nyitott helyzetét pedig vékony szaggatott vonallal jelöltük. A 4. ábrán alulnézetben látható két szomszédos 21 rúd. Minden 21 rúd a hozzátartozó 24/2 tartóge­rendában vízszintes 26 tengely körül egyenként elfordíthatóan van ágyazva. Továbbá, minden 21 rúd a 23 tartályfalon kiképzett átvezető 22 nyílás közelében egy-egy 27 támasszal van társítva. Jóllehet az itt ábrázolt példakénti kiviteli alak­nál minden 21 rúdnak külön 27 támasza van és minden 21 rúd önállóan elfordítható a 26 tengely körül, megjegyezzük, hogy olyan kivitel is le­hetséges, amelynél néhány 21 rúd közös 27 támasszal van társítva, és ezek együttesen fordíthatók el egy közös 26 tengely körül. A 27 támasz célszerűen rugalmas kialakítá­sú. A jelen esetben a 27 támasznak 28 csapon ülő 29 üléke van. A 28 csap 30 fül furatában axiálisan eltolhatóan van ágyazva, és felfelé menesztő 31 nyomórugóval van ellátva. A 21 rudak elfordítható ágyazása a hozzá­tartozó 24/2 tartógerendában az ábrázolt pél­daként kiviteli alaknál úgy van kialakítva, hogy minden egyes 21 rúd a külső végén két oldalsó 32, illetve 33 csappal van ellátva, amelyek 34, illetve 35 csapágyban vannak ágyazva. A 34 és 35 csapágyak U-alakú bemélyedésként vannak kialakítva (lásd 3. ábra). Ezek tehát befogadják a 32 és 33 csapokat és felcsava­rozott 36 szögvassal vannak oldalról lezárva. A 32 és 33 csap külön-külön van ellátva egy­egy 36 szögvassal, így bármely 21 rúd egyen­ként oldható és cserélhető. A 24/1 és a 24/2 tartógerenda egy-egy 37 fordítókarhoz van rögzítve (1. és 2. ábra), amely 37 fordítókarok a 14 tartálykülső falán 38 csap­ágyakban olyan síkban vannak elfordíthatóan ágyazva, amely sík a 24/2, illetve 24/1 tartóge­rendákban ágyazott 21 rudak átvezető 22 nyí­lásai fölött helyezkedik el. A 37 fordítókarok mindegyike a 25/1, illetve 25/2 mozgatószerkezetként a jelen esetben hidraulikus munkahengerrel van kapcsolatban, amely munkahengerek a 23 tartályfalon csuk­lósán vannak ágyazva. E munkahengerek du­­gattyúrúdfejel a 37 fordítókarokhoz a 37 fordí­tókarok ágyazási pontja és a 24/1, illetve 24/2 tartógerendák rögzítési helye között kapcsoló­dik. A 37 fordítókarok hidraulikus munkahen­gerei egyetlen 24/1 v. 24/2 tartógerendán belül szinkronizált vezérlést kaphatnak, úgyhogy a megfelelő 24/1 v. 24/2 tartógerenda a 3. ábrán folytonos vonallal jelzett helyzetből egyenlete­sen elfordítható a 38 csapágy tengelye körül a szaggatott vonallal jelzett külső helyzetbe. A fenti elmozdulás közben a 20/1, illetve 20/2 rostélyrósz valamennyi 21 rúdját a 14 tartály belsejéből kihúzzuk és eközben a 21 rudak alsó széle a hozzájuk tartozó 27 támaszon csúszik. A 14 tartályt a jelen esetben négyszög-alap­rajzúra alakítottuk ki és a 24/1, illetve 24/2 tartógerendák következésképpen minden helyzetükben párhuzamosak maradnak a de­rékszögű négyszög oldalával. Amint a 3. és 4. ábrán látható, a 24/1, illetve 24/2 tartógerendák elmozdulása közben a 21 rudak alsó széle a hozzátartozó 27 támaszon csúszva 39 vezérlőszélt képez. A 39 vezérlő­szól az ábrázolt esetben lépcsős profilként van kialakítva. Ha a megfelelő 20/1 v. 20/2 rostély­részt kifelé mozgatjuk, akkor a 21 rúd a 27 támaszon csúszik a 39 vezérlő élével, követ­kezésképpen a kihúzás során a 21 rúdnak a 14 tartály belső terében lévő része fokozatosan süllyed. Ezáltal a 21 rudaknak lengő, Illetve rázómozgást adunk, amivel a kifelé mozgatás­hoz szükséges erő jelentős mértékben csök­kenthető. Különösen előnyös, ha a szomszédos 21 rudak 39 vezórlőszélei különböző kialakítású­ak, így például, ha a szomszédos 21 rudak 39 vezérlőszéleinek lépcsőzetes profilja egymás­hoz képest eltolt kialakítású. Ezt szemléltettük a 3. ábrán, ahol folytonos vonal jelöli a mellső 21 rúd 39 vezérlőszélét, a mögötte lévő rúdét viszont vékony eredmónyvonal. Ez az eltolt lépcsőzetesség Jól látható a 4. ábrán is. A szomszédos 21 rudak 39 vezórlőszéleinek különböző kialakítása azzal jár, hogy a 21 rudak kihúzása közben azok ellentétes értelmű len­gőmozgást fognak végezni, így a 21 rudak közé beszorult töltetrószek szabaddá válhatnak. A 21 rudak kihúzásához szükséges erő to­vább csökkenthető azáltal, ha a 27 támasz 29 ülékét görgővel helyettesítjük, vagy görgővel 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 4

Next

/
Thumbnails
Contents