200569. lajstromszámú szabadalom • Vészkijárati ablak

1 HU 200569 B 2 A találmány tárgya vészkijárati ablak jármü­vek számára nyitható ablakrésszel és a nyi­tást lehetővé tevő mechanizmussal. A járművek biztonsági berendezései kö­zött a nemzetközi ajánlások, előírások, szabványok újabban olyan vészkijárati ab­lakot is előírnak, ami a jármű egyéb nyílás­záró szerkezeteinek meghibásodása esetén is lehetővé teszi a járműből való menekülést, il­letve az onnan történő mentést. A vészkijá­rati ablaknak kívülről és belülről egyaránt egy mozdulattal működtethetőnek kell lennie és kinyitott állapotban 500x700 mm-es nyílást kell szabaddá tennie. Korábban már az Ikarusz is alkalmazott vészkijárati ablakot jármüveiben. Ez az ún. kihúzószives megoldás abban állt, hogy a ki­húzószív kirántása után az ablaküveget a gumikerettel együtt ki lehetett lökni. Ehhez azonban tetemes erő volt szükséges, a kihul­ló üveg pedig a földre esve össze is törik, újbóli felhasználása tehát nem válik lehetsé­gessé. Hátránya még ennek a megoldásnak, hogy nincs az ablak nyitását a vezetőnek jelző készülékkel ellátva. Többszöri nyitást lehetővé tevő megol­dások széles körben ismertté váltak. Ilyen például a DE 3 118 559 sz. és a DE 3 150 786 sz. leírásokban ismertetett megoldások, vala­mint a Beclawat, a Planet és a Cleff cég megoldása. A legsúlyosabbnak számitó közös hátrányuk az, hogy nem elégítik ki az imént említett nemzetközi ajánlásokat, előírásokat. A járművekkel kapcsolatban megnövekedett biztonsági követelmények miatt viszont az ilyen vészkijárati ablakkal nem rendelkező járműveket manapság már nem lehet üzemben tartani. Az ismert megoldások esetében nin­csen megoldva a kívülről és belülről történő nyitás. Nincs az sem megoldva, hogy az is­mert vészkijárati ablakok kinyitott helyze­tükben kitámasztva maradjanak. Az ebben a helyzetben szükséges 500x700 mm-es nyílás sem áll rendelkezésre. További hátrányos tulajdonsága az is­mert vészkijárati ablakoknak, hogy ezek többnyire olyan megoldások, amelyek a jármű karosszériájával egybe vannak építve. Elhe­lyezésükhöz tehát magát a karosszériát is másképp kell kialakítani, mint a jármű többi ablaka esetében. A találmánnyal megoldandó feladat olyan vészkijárati ablak kialakítása járművek szá­mára, ami a korábbi megoldások hátrányainak kiküszöbölése mellett, a vonatkozó előírások, ajánlások figyelembevételével kellő bizton­­sággal működtethető, a jármű karosszériájá­ban'könnyűszerrel, bármelyik oldalablak he­lyén elhelyezhető, olcsón kialakítható és egy­szerű megoldás. A találmány szerinti továbbfejlesztés ér­telmében a vészkijárati ablak olyan keret­profillal van ellátva, amelynek kívül körben­­futó, a jármű bármelyik oldalablakának üvege helyére illeszthető profilszakálla van, a nyit­ható ablakrész ezen a keretprofilon belül van elhelyezve, a nyitómechanizmus pedig a keretprofil belsejében van kialakítva. A találmány értelmében célszerű egyik kiviteli alaknak olyan nyitható ablakrésze van, amely az ablak üvegét magába foglaló, a keretprofil egyik oldala mentén elfordítható kerettel van ellátva. Ez a keret billenökeret­­ként lehet kialakítva, aminek a keretprofilhoz képesti elfordíthatóságához a billenőkeret felső külső pereme mentén horogléc, a keret­profilon pedig ehhez kapcsolódó befogadó horogléc van kialakítva, a keretprofil és a billenőkeret között továbbá a nyitható ab­lakrész nyitott helyzetét megtartó csuklós­­pántok lehetnek elrendezve. A találmány értelmében célszerű a nyi­tómechanizmust az ablaknak a horogléceket tartalmazó hosszanti keretrészével szemközti hosszanti keretrészében elrendezni. A találmány értelmében a nyitómechaniz­mus kezelőszervvel, ehhez kapcsolt zárrész­­szel és reteszelőrésszel lehet ellátva. A nyi­­tómechamizmusnak a találmány értelmében célszerűen a nyitható ablakrész reteszelt, il­letve nyitott állapotát jelző készülék van rendelve. A kezelőszervet a találmány értelmében úgy lehet a legegyszerűbben kialakítani, ha a járművön kivül és belül szimmetrikusan egy-egy fogantyút helyezünk el, amik fogak útján a zárrész működtető rúdjának fogas­lécként kialakított középső hengeres részé­hez vannak kapcsolva. A találmány értelmében célszerűen a zárrész a keret - profilhoz rögzített, lemez­rugóként és zárt állapotban ehhez alakzáróan illeszkedő zárnyelvként van kialakítva, mi­­mellett a zárnyelv a működtető rúdhoz van rögzítve. A működtető rúdhoz azt zárt álla­potba visszatérítő nyomórugó is rendelve le­het, amelynek egyik vége a rúdon kialakított vállon, másik vége pedig a keretprofilon fe­küdhet fel. A reteszelörész kialakítása érdekében célszerű a keretprofilban reteszházat rögzí­teni, amiben hengeres részével a reteszelö­rész müködtetőcsapja van elforditás és ten­gelyirányú eltolás szempontjából megvezetve, a csapon alakzáróan a reteszházból kiinduló retesznyelvet rögzíthetünk, ami reteszelt állapotban a zárrész működtető rúdjának mozgáspályájában, a billenőkeretben kialakí­tott, a retesznyelv elfordulását megakadályo­zó fészekben lehet elhelyezve. Ebben az esetben célszerű, ha a működtetőcsaphoz a retesznyelvet reteszelt állapotban a fészekbe nyomórugó van rendelve, ami egyik végével a működtetöcsapban kialakított furat fene­kén, másik végével a keretprofilon fekszik ■fel. Célszerű, ha a működtetöcsap külső fel­színe a billenőkeret felszínével van egy szintben, mimellett a működtetöcsap felszíné­ben belső kulcsnyilás van kialakítva, legin­kább négyszög kulcs száméra. 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3

Next

/
Thumbnails
Contents