200545. lajstromszámú szabadalom • Eljárás stabilizálószer előállítására, főként utóhőkezeléses technológiával gyártott fermentált tejtermékek, kívánt esetben joghurt és joghurt desszert készítéséhez
3 HU 200546 B 4 1. példa Takarmánykiegészítő készítéséhez a következő összetételű keveréket állítottuk őszsze. A komponensek részarányait tömeg%-ban kell érteni. 19 % zab, 27 % árpa, 36,5% kukorica, 3,5% lucerna, 14 % kecskeruta; 100 % A takarmánykiegészitőt sertések számára készítettük. A felsorolt komponenseket összekevertük, majd a homogén keveréket lisztfínoinságúra őröltük. Az így nyert takarmánykiegészítőt por alakjában adagoltuk az állatok esti takarmányába úgy, hogy naponként egy-egy állatra 16 g kecskeruta jusson, ami azt jelenti, hogy a sertés egyedekre naponta 115 g jutott a példakénti keverékből. Az etetést a fialást követő napon kezdtük és 20 napon keresztül folytattuk. Állandóan biztosítottuk az állatok számára az ivóvizet. 2. példa Nyulak részére készítettünk a találmány szerint takarmánykiegészitőt, amelynek öszszetétele a következő volt. Itt is tömeg%-ot kell érteni a részaránynál. 19% zab 21% árpa 45% kukorica 4% lucerna 11% kecskeruta 100% Az alkotórészeket összekevertük, majd a homogén keveréket lisztfinomságúra őröltük. Ezután gx'anuláltuk a port - önmagában ismert módon - és az így nyert granulátumot adagoltuk az anyanyulak esti abrakjához. Ivóvizet állandóan biztosítottuk az anyaállatoknak. Az adag mennyisége úgy volt megválasztva, hogy egy-egy állatra 0,5 g kecskeruta jusson naponta. Ez azt jelentette, hogy naponta egy-egy nyúl 4,7 g takarmánykiegészítőt kapott. A találmány • szerint előállított keveréket a fialés utáni napon kezdtük etetni és az etetést 21 napon át folytattuk. A kísérletek során egyértelműen igazo- 5 lódott, hogy az anyaállatoknál elegendő mennyiségű kiszopható anyatej képződött és a rendszeres szopás következtében jelentősen csökkent az újszülött állatok elhullása. Ez az eredmény alátámasztotta azt, hogy az 10 anyatej védőfaktorai az újszülött állatok ellenálló képességét biztosítják, illetve fokozzak. A kísérletben szereplő újszülött állatok választási élősúlya is jelentősen nőtt, ami 15 szintén az anyatejnek volt köszönhető. A szoptató anyaállatok súlyvesztesége lényegesen csökkent a szoptatási időszak alatt. Ezzel kapcsolatban megemlítjük, hogy a szoptató anyaállatok a szoptatási időszakban 20 erős igénybevételnek vannak kitéve. Ezen időszakban nem képesek annyi takarmányt magukhoz venni, ami fedezi az anyatej kiválasztását és a saját testsúly megtartását is. A súlycsökkenést a szoptatás utáni idószak- 25 ban adagolt póttakarmány etetésével lehet megállítani illetve biztosítani az eredeti súly elérését, hogy az állatok újból biztonsággal vemhesíthetők legyenek. Minthogy a találmány szerinti takarmónykiegészítő eteté- 30 se mellett az anyaállatok súlycsökkenése kisebb volt, kevesebb póttakarmányt kellett feletetni az állatokkal az eredeti súly visszaállása érdekében , igy végsősoron az állattartás költségei csökkentek. 35 SZABADALMI IGÉNYPONT Eljárás takarménykiegészitö előállítására, 40 elsősorban emlős házi haszonállatok részére, a kolosztrumtermelés fokozására, azzal jellemezve, hogy zab szemterméséből 10-30 tömegű-ót, árpa szemterméséből 15-35 tömeg%-ot, kukorica szemterméséből és/vagy szárból 45 és/vagy levélből 20-60 tömegű-ot, lucerna szárából és/vagy levélből és/vagy virágból 3-10 t%-ot és kecskeruta szárából és/vagy leveléből 5-25 t%-ot összekeverünk előzetes poritás után, vagy az összekeverést követő- 50 en végezzük a porítást, majd az így nyert keveréket önmagában ismert módon etetésre vagy forgalmazásra célszerű alakra hozzuk (liofilizáljuk, tablettázzuk, kifőzzük éB koncentráljuk). Kiadja az Országos Találmányi Hivatal, Budapest - A kiadásért felel: dr. Szvoboda Gabriella osztályvezető R-4950 - KJK 90.3116.66-13-2 Alföldi Nyomda Debrecen - Felelős vezető: Szabó Viktor vezérigazgató 4