200084. lajstromszámú szabadalom • Foszforvegyületeket tartalmazó antidotált herbicid készítmények és eljárás a vegyületek előállítására
!) HU 200084 B 10 Szilárd hordozóanyagként - például a porozószerekhez és a diszpergálható porokhoz - rendszerint valamilyen természetes kőzetport vagy közetórleményeket használunk, ilyenek például a kalcit, a talkum, a kaolin, a montmorillonit és az attupulgit. A fizikai tulajdonságok javítása céljából még nagydiszperzitású kovasavat vagy valamilyen nagydiszperzitású és szívóképes polimerizátumot is hozzáadhatunk a keverékhez. Adszorptiv tulajdonságú szemcsés granulátumhordozóként porózus szerkezetű anyagok jönnek tekintetbe; ilyenek példának okéért a habkő, a téglatörmelék, a szepiolit vagy a bentonit, míg adszorptiv tulajdonsággal nem rendelkező hordozóanyagként például kalcitot vagy homokot használunk. Mindezeken túlmenően még számos, előre granulált, szervetlen vagy szerves eredetű anyagot, így különösen dolomitot vagy aprított növényi eredetű hulladékokat is használhatunk. Felületaktív vegyületként a formulázni kívánt (I) általános képletű hatóanyagtól függően nem ionogén, kationaktiv és/vagy anionaktiv tenzidek jönnek tekintetbe, melyek jó emulgeáló, diszpergáló és nedvesítő tulajdonságokkal rendelkeznek. A tenzidek körébe a tenzidelegyeket is bele kell érteni. Az alkalmas anionos tenzidek például úgynevezett vízben oldható szappanok és ugyancsak vízben oldható szintetikus felületaktív vegyületek egyaránt lehetnek. Szappanok alatt például a magasabb molekulatömegű (10-22 szénatomot tartalmazó) zsírsavak alkálifém-, alkáliföldfém- vagy adott esetben helyettesített ammóniumsóit, mint például az olajsav vagy a sztearinsav nátriumsóját vagy káliumsóját értjük, de ide tartoznak még a zsirsavelegyból, mint pl. a kókuszdió- vagy faggyúolajból készített szappanok, valamint a zsírsavak metil-taurin-sóit is érdemes megemlíteni. Mégis gyakrabban az úgynevezett szintetikus tenzideket, különösen a zsírszulfonátokat, a zsírszulfátokat, a szulfonált benzimidazol-származékokat vagy az alkil-aril-szulfonátokat alkalmazzuk. A zsírszulfonátokat vagy a zsírszulfátokat rendszerint alkálifém-, alkáliföldfémvagy adott esetben helyettesített ammóniumsóik alakjában használjuk. Ezekben az alkilcsoport 8-22 szénatomos és ebbe az alcsoportokban levő alkilcsoportokat is bele kell érteni. Ilyenek példának okáért a ligninszulfonsav nátrium- vagy kalciumsója, a dodecil-alkohol kénsavas észterének nátrium- vagy kalcium-sója, vagy a természetes eredetű zsírsavakból készített zsíralkohol-szulfát-elegyek nátrium- vagy kalciumsója. Ide tartoznak még a zsiralkohol etilén-oxid-adduktumok kénsavas észtereinek vagy szulfonsavszármazékainak sói. A szulfonált benzimidazol-szármnzékok előnyösen két szulfonsavcsoportot és egy 8-22 szénatomos zsirsavmaradékot. tartalmaznak. Az alkil-aril-szulfoná-Lok közül példaképpen a dodecil-benzolszulfonsav, a dihulil-naftalinszulfonsav vagy egy naftali n szít lfon sav— formaidé hid kondenzálom nátriumsóját, kaleiumsóját vagy trietanol -aminual képezett sóját eiiditjük meg. Mindezeken túlmenően szóba jöhetnek még a megfelelő foszfátok is, ilyenek például egy p-nonil-fenol-(4-14 )-etilén-oxid-adduktum foszforsavas észterének sói, vagy pedig az ún. foszfolipidek. Nem ionos tenzidként szóba jönnek elsősorban az alifás vagy a cikloalifás alkoholok poliglikol-éter-származékai telített vagy telítetlen zsírsavakkal és alkil-fenolokkal, melyek 3-30 glikoléter-csoportot és az (alifás) szénhidrogéngyökben 8-20, míg az alkil-fenol alkil-részében 6-18 szénatomot tartalmaznak. További alkalmas, nem ionos tenzidek a 20-250 etilénglikol-éter-csoportot és 10-1000 propilénglikol-éter-csoportot tartalmazó, vízben oldható polietilén-oxid-adduktumok polipropilénglikolra, az etilén-diamino-polipi'opilénglikolok és az alkilláncban 1-10 szénatomot tartalmazó alkil-polipropilénglikolok. Az említett vegyületek propiléngikol-egységenként rendszerint 1-5 etilénglikol-egységet tartalmaznak. Az ilyen nem ionos tenzidekre példaképpen a nonil-fenol-polietoxi-etanolokat, a ricinusolaj-poliglikol-étert, a polipropilén-polietilénoxid-adduktumokat, a tributil-fenoxi-polietoxi-etanolt, a polietilénglikolt és az oktil-fenoxi-polietoxi-etanolt nevezzük meg. A fentieken túlmenően még a polioxietilén-szorbitán-zsírsavészterek alkalmazása is szóba jöhet, ilyen például a polioxietilén-szorbitán-trioleát. Kationos tenzidként főleg olyan kvaterner ammóniumsókat használunk, melyek N-szubsztituensként legalább egy 8-22 szénatomos alkilcsoportot és további helyettesitőként egy vagy több rövidszénláncú, adott esetben halogénezett alkilcsoportot, benzilcsoportot vagy hidroxi-írövidszénláncú )-alkil-csoportot tartalmaznak. A sók előnyösen halogenídek, metil-szulfátok vagy etil-szulfátok. Ilyen tenzid például a sztearil-trimetil-ammónium-klorid vagy a benzil-di-(2-k)ór-etil)-etil-ammónium-bromid. A formulázási technológiában szokásosan alkalmazott tenzideket egyébként - többek között - az alábbi publikációk ismertetik: .Me Cutcheon’s Detergents and Emulsifiers Annual’ Me Publishing Corp., Ridgewood, New Jersey, 1981. J. és M. Ash, .Encyclopedia of surfactants' Vol. I—III, Chemical Publishing Co., Inc. New York, 1980-81. Helmut Stäche .Tensid-Taschenbuch' Carl Hanser-Verlag, München/Wien, 1981., 2. kiadás. Az agrokémiai készítmények rendszerint 0,1-95 tömeg% és különösképpen 0,1-80 tómeg% (I) általános képletű hatóanyagot, to5 10 15 20 25 30 35 10 45 50 55 00 65 i
