199501. lajstromszámú szabadalom • Eljárás 3'-azido-3'-dezoxitimidin 5'-észter-származékai és ilyeneket tartalmazó gyógyszerkészítmények előállítására

HU 199501 B A találmány tárgya eljárás 3’-azido-3’­­-dezoxitimidin gyógyászatilag elfogadható új 5’-észter-származékainak és ilyen vegyülete­­ket tartalmazó gyógyszerkészítmények elő­állítására. A találmány szerinti eljárással nyert új vegyületek alkalmasak emberi retorvírus fer­tőzések kezelésére és megelőzésére. A retorvírusok az RNS vírusok egy al­csoportját képezik, melyek, hogy megismé­teljék önmagukat, előbb „fordítottan át kell írni“ az RNS-ek genomjait DNS-é (az „átírás“ szokásosan az RNS szintézisét írja le DNS- ból). Amint DNS formájában a vírusgenom a gazdasejt genomjával egyesül, kedvező hely­zetet teremt a gazdasejt átíró/átfordító mechanizmusának működéséhez, hogy önma­gát megismételje. Egyesüléskor a vírus DNS a gazda DNS-től gyakorlatilag nem megkü­lönböztethető, és ebben az állapotában a vírus addig létezhet, amíg a sejt él. Minthogy ilyen formában gyakorlatilag megtámadha­­tatlan, minden kezelésnek az életciklus más állapotára kell irányulnia, és szükségképpen, addig kel! folytatódnia, míg minden vírus­­hordozó sejt el nem hal. A HTLV-I és HTLV-1I mindegyike retor­vírus, és emberi leukémiát okozó szerként ismert. A HTLV-I fertőzés rendkívül széles körben elterjedt és az egész világra kiter­jedően, minden évben számos haláleset neki tulajdonítható. A retorvírus egy faját mostanában repro­­dukálhatóan az AIDS-ben (Acquired Immune Deficiency Syndrome) szenvedő betegekből izolálták. Miközben a vírust messzemenően jellemezték, annak mindmáig elfogadott ne­ve nincs, így általában vagy mint emberi T-sejt limfotropikus vírus III (HTLV-III), AIDS-el társult retorvírus (ARV), vagy mint limfadenopátiával társult vírus (LAV) ismert. Előre bocsátjuk, hogy amíg a vírusnak nem­zetközileg elfogadott neve nincs, addig immun* hiány vírusként (AIDV) jelöljük. Ezt a ví­rust (a következőkben AIDV) különösen ké­pesnek tartották az OKT4 felületi markert hordozó T-sejtek fertőzésére és elpusztításá­ra, és most általában az AIDS kórokozójá­nak fogadják el. A beteg fokozatosan elvesz­ti ezt a T-sejt készletét, felborul az immun­­rendszer általános egyensúlya, csökken a más fertőzésekkel szembeni leküzdőképesség, és eleve hajlamossá teszi a fertőzésre, mely gyakran végzetessé válik, fgy az AIDS ál­dozatok halálának valódi oka a könnyű fer­tőződés, mint a tüdőgyulladás, vagy a vírus által előidézett rák, és nem az AIDV fertő­zés egyenes következménye. Mostanában az AIDV vírust más szövet­típusokból szintén kinyerték, beleértve a T4- markert viselő B-sejteket, a makrofágokat és a nem vérből származó szöveteket a köz­ponti idegrendszerben (CNS). Ez utóbbi fer­tőzést a klasszikus AIDS szimptómában szen­vedő betegekben felismerték, mely fokozatos demielizációval társul, sorvadáshoz és olyan 1 2 szimptómákhoz vezet, mint amilyen az enke­­falopátia, fokozatos dizartria, atakszia és a dezorientáció. Az AIDV fertőzésnek legalább négy kli­nikai megnyilvánulása van. A kezdeti „hor­dozó“ állapotban a fertőzés egyetlen indiká­ciója az anti-AIDV antitest jelenléte a vér­áramban. Az a nézet, hogy ez a „hordozó“ a fertőzést átadni képes, például vérátöm­lesztéssel, nemi érintkezéssel vagy injekciós­tű használatával. A hordozó állapot gyakran sohasem jut el a második állapotba, melyet a tartós általános nyirokcsomó-megbetegedés (PGL) jellemez. Jelenlegi vélemény az, hogy a PGL betegek mintegy 20%-a a sokkal elő­rehaladottabb „AIDS-el rokon tünetcsoport“­­ként ismert (ARC) állapotba jut. Az ARC-ai társult fizikai tünetek: az általános gyenge­ség, a hőmérsékletemelkedés és a krónikus fertőzés. Ezek az állapotok szokásosan a vég­ső halálos AIDS állapotba jutnak, amikor a beteg a fertőzés kivédésének képességét tel­jesen elvesztette. Ezen humán retorvírusok és mások léte­zését csak nemrég ismerték fel, és a beteg­ségek, melyekkel ezek társulnak, fenyegető veszélyt jelentenek, ezért égetően sürgőssé vált ezen vírusok elpusztítására megfelelő módszert kifejleszteni. Az AIDS „gyógyítására“ különböző gyógy­szereket javasolnak. Ilyenek az antimonio­­-wolframát, a szuramin, a ribavirin és az izoprinozin, melyek vagy valamennyire toxi­­kusak, vagy említésre méltó retrovírus-elle­­nes aktivitást nem mutatnak. Amint az AIDV genom a fertőzés után a gazdasejt DNS-éve! egyesül, ebben az állapotában gyakorlati­lag nem leküzdhető, ezért ez addig létezhet, amíg a gazdasejt életben van, miközben újabb fertőzést is okozhat. így az AIDS bármilyen kezelése hosszú ideig, talán egész életen át tarthat, melyhez elfogadható toxicitású anya­gok lennének szükségesek. Különböző retrovírusok, például Friend Leukaemia Vírus (FLV), a murin-retrovírus elleni vegyületek tesztelését irodalmak írják le. Például Krieg és mtsai (Exp. Cell. Res. 116, 21—29 (1978)), a 3'-azido-3’-dezoxitimi­­dint in vitro vizsgálatokban FLV-vet szem­ben találták aktívnak és Ostertag és mtsai (Proc. Nat. Acad. Sei. 71, 4980—85 (1974)) az FLV-vel szembeni vírusellenes aktivitás és sejttoxieitás hiánya alapján megállapítot­ták, hogy a 3’-azido-3’-dezoxitimidin a „DNS vírusok okozta betegségek gyógyászati keze­lésében a bróm-dezoxiuridint kedvező ered­ménnyel helyettesítheti“. Bár De Clerq és mtsai (Biochem. Pharm. 29, 1849—1851 (1980)) hat évvel később, az ő tesztjüket alkalmazva, megállapították, hogy a 3’-azido­­-3’-dezoxitimidin egyik vírussal szemben sem rendelkezik észrevehető aktivitással, beleért­ve a tehénhimlőt, a HSVI-t és a Varicella Zoster Virus-t (VZV). Glinski és mtsai (J. Org. Chem. 38, 4299—4305 (1973)) a 2 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65

Next

/
Thumbnails
Contents