199261. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés mélyhűtött panírozott élelmiszerek előállítására

1 HU 199261 H 2 A találmány tárgya eljárás és berendezés mélyhűtött panirozott élelmiszerek előállításá­ra, ahol a panírozás során az élelmiszerdura­­bokat először mártótésztába mártjuk, máj ti szemcsés anyaggal vonjuk be és félig meg­sütjük. A panirozott és gyorsfagyasztott élelmi­szerek például hal, hús vagy zöldség általá­ban úgy vannak előkészítve a vásárláshoz, hogy az élelmiszert először bemártjuk mártó­tésztába vagy hasonló anyagba, majd pedig beszórjuk általában zsemlemorzsával, liszttel vagy sajttal, ezt követően félig megsütjük, majd gyorsfagyasztják és csomagolják. A pa­nírozáshoz legkülső rétegként leginkább va­lamilyen szemcsés anyagot, például zsemle­­morzsát alkalmaznak, de lehet zsemlemorzsa helyett a borítás szántott burgonya, például burgonyapehely, burgonyapor vay burgonya­granulátum. Az alkalmazott szemcsés anyag átlagos szemcsemérete, illetőleg részecskeát­mérője 0,1-2 mm és egy-egy részecske maxi­mális kőbtartalma is csak 10 mm3 körül van. Az ismert eljárásoknál a panirozó anyag részaránya a már kész termékhez viszonyítva kb. 10 tómegszázalék. Az egészségesebb és változatosabb élel­miszerellátás érdekében célszerű lenne azon­ban friss gyökérzöldségből készített bevonat alkalmazása, például olyan bevonaté, amely friss burgonyából készült. Ennek ugyanis az az előnye, hogy lényegesen kevesebb lesz a zsírtartalom, mint az ismert módon előállított panirozott termékeknél, mivel a firss zöldség az előzetes sütés során sokkal kevesebb ola­jat illetőleg zsírt képes magába szívni, mint a zsemlemorzsa vagy egyéb szárított anyagok. Számos kísérlet történt élelmiszerek friss győkérzőldséggel való panírozására, azonban az ismert berendezések segítségével egyik sem bizonyult sikeresen megvalósítha­tónak. Ennek oka az volt, hogy a friss gyö­kérzöldség részecskéi egymáshoz tapadtak és csomósán rakódtak le és igy képeztek egy messzemenően nem egyenletes réteget. Ez a tény megnehezítette a mechanikai továbbítá­sukat, és gyakorlatilag lehetetlenné tette, hogy egyenletes minőségű termékeket lehessen ily módon létrehozni. A DE (OS) 2449902 számú leírás szintén használ gyökérzöldséget a panírozás során, az itt alkalmazott gyökérzöldség azonban szárított gyökérzöldség, elsősorban burgo­nya, amelynek nedvességtartalma csak 2-5%, és amely oly módon van feldolgozva a paní­rozáshoz, hogy részecskéinek térfogata 10 mm3 alatt van, azaz pehely, por stb. for­mában kerül alkalmazásra. Ennek a megoldásnak hátránya, hogy nem tapad olyan jól a panirozandó termékhez és organoleptikus jellemzői sem kedvezőek. A találmányunkkal célul tűztük ki egy olyan eljárás kidolgozásét panirozott darabos élelmiszerek előállítására, amelynek során a panírozáshoz úgy használjuk fel a friss gyö­kérzöldségeL, hogy a bevonat egyenletes lesz. A részecskék nem tapadnak össze és nem képeznek csomókat, és ezzel egyidejűleg nz organoleptikus jellemzők sokkal kedvezőb­bek lesznek. A találmány tehát olyan eljárás mélyhű­tött panirozott darabos élelmiszer előállításá­ra, ahol a panírozás során az élelmiszerdara­bokat először mártótésztába mártjuk, majd gyökérzöldséggel, adott esetben burgonyával mint szemcsés anyaggal vonjuk be és félig megsütjük, amelynél a találmány értelmében úgy járunk el, hogy gyökérzöldségként friss, adott esetben aprított és adott esetben a bevonáshoz való felhasználás előtt liszttel bevont gyökérzöldséget használunk. A találmány szerinti eljárás során a friss gyökérzöldséget a bevonáshoz 20- -150 mm3 térfogatú darabokra aprítjuk. A találmány szerinti eljárást az is jel­lemzi, hogy az élelmiszerdarabokat 10-70 tö­­meg% szemcsés anyaggal vonjuk be, ahol a tömeg% a már készre panirozott darab tö­­meg%-át. jelenti, továbbá, hogy a friss gyö­kérzöldség részecskéket a bevonáshoz való felhasználáshoz való felhasználás előtt 4-12 Lömeg%-ukban finomra őrölt liszttel vonjuk be. A találmány szerint szemcsés anyagként burgonyát viszünk fel. A szemcsés bevonó anyagot -1...-3 °C­­-on vezetjük be a feldolgozáshoz. A találmány tárgya továbbá berendezés, amely élelmiszereknek szemcsés anyaggal történő bevonására alkalmas panírozáshoz, ahol a bevonandó termék szállítószalagon van vezetve, és a találmány értelmében úgy van kialakítva, hogy tartalmaz még egy további a panírozáshoz kiképezett darabos szemcsés gyökérzöldséget a bevonandó termékre to­vábbító szalagot, és a bevonandó terméket továbbitó szalaghoz és a bevonó anyagot to­vábbító szalaghoz van a bevont terméket to­vábbító szalag úgy elhelyezve, hogy az még a bevonandó terméke ráhelyezése előtt egy, ezt a szalagot előzetesen a szemcsés anyag­gal bevonó szalaghoz van csatlakoztatva, to­vábbá tartalmaz még egy a fölös mennyiségű szemcsés anyagot visszavezető szalagot. A találmány szerinti berendezés egyik előnyös alakja úgy van kiképezve, hogy a továbbító szalag egy alsó vízszintes szakasz­ból, egy felső vízszintes szakaszból és eze­ket összekapcsoló ferde szakaszból van ki­alakítva, és a panirozandó terméket továbbitó szalag elülső, a panirozandó terméket leesni hagyó vége a ferde szakasz fölött van, mig a szemcsés anyagot képező friss gyökérzöldsé­­get továbbító egyik szalag a terméket továb­bító szalag és a panirozott terméket továbbí­tó szalag alsó szakasza között van elrendez­ve, mig a második a szemcsés anyagot továb­bitó szalag a készterméket továbbító szalag felső vízszintes szakasza fölött van elhelyez­ve, és a készterméket továbbító szalag elülső 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3

Next

/
Thumbnails
Contents