199080. lajstromszámú szabadalom • Kapcsolási elrendezés tetszés szerinti frekvenciájú zenei hangok színes megjelenítésére
HU 199080 B 2 A találmány tárgya olyan kapcsolási elrendezés. amely tetszés szerinti frekvenciájú zenei hangok színes megjelenítésére szolgál. A kapcsolási elrendezés felépítése olyan, hogy lehetővé teszi a zenében használatos temperált skála minden hangjának megszólalásakor a hangnak megfelelő színes fényforrás működtetését. Az idevágó szakirodalomból egyértelműen megállapítható, hogy a zeneszerzőket, tudósokat és Írókat a zene és a szinek összefüggései és az azt megjelenítő eszközök előállitása már a XVIII. század eleje óta igen komolyan foglalkoztatták. Régóta ismeretes az az objektív tény, hogy az emberi látó- és hallóidegkózpontok között olyan kapcsolat is van, amelynek eredményeképpen a hang és a szinesfény együttes megjelenése olyan esetben is művészi élményt nyújthat, amikor külön a zenét és külön a színes fényjátékot nem találnánk élvezetesnek. Az előzőkből következik, hogy a látható és hallható zene együttesen a szemlélő számára varázslatosan szép élményt nyújt. Ezért van az, hogy a tudósok és a művészek immár csaknem két évszázada a zenei hangok és a színes fényeknek az emberre ható harmonikus összekapcsolhatóságának a lehetőségein, továbbá a feltárt elméleteknek megfelelően olyan zeneeszköz létrehozásán fáradoztak, amely a zene és a fény harmonikus összhangját megvalósítja. A zenei hangok és a szinek összefüggéseit számosán kutatták és a zenei hangoknak megfelelő a szerzők különféle olykor egymástól eltérő színskálákat állítottak össze. Elég megemlíteni, hogy Unger 1852-ben, F. J. Hughes 1883-ban, Rimington 1894-ben lép a nyilvánosság elé az általuk meghatározott rendszerrel. Mindhárman a C-tól C-ig egy oktáv keretén belül helyezik el a vöröstől ibolyáig a spektrum színeit a diatonikus vagy kromatikus skála fokain sorban felfelé. A zeneirodalomban közismert, hogy a színeknek megfelelő zenékről beszélnek pl. sárga, zöld, kék, lila stb. zenéről aszerint, hogy az alaphangra épített zenei kompozíciók hallgatása alatt látott zenei álmok milyen uralkodó szint tükröznek. A szinek elhelyezkedését szemléltetően foglalja össze a PCT AU80/- 00052 számú közzétett bejelentés szerzője, Luez Nigel. Robert. A találmány a kvintkörökben elhelyezett színekkel hozza összefüggésbe a zenei hangokat. Nála a C oktáv kezdete a sárga szín és innen számítva következnek a spektrum szinei egymás után. Ez a találmány azonban a szinek és a hangok elméleti összefüggéseit állapítja meg, de a megvalósításhoz szükséges eszközöket és berendezéseket már nem ismerteti. A különféle szerzők által összeállított színskálákat figyelembe véve általában megállapítható, hogy a C hang körül a vörös, a D hang körül a sárga, F, hang körül a zöld, Fisz körül kékeszöld, Asz körül kék és a B hang körül pedig a lila szín helyezkedik el. A zenei hangoknak megfelelő szinek megjelenitésével kapcsolatban már szinte a 5 színskálák megjelenésével egyidőben foglalkoztak a szakemberek. Az egyik ilyen korai kísérlet volt L. B. Castel jezsuita szerzetes által készített .szemzongora*. 10 A szemzongora felépítése természetesen a kor technikai szintjét tükrözve kezdetleges volt. A .szemzongora' lényege az volt, hogy a klaviatúrával két korong állt összeköttetésben. A korongok kissé eltérő sebességgel 15 közös tengelyen fordultak meg. Az elülső korongon egy vagy két bemetszés nyílt egymással szemben. A hátsó korong szektorokra oszlott. Az egyes szektorokban koncentrikus gyűrűrészletekben helyezkedtek el a harmo- 20 nikus szinek vagyis a Castel által felállított szinakkordok. A színek a készülék forgatása közben az elülső korong bemetszésénél váltak láthatóvá. Egy további megjelenítő eszközt készített 25 László Sándor amelyet 1925-ben mutatott be. Az általa szerkesztett .szinzongora' lényegében vetítés útján eleveníti meg a szinfénykompoziciót. Ennek megfelelően a .szinzongora* rendelkezett egy fényszinpaddal szines 30 diapozitivokkal és ezek alakultak át szines fénysugarakká. Tartalmazott még egy fényforrást és vetítési felületet. A korabeli technikai szint fejlettlensége miatt a kísérleti megoldások egyike sem terjedt el 35 és a bemutatott példányait csak a technika kultúrtörténetében örökítették meg. . Az 1960-as évek végétől, de főképpen az 1970-es években elsősorban a disco clubbok nagyszámú megjelenésével terjedt el 40 széles körben az úgynevezett fényorgona. A gyakorlatban valamennyi fényorgona megoldására az a jellemző, hogy nem egy oktávon belül adják meg a színskálát, hanem tetszőlegesen három esetleg négy részre oszt- 45 ják fel a hallható hangok illetve a zenei frekvencia tartományát és ehhez rendelik hozzá a látható szinspektrumot. Ez a színspektrum megegyezik a három alapszín vagyis a vörös, zöld és kék színekkel. 50 Nem szorul bővebb bizonyításra, hogy ez a felosztás messzemenően nem felel meg a komoly zene követelményeinek, de még így is rendkivüli kellemes hangulatot teremthet a zene hallgatásához. E rendszerek másik jel- 55 lemzője, hogy általában hangforrást, szűrőket, erősítőt, vezérelt erősítőt, szinsugárzókat és tápegységet tartalmaznak. A fentiekből következik, hogy a fényorgonákban alkalmazott szűröknek fontos szere- 50 Púk van. A felhasznált szűrőknek rendszerint tehát az a feladatuk, hogy a hangforrás által szolgáltatott hangfrekvenciás tartományt annyi részre bontsák fel, amennyire tervezik. Áltag5 Iában a három alapszínnek megfelelően három
