198801. lajstromszámú szabadalom • Interaktív intellingens pásztázó rajzolóberendezés különösen geofizikai mérésekből származó információk megjelenítésére

7 HU 198801 B 8 leket számolva határozza meg a papír helyze­tét. Előnyös a papirléptetésból adódó hiba­halmozódás elkerülésére, ha minden hossz referenciajel kiértékelésre, és a papirléptető jelekből adódó elmozdulás inkremens ennek megfelelően korrigálásra kerül. A papirszélesség referencia szintén az első felíráskor kerül a 2 papírra. Legegysze­rűbb esetben ez egyetlen hosszirányú vonal, célszerűen a 2 papír szélén, melynek célja, hogy ha az ismételt felírások alkalmazásával a 2 papír a haladási irányra merőleges irányban nem ugyanott helyezkedik el, mint az előző alkalommal, úgy az 52 képérzékelő által kiolvasott szélességreferenciajelből az 50 szakaszolt inkrementális iráshelyzetérzé­­kelő egység korrigálja az 51 iráshelyzetérzé­­kelő által adott adatokat, azaz a 11 irógörgők pillanatnyi helyzetét a papíron lévő széles­­ségreferenciajelhez képest adja meg. Ezzel biztosított, hogy a mór meglévő ábrára, az újabb információk felvitele, mind hossz, mind szélességirányban az ábrához képest helyesen orientált lesz. A teszt jelek igen sokfélék lehetnek, legtlpikusabbak az Íróeszköz és a papír moz­gatására és helyzetmeghatérozósra irányuló tesztek, például a különböző 11 irógörgők egymáshoz és az 51 iréshelyzetérzékelöhöz képesti helyzetének meghatározására irányuló beállító teszt. A tesztek másik csoportját az üzemi tesztek alkotják. Ez esetben 52 képér­zékelő folyamatosan olvassa a mindenkor fel­írt (kép) információt. Az olvasott (kép) in­formáció a 6 képdigitalizáló egységen át a 3 elektronikus vezérlőegységbe kerül vissza, amely összehasonlítja azt a leírásra került információval. így automatikusan ellenőrzi a berendezés saját működését és rendellenes­ség esetén, vagy ha kezelői beavatkozás szükséges (pl. kifogyott a festék) a 3 elekt­ronikus vezérlőegység a 7 bemenő interfacen keresztül a 8 kezelőegységen informálja a kezelőt. A 8 kezelőegység, mely előnyösen grafi­kus vagy raszter-displayt is tartalmaz, egyébként az interaktív kapcsolat tartására szolgál. A fentiekből következően a berendezés működése lehetővé teszi a már meglévő ké­pek digitalizálását és digitális rögzítését is. így adott képen nemcsak a hossz és széles­­ségmarkerek, hanem a képtartalora szerinti orientáció és interaktiv beavatkozás is lehe­tővé válik. Előnyös lehet különösen a hosszmarke­­rek, valamint a papírvég, papirkimaradás, vagy elakadás jelzésére a papir pályájához képest rögzített helyzetű 52 képérzékelő al­kalmazása is, melynek működése egyebekben azonos az Íróeszközhöz rögzített, mozgatott 52 képérzékelő működésével. A 4 papirtováb­­bító egység is adhat nemcsak inkrementális, hanem szakaszosan pozicionáló (direkt cím­zett) jeleket is az 52 papirhelyzetérzékeló­nek, amikor is előnyős, ha ezeknek a szaka­szoknak egészszámú többszörösét adják a papírra felvitt előnyösen szintén kódoltan direkt címzett hosszfrekvenciák. A 3 elektronikus vezérlőegység működé­séhez tartozik még a leírandó képinformáció tárolása és értékelése. Az értékelés legegy­szerűbb esetben arra terjed ki, hogy pl. az íróeszköz fel sem keresi a papír szélén lévő azon helyeket, ahová nem kell írni, vagy gyorsított papírtovábbitást hajt végre azo­kon a szakaszokon, ahová szintén nem kell írni. A 3 elektronikus vezérlőegység azonban nemcsak a leírandó képinformációt, hanem bi­zonyos állandó információkat is tárol, így azokat bevinni, sőt esetenként generálni sem szükséges. Az állandó információkra legegy­szerűbb példa az alfanumerikus karakter­­készlet és különböző raszterek, koordináták, kész feliratok, szimbólumok, vagy grafikus elemek, melyek igy a 8 kezelőegységen ke­resztül a képbe beleszerkeszthetőek, akár alá-mellé- vagy fölérendelt formában. A mel­lérendelt forma előnyösen olyan, hogy a két információ fedési pontjaiban azok kontraszt, szín, szintelítettség szerinti Összege jelenik meg, például sárga és piros összetevők ese­tén narancssárga képpont adódik. A 3 elektronikus vezérlőegység 8 keze­lőegységről 7 bemenő interfacen át más kép­szerkesztési funkcióra is alkalmas, melyek a 8 kezelőegységen vizuálisan íb követhetők. Legegyszerűbb esetben ez képek szuperpozí­cióját, léptékváltoztatását, színezésének vál­toztatását, átmintavételezéBét, vagy a képin­formációból képtranszformációval újabb kép megszerkesztését teszi lehetővé. A képtranszformációt a 30 tárolóegység­ben tárolt képen 32 képtranszformáló egység hajtja végre. Tipikusan ismert képtranszfor­mációk; a differenciálás, integrálás, logarit­­málás, gradiensképszerkesztés, szűrések, vá­logatások, továbbá a nemlineáris koordináta­transzformációk (légifelvételek látószög­transzformációja). Általában a képtranszfor­máció egy matrix-matrix transzformáció, ahol a transzformáló függvény is matrix. A transzformáló matrix lehet állandó, ez eset­ben lehet tárolt, vagy bevihető 7 interfacen keresztül a 32 képtranszformáló egységbe. A tárolt képtranszformációs függvényre a legegyszerűbb példa a berendezés fizikai, az írófejmatrix gyártási geometriai adatait korrigáló, a berendezés előállításakor bevitt, és esetleg időszakosan módosított képtransz­formációs függvény. Lehet azonban a transzformáló matrix változó is, mely esetben a képtartalomból és esetleg bevitt további információkból a 32 képtranszformáló egység maga állítja elő, és szükség szerint folyamatosan módosítja is a képtranszformációs mátrixot. Mivel a display sorirányú felbontása ál­talában sokkal kevesebb képpont, mint amit F 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 fiO (>5 6

Next

/
Thumbnails
Contents