198620. lajstromszámú szabadalom • Hosszantartó gyógyszerleadást biztosító eszköz gyógyszerek kérődzők bendőjében történő adagolására
17 HU 198620 B 18 a cső és a mag összeillesztésekor a kezdeti összeragadést. Ajánlatos antioxidánst is adni, hogy meggátoljuk a záróanyag magas hőmérsékleten történő bomlását. Alkalmas antioxidánsok a butilezett hid roxi- toluol és a butilezett hidroxi-anizol. Az ÉVA kopolimereket bizonyos kis-molekulasúlyú gyantákkal keverhetjük, hogy javítsuk a tapadást, nedvesitőképességet, ragadást és szilárdságot a magasabb hőmérsékleten. Az erre alkalmas gyanták között megemlíthetjük a metilsztirol kopolimereket, kolofóniuraésztereket és politerpén gyantákat. A viaszokat általában 20t%-ig alkalmazhatjuk, melynek nagyrészét mikrokristályos viaszoknak kell kitegye. 20t% mennyiségben használhatunk lágyítókat is, és a fent tárgyalt módosító gyantákat 20-50t% mennyiségben alkalmazhatjuk. Néha közömbös, szervetlen töltelékanyagokat is használnak a zéróanyagokban, ezek használata azonban nem előnyös, és semmiképpen ne használjuk 20t% feletti mennyiségben. A hőre lágyuló zéróanyagok - különösen vonatkozik ez az ÉVA kopolimerekre - olvadási vagy pontosabban lágyulási hőmérsékletét és viszkozitását általában a molekulasúly változtatásával és a módosító anyagok összetételével állítjuk be. Úgy találtuk, hogy számunkra legkedvezőbb, ha a záróanyag olvadt állapotban mérsékelten viszkózus, vagyis viszkozitása a felvitel hőmérsékletén 800-10000, előnyösen 800-3000 centipais. Kerüljük a túlzottan magas felviteli hőmérsékletet a mag viszonylag alacsony olvadáspontja és a hatóanyagok hőérzékenysége miatt. Általában tanácsos 120-175 °C hőmérsékleten dolgozni. A poliolefin alapú zéróanyagok, előnyösen a polietiléngyanták, széles körben alkalmazottak és könnyen beszerezhetők, például Eastobond márkanéven az Eastman Chemical Products, Inc. cégtől (Kingsport, TN., USA). A zéróanyagokat tehát poliolefingyantákból képezzük, amiket mikrokristályos gyantával módosítunk, hogy javítsuk a viszkozitását és ragadó tulajdonságait magas hőmérsékleten. A találmány szempontjából alkalmazható hőre lágyuló záróanyagok harmadik főcsoportja a poliamidok, amiket egy diaminnak általában etilén-diaminnak vagy hasonló kismolekula tömegű olefinszármazéknak és egy nagymolekulatömegű kétértékű savnak a kondenzációjával állítanak elő. A sav legáltalánosabban az ún. .dimer sav-, melynél a két karboxilcsoport átlagosan 34 szénatomos, több telítetlen kötést tartalmazó szénhidrogén csoporthoz kapcsolódik. A poliamidok különösen jó tapadást biztosítanak, valószínűleg azért, mert kiválóan nedvesítik az olyan nem-porózus anyagokat, mint a találmányban szereplő eszköz csöve és különösen jó stabilitásról tanúskodnak tárolás sorén is. A kitűnő eredmények eléréséhez a poliamid záróanyagoknál kevesebb műveletre van szükség, mint a tárgyalt más kémiai típusú záróanyagok nál. A találmány eszközeinél felhasználható magas hőmérsékleten olvadó záróanyagok másik csoportját alkotják a hőre lágyuló kaucsukok. Ezek a kaucsukok olyan polimereken alapszanak, melyek gumi és műanyag alkotórészeket egyaránt tartalmaznak, rendszerint' sztirolból és butadiénböl vagy sztirolból és izoprénből készített tömbpolimerek. A polimereket úgy készítik el, hogy üvegszerű polisz ti rol végtömbökben végződjenek, amik inkompatibilisek a kaucsukszerű izoprén vagy butadién középtömbbel. így a polisztirol végtömbök csomósodni igyekeznek egymással és domeneket alakítanak, amelyek térben elzárják a kaucsuk láncokat. Amikor a hőre lágyuló kaucsukot a végtömb átmeneti hőmérséklete fölé melegítjük, a polimer önthetővé válik és besajtolható vagy más módon bejuttatható a cső és a mag közötti körgyűrű szűk nyílásába. A szt.irol-dién tönib-kopolimerek kismolekulatömegű gyantákkal vagy lágyitószerekkel hozhatók össze. Az aromás gyanták, például a sztirolhomológ kopolimerek, igyekszenek összekapcsolódni a kemény sztirol végtömb-domenekkel. A kismolekulatömegű olefingyanták, kolofóniumészterek és politerpének viszont a dién középtömbőkbe igyekeznek, javítva ai tapadóképességet. A folyékony lágyitószerek közül a polibutének ugyancsak elegyednek a középtömb fázisával. Az előnyös magas hőmérsékleten olvadó záróanyagokon kívül más típusokat is használhatunk, amelyek felvihetők és kémiai eljárással kikeményíthetök vagy szilárdithatók. Természetesen nem lehet olyan zéróanyagokat alkalmazni, amelyek oldószerben vannak oldva, diszpergálva vagy emulgeálva, mert az oldószer vagy víz nem tud abból a hosszú és szűk térből kijutni, melybe a zéróréteget kialakítanunk kell. Ezért ha nem magas hőfokon olvadó zéróanyagot használunk, olyant kell választanunk, mely kémiai hatásra keményedül ki és eközben nem szabadul fel semmi, még víz sem. Az olyan zéróanyagok, melyekkel szobahőmérsékleten, kémiai behatással alakítjuk ki a záróréteget tökéletesen alkalmasak. A szilikon záróanyagok különösen használhatók ilyen célra. Ilyen anyagok széles körben hozzáférhetők, különösen az építő- és villarnosiparban alkalmazzák őket. 300-1600 dimetilsziloxán egységekből álló lineáris poli(dimetil-sziloxán) polimert és katalitikus kondenzációval kialakított keresztkötésekkel kötött polifunkcionális szilánt tartalmaznak. Katalizátorként különösen ón- és titánvegyületeket használunk, főként szappanokat, például ón-oktoétot, dibutil-ón-dilaurétot, stb. A kondenzáció és a polimerizéció anaerob körülmények között történik, mint a jelen esetben is. A kondenzáló katalizátort közvetlenül 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 11
