197533. lajstromszámú szabadalom • Tablettavágó készülék

197533 ismeretes, hogy a gyógyászatban úgy a kórházi, mint a házi betegellátásban a gyógy­szergyárak által előállított és forgalomba ho­zott tablettáknak nem a teljes nagyságban, hanem annak csak töredékét adják és szede­tik a beteggel, pl. fél vagy negyed tablettát írnak elő az orvosok. fi tény már régről ismert és tudott. Voltak és vannak jelenleg is kezdeményezések a gvógyszertabletták darabolására készülékek­kel. Ilyen célra szolgáló készüléket pl. a 1199863 sz„ a 4179806 sz„ és 4473192 sz. US. szabadalmi leírások ismertetnek. A hivatko­zott szabadalmi leírások szerinti készülékek bár részben megfelelőek, azonban bonyolult, több részből álló és költséges szerkezeti meg­oldásúak. Ezek között vágószerkezettel ellátott, vagy tördelést alkalmazó daraboló készülék egya­ránt található. A találmány célja ugyancsak ezt a célt szolgálja, hogy az orvosi előírásoknak meg­felelően a tabletta szükséges és elkerülhetet­len darabolását vágással 1/2, vagy akár 1/4 részre osztott és előírt mennyiségben bizton­ságosan tudja szedni a beteg. A napjainkban forgalomba kerülő gyógy­szerek szaporodásával mind több esetben vá­lik szükségessé a tabletta töredék mennyiség­ben való szedése. Külön bizonyítást nem igényel az a körül­mény, hogy a kézzel való tördelés során a tab­letták egyenlőtlenül törnek és így a mennyiség szempontjából is eltérések vannak, a változó mértékű gyógyszerszedés pedig veszélyes. A bevonatos tabletta adagolása során már nem is lehetséges a kézi tördelés. Előnye a találmány szerinti készüléknek az is, hogy bevonatos tabletta darabolására is alkalmas vágóeszközként. A találmány szerinti tablettavágó készülék két darabból álló eszköz — könnyű, műanyag­ból előállított — és a két rész csuklós kap­csolattal — bonthatóan — egyesített alsólap­­-ból és felsőkar-ból áll. Az alaplapon vannak kiképezve a tablettát befogadó ék alakú, ru­galmas elmozdulást lehetővé tevő terelőlapok és a felső karján a zárólap mögötti belső tér­ben beágyazott vágórés van, amely az alapla­pon a tablettát befogadóterelőlapokközé, azok szimmetriatengelye mentén behatolóan van kiképezve. A tablettavágó készülék felsőkarjának bel­ső terében van rögzítve a tablettát vágó kés és a határoló zárólap, amely a felsőkarral egyi­dejűleg és azonos anyagból készül. Csupán a vágókés az egyedüli fém, amely a készü­lékben alkalmazott. A készülék vágókésének beágyazása a mű­anyag felsőkarba a felsőkar fröccsölésével egyidejűleg történik. A találmány szerinti tablettavágó készü­lék példakénti kivitelét az 1. ábra összecsukott állapotban oldalné­zetben, 1 a 2. ábra a készüléket az 1. ábra szerinti A-A nézetét metszetben, a 3. ábra az 1. ábra szerinti készüléket nyi­tót állapotában a 4. ábra a készülék 3. ábra szerinti B-B nézet részletét felülnézetben szemlélteti. A készülék felépítésében — két részből történő előállítása alapján — egyszerű, köny­­nyű és pl. fröccsöléssel gazdaságosan előál­lítható. A találmány szerinti készülék 1 felsőkar a 2 alaplappal a 3 csuklós kiképzés révén csápo­sán, bepattinthatóan képezi az egységes szer­kezetet, amely 3 csuklós tengely körül felfelé nyitható és melynek alaplapjára C szimmet­riatengely húzható. Az l felsőkar és 2 alapla p úgy van kialakít­va, hogy a vágás befejezése után az oldalpe­remek egymáson felfekszenek a 3 csuklósten­gely felé eső lejtős kiképzésű felületeken, a 7 zárólap és vele azonos távolságban az alap­lap 6 ütközőfelületig. Az 1 felsőkar belső üreges terében az üt­közést szolgáló 7 határoló zárólapig helyez­kedik el az 5 vágókés, amely pl. együtt rög­zíthető az 1 felsőkar fröccsöléssel történő előállításakor. A 2 alaplap 6 ütközőfelülete és a 3 csuk­lós-tengely közötti részben olyképen vannak kialakítva a 4 terelőlapok, hogy azok csak a 6 iitközőíelület közvetlen környezetében van­nak kötésben a 2 alaplappal és az ékalak ré­szei a rugalmas elmozdulás biztosítása érde­kében 9 réseitek. A készülék használata egyszerű, könnyen kezelhető, a vágás során egyenlő tabletta osz­tást biztosít. További előnyeként tulajdonítható, hogy a különböző méretű gyógyszer tabletták min­degyike esetében — alakjától függetlenül — az 5 vágókés érintkezésével a tabletta hely­zetét is biztosítja, majd a vágás, ill. az 5 vá­gókés vastagsági mérete értékében a 4 tere­lőlapok elmozdulható rugalmassága vágás­sal és nem töréssel osztja fel a tablettát a kí­vánt részekre. A találmány szerinti készülék nincsen a rajzokon ábrázolt kiviteli alakra korlátozva, hanem kiterjed a találmány oltalmi körébe eső módosításokra is. 2 SZABADALMI IGÉNYPONTOK i. Tablettavágó készülék — elsősorban gyógyszertabletták darabolásához —- amely csuklós kapcsolattal kialakít ott alaplappal és felsőkarral rendelkezik, azzal jellemezve, hogy alaplapján (2) a tablettát (8) befogadó terelőlapok (4) vannak és a felsőkarján (1) a zárólap (7) mögötti belső térben beágyazott vágokése (5) van, amely az alaplapon (2) a tablettát befogadó terelölapek (4) közé, azok 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2

Next

/
Thumbnails
Contents