196973. lajstromszámú szabadalom • Eljárás bisz-(terc-butil-amino)- 1,3,5-triazin-származékok és ezeket hatóanyagként tartalmazó gyógyszerkészítmények előállítására
3 196973 4 2. Elektrosokk-indukált görcs elleni hatás A vizsgálatokat E. A- Swinyard [Experimental Models of Epilepxy, Raven Press, New York, 433—458 (1972)] szerint 6 db 18—22 g testsúlyű hím egéren (NMR1, SPF-71, KF törzs) végezzük. A vizsgált hatóanyagot 1% tilózzal (mctil-hidroxietil-cellulóz) vízben szuszpendáljuk és garatszonda segítségével 10 ml/kg testsúly térfogatban orálisan adagoljuk. A kontrollcsoport azonos térfogatú, hatóanyag nélküli tilóz-szuszpenziót kap. A hatóanyag adagolása után 1 órával az állatoknál Comea-elektróddal elektrosokkot váltunk ki (áramerősség: 12—22 raA, időtartam: 0,2 s, 50 Hz), miután egy második kontrollcsoporton előzetesen megállapítottuk azt az áramerősséget, amely az állatok 100%-ánál tonikus extenzorgörcsöt vált ki a hátsó végtagokoa Az antikonvulzív hatás mértékének tekinthető azon állatok száma, amelyeknél a hatóanyag meggátolja az extenzor-görcs kialakulását. Hatás esetén megállapítjuk a közepes hatékony dózis (ED—50) értékét grafikusan (Litchfield és Wilcoxon) vagy számtanikig (Probit-analízis). Orális adagolás esetén a kapott 50%-os dózis 2,0 és 30 mg/kg pentetrazol-görcsnél és 14—46 mg/kg elektrosokk indukált görcsnél. Az új hatóanyagok félelemoldó (antiolitikus) hatásán „Lick-Shock-conílict-Test” szerint (Vogel) és „Geller—Seifter-Konflikt-Test” (Geller és Seifter) szerint vizsgáljuk Wistar-patkányokon. 3 3. Lick-shock-cörtflict-teszt A vizsgálatot J. R. Vogel [Psychopharmacologia, 21, 1—7 (1971)] szerint 90 és 120 g testsúlyú hím Wistar-patkányokon (SPF Hatersheim) végezzük. Az állatoktól 48 órával a vizsgálat kezdete előtt megvontuk az ivóvizet. A vizsgálatokhoz az állatokat műanyag dobozba (14X12X28 cm) helyeztük, amelyet fém ivócsővel ellátott vizes üveggel szereltünk fel, ahol egy elektromos kapcsolás méri, hogy az állatok nyelve hányszor érinti meg az ivócsövet. A doboz alja fémlemezből áll, amely szabályozó elektronikán keresztül áram alá helyezhető. Az állatoknak a dobozba helyezés után 5 percük van arra, hogy az ivócsövet megtalálják és 50-szer megnyalják. Azokat az állatokat, amelyek a fenti idő alatt nem találták meg az ivócsövet, kizártuk a vizsgálatból. Az 50 nyalás után (lickings) az ivócsövet és a doboz alját 50 másodpercre áram alá helyezzük (300 pA egyenáram), majd további 5 másodpercre áramtalanítottuk. Ezt 5 percen keresztül felváltva ismételtük, amelynek során az ivócső megérintését az áraminger alatt és az árammentes időszakban különböző elektronikus számlálóval regisztráltuk. 8 állatból álló csoportokat különböző dózisú hatóanyaggal kezeltünk, amelyet 1%-os tilóz-géllel szuszpendáitunk. Az adagolást garatszondán keresztül orálisan végeztük. A térfogat 50 ml/kg testsúly volt. A készülékben a vizsgálatot az adagolás után 1 és 2 órával végeztük el A vizsgálatok alapjául az ingeráram időtartama alatt mért ivócsőmegérintések száma adja A kontrollcsoportnál a megérintések átlagos számát 100%-nak tekintjük és a vizsgálati anyaggal kezelt állatoknál a megérintések növekedését vagy csökkenését a kontrollra vonatkoztatva %-ban fejezzük ki. Ebben a vizsgálatokban az axiolitikumok általában jelentősen növelik a vízfelvétel (lickings) számát az árammal történő ingerlés alatt a kezeletlen kontrolihoz viszonyítva. Ha a dózis és a hatás között lineáris vagy logaritmikus összefüggés van, regressziós analízis segítségével ED + 100 érték (a vízfelvétel 100%-os növekedését jelentő dózis) számolható. Lineáris dózisfüggőség hiányában a minimális hatékony dózist (MED) határoztuk meg, vagyis azt a legalacsonyabb dózist, amelynél a hatóanyag még statisztikusan szignifikáns vfefelvétel-növekedést eredményez (p — 0,05, Dunnetteszt). 4. Geller—Seifter-Konflikt-teszt A vizsgálatokat I. Geller és J. Seifter [Psychophannacologia, 1, 482 (1962)] szerint 240—370 g testsúlyú hím Wistar-patkányokon (SPF Hattersheim) végeztük, amelyeket 8 állatból álló csoportokra osztottunk. 4-4 állatot műanyagketrecbe (56X38X20 cm) helyeztünk és ezeket táplálékadagolással mintegy 80% normál testsúlyra állítottuk be. Az állatokat megtanítottuk arra, hogy egy Skinner-dobozban egy gombot nyomjanak le, amit édesített kondenzált tejjel jutalmaztunk. A doboz mikrokapcsolóval ellátott két gombot, hangszórót, házivilágítást, két szignálvilágítást és fémpadlót tartalmaz. A betanítást Davidson és Cook [Psychopharmacologia 15, 159—168 (1969)] mrkiosítása szerint Geller és Seifter (1962) módszerével végeztük. Minden kezelés 15 perces szakaszokból áll, amely 12 perces változtatható intervallum (VI) fázisból és 3 perces fix idejű (FR) fázisból tevődik össze. A VI fázis alatt az állatok gombnyomásra tejet kapnak egy véletlen generátorral szabályozott 10—110 másodperces intervallumon keresztül, amelynek középértéke 60,15 másodperc. Az FR fázis alatt az állatok minden gombnyomásra jutalmat kaptak, azonban minden harmadik gombnyomáshoz fájdalmas elektromos inger kacsolódik a fémpadlón keresztül, amely konfliktushelyzetet vált ki Az elektromos ingeráramerősségét minden állat egyénileg úgy állítja he (0,3—0,6 mA között), hogy a tejes FR fázis alatt 5—15 gombnyomás legyen. A betanítást heti 5 napon keresztül végezzük, a vizsgált hatóanyagot hetente egyszer adagoljuk. Mivel az állatok saját kontrolijukat is szolgálják, a hatóanyag adagolása előtt legalább két előzetes értéket mérünk. A vizsgált hatóanyagot 1%-os tilózgélben szuszpendáljuk és a vizsgálat előtt 30 perccel garatszondán keresztül 2 ml/kg dózisban orálisan adagoljuk. A VI fázisban mért gombnyomásváltozást a motorikus aktivitásra gyakorolt hatásként, és az FR fázisban mérhető gombnyomásnövekedést antikonflikt, illetve axiolitikus hatásént értékeljük. Legtöbb esetben a vizsgált hatóanyag minimális hatékony dózisát (MED) állapítjuk meg, vagyis azt a legalacsonyabb dózist, amely statiszti-5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65
