195691. lajstromszámú szabadalom • Automatikus lőtéri célrendszer
195 691 Szabadalmi igénypontok 2 dául Iiídkapcsolású vezérlő áramkörében adott irányú áram folyik mindaddig, amíg az USW kapcsoló vissza nem billenti az 5a fhp-flopot alaphelyzetébe /miközben az 5b flip-ílop továbbra is alaphelyzetben van/. Lefelé ható mozgás vezérlésekor az 5b flip—flop billen be, melynek eredményeként ellentétes irányú árain folyik az 5 motorvezc'rlő egységben. Ez az állapot addig tart, amíg a DSW kapcsoló vissza nem billenti az 5b flip—flopot alaphelyzetébe. Ä 6. ábra alapján az elmondottak jól követhetők. Az ábra az A1 céltáblába behatoló lövedék érzékelésének és kijelzésének, valamint az ezt követő 6 cclbuktató szerkezet 9 villamos motoijának szóló mozgatási parancs időzítésének folyamatábráját ismerteti vázlatosan. Az A1 céltáblába hatoló lövedék hatására a rendszer a pontján a már ismertetett körülbelül 20 psec idejű rendszertelen jelalak keletkezik. Az első kiértékelhető felfutó élből jelformálás után — b pont — a 4a monostabil áramkör a c pontban jól kiértékelhető, illetve megszámolható jellé alakítja át. Ezen jel fennállásának ideje alatt az SzG számítógép az IF interface—áramkörön keresztül lekérdezi a 4a monostabil áramkör állapotát. Az állapottól függően, amelyet az SzG számítógép a d pontban kérdez le, a már ismertetett módon az SzG számítógép az 1 vezérlő egységen keresztül mozgatási parancsot ad ki. Ennek idődiagramja látható az c pontban. Ennek hatására a 6 cclbuktató szerkezet 5 motorvezérlő egysége parancsára a 9 villamos motor az. ellenkező állapot, például USW kapcsoló végállásáig, mozgást végez az f pont szerinti időzítéssel, majd nyugalomba kerül. A példaként ábrázolt esetben az SzG számítógép az IF interface-áramkörön keresztül egyszerre például 63 db Al, A2,...,A63 céltábla kiértékelésére, valamint ennek megfelelően szintén például 63 db 6 cclbuktató szerkezet meghajtására képes. A találmány szerinti megoldás előnye, hogy egyszerű módon és azonos kisfeszültségen oldja meg a találatok kiértékelését, valamint az egyes Al, A2,...,AN céltáblák mozgatását. A találmány szerinti megoldás alkalmazása jelentős energiamegtakarítást eredményez, kiküszöböli az. eddigi manuális munkát. Kézzel történő lőlap--vezetés helyett az alkalmazott SzG számítógép segítségével az egyes egyének lövészetének kiértékelésén túlmenően egyszerű módon nyílik lehetőség különböző csoportosítás szerinti összesítések elvégzésére, szükség esetén azok nyomtatott formában történő megjelenítésére. A találmány szerinti megoldás előnyösen alkalmazható lvadi, sport—, vadász-, és játékcélú lövészetek célszerű lebonyolítására. A 6 célbuktató szerkezet nemcsak buktatható, hanem önmagában mozgó /illetve mozgatható/ Al, A2.....AN céltáblák kezelésére is felhasználható. 1 1. Automatikus lőtéri célrendszer, amelynek többrétegű céltáblái vannak, minden céltábla rétegei közül kettő, egymástól elszigetelt, elektromosan vezető réteg, a vezetőrétegek tirisztort tartalmazó érzékelő áramkör gyújtóáramkörébe vannak iktatva, az érzékelő áramkör impulzusforniálón keresztül találatjelzőhöz van kötve, azzal jellemezve, hogy minden céltábla /Al/, /A2/,...JAN/ impulzusformálója /F/ monostabil áramkörként /4a/ van kiképezve, amelyhez az érzékelő áramkör /É/ optocsatolón /Cs/ keresztül csatlakozik, a monostabil áramkör /4a/ kimenet« íalálatjelző számlálóhoz /3/ van kötve, az egyes céltáblák /Al, A2,...,AN/ villamos motorral /9/ hajtott célbuktató szerkezettel /6/ vannak ellátva, minden célbuktató szerkezet /6/ ellensúllyal /8/ rendelkező tengelyt /7/ tartalmaz, és a tengelyt /7/ forgató villamos motor/9/ önmagában ismert, irányváltást lehetővé tevő motorvezérlő egységgel /5/ van ellátva, és a motorvezérlő egységhez /5/, valamint a találatjelző számláló /3/ törlő bemenetéhez csatlakozó vezérlő egysege /!/ van. /Elsőbbsége: 1986.04. 30./ 2. Az 1. igénypont szerinti lőtéri célrendszer, azzal jellemez-ve, hogy minden céltábla /Al, A2,...rAN/ vezérlő egysege jlj dekódoló áramkörrel /2/ van ellátva, a dekódoló áramkör 12/ egyik kimenete vezérelt flip-flop /5a/ órajelbemenetére, másik kimeneté vezérelt további flip-flop /5b/ órajel-bemenetére csatlakozik, a vezérelt flip--flopok /5a, 5b/ kimenetéi a motorvezérlő egység /5/ bemenetelre /FEL, LE/ vannak kötve, az egyes céltáblák /Al, A2,..,ANI mechanikai mozgásának szélső értékeit jelző kapcsolókkal /USW. DSW/ rendelkeznek, mely kapcsolók /USW, DSW/ kimenetéi n dinamikus flip—flopok /5a, 5b/ tiltó bemenetére .csatlakoznak. /Elsőbbsége: 1988.02.01./ 3. A 2. igénypont szerinti lőtéri célrendszer, azzal jellemezve, hogy a találatjelző számláló /3/ legmagasabb helyiértékű kimeneté a monostabil áramkör /4a/ tiltó bemenetére vissza van csatolva, további kimenetéi hdromáilapotú logikai kapukon /3a, 3b, 3c, 3d/ keresztül buszvonalra Iliül csatlakoznak, a közös buszvonal /BU/ vezdrlővonalai /B6, B7, PS/ a vezérlőegység /!/ dekódoló áramkörével /2/ vannak összekötve, a dekódoló áramkör /2/ harmadik kimenete további mono;,labil áramkörön /4b/ át a háromállapotú logikai kapuk /3a, 3b, 3c, 3d/ vezérlő bemenetéire van kötve. /Elsőbbsége: 1988.02.01./ 4 A 3. igénypont szerinti lőtéri célrendszer, azzal jellemezve, hogy a céltáblák /Al, A2,...,AN/ csoportosítva vannak, az egyes csoportok /1, 11, III, ÍV/ csoporté lösz tó árainkul okul /El, Eli, Eiíi, EÍV/ tartalmaznak, amelyek közös interface áramkörön /1F/ keresztül számítógéphez, /SzG/ előnyöseit mikroprocesszorhoz csatlakoznak. /Elsőbbsége: 1988. 02. Öl./ 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55