195543. lajstromszámú szabadalom • Szerkezet fúvókás cseppnyomóberendezésekhez a fúvókatest(ek) helyzetpontos tájolására és rögzítésére

található, amely szintén a 40 tartótömbből nyúlik ki előre. A 47 konzolkar 40 tartótömbből távolabbi végén egy függőleges 48 horony van kiképezve. A 48 horony egyvonalba esik a 42 és 53 hornyokkal, valamint a 43 gyűjtőnyílással. így a 11 fúvókafoglalat nyílását elhagyó eltérítetlen cseppecske a 42 és 53 hornyokon áthaladva, a 43 gyűjtőnyílás felé tartva érinti a 48 horony központi síkját is. A 48 horony 40 tartótömbtől távolabbi végén lévő falai között két 49 terelőelektróda helyezkedik el. A 49 terclőelcktródák a 48 horony falaira vannak sajtolva, és megfelelően vezetett kábelekkel egy áramforráshoz van­nak kapcsolva az eltérítő mező létrehozása céljából. A 4. ábrán vázolt kiviteli alaknál az egyik 49 töltőelektró­dához vezető 55 vezeték a 47 konzolkar mentén halad. A 55 vezeték az eltérítést vezérlő villamos egységgel van összekötve. A másik 49 töltőelektródához tartozó meg­felelő vezeték hasonló nyomvonalon halad a 47 konzol­kar másik oldalán. Ha számos 40 tartótömb 55 vezetékét egy áramforrástól jövő közös vezetékhez kötik, úgy könnyen belátható, hogy a megfelelő 40 tartótömbök­höz tartozó számos 49 töltőelektróda mindegyikéhez azonos eltérítő mező tartozik. Jelen találmány 4. ábrán ismertetett kiviteli alakjának előnye, hogy a feltöltendő cseppecskék rövid ideig tartó intenzív eltérítő térhatásnak vannak kitéve, és hosszú pályát tesznek meg, mielőtt becsapódnak a szövetre, vagy más nyomandó 24 kelmesíkra. Ez biztosítja a pontos nyomást, ugyanis a becsapódó részecskék közel függő­leges pályán mozognak, és így a nyomandó anyagvastag­ság változásából adódó torzulás minimális. Ez a kiviteli alak kiküszöböli az 1-3. ábrán vázolt kiviteli alakok bizonyos hátrányait, nevezetesen a csepp­­pálya stabilitásának hiányát, ami a szorító 17 csavar meg­húzásának különbözőségéből adódhat. A 4. és 5. ábrán vázolt kiviteli alakok elektródáinak szerelési pontossága is meghaladja az 1-3. ábrán vázolt kiviteli alakokét. Visszatérve az 1-3. ábrán vázolt kiviteli alakokhoz, valamint az 502 523 sz. AU szabadalmi leírásban ismer­tetett megoldáshoz, belátható, hogy a fúvókás nyomó­berendezés a nyomandó anyag haladási irányában elhe­lyezett egynél több fúvókát tartalmazhat. Könnyen be­látható, hogy megfelelő minta nyomása csak akkor lehet­séges, ha a cseppecskét előállító fejből kilépő cseppáram maximális elhajlás esetén sem kerül a vele szomszédos fúvóka munkaterületébe. Ez látható a 3. ábrán, ahol a T nyíl jelöli a 24 kelme­­sík (például textilszövet) haladási irányát, a 25 vonalak pedig a 22A gyüjtőnyílás feletti cseppképző fejből a 24 kelmesíkra eső lehetséges cseppecske becsapódási pályákat. Jó minőségű minta előállítása megköveteli, hogy a 22A gyűjtőnyílás feletti fúvókákból a 24 kelmesíkra kerülő cseppecskék röppályája úgy legyen vezérelve, hogy a 21 töltőelcktróda maximális eltérítő hatása esetén a 24 kelmesíkra becsapódó cseppecskék közvetlen a másik fúvókából becsapódó cseppecskesáv mellé kerül­jenek. Ez a szabályozás a 21 töltőelektródára kerülő feszültség vezérlésével lehetséges. A 4. ábrán vázolt kiviteli alaknál cseppképző fejek sokasága helyezhető el egymás mellett egy a fúvókák alatt haladó nyomandó anyag haladási irányára merő­legesen elhelyezett tengely mentén. Ha a 10 fúvókatcstck beállítására helyigény lép fel, akkor az egyes cseppképző berendezéseket két átlós tengely mentén helyezhetjük cl úgy, hogy az egyes cseppképző fejek közti távolság a 4. ábrán látható módon megközelítőleg d szakasz legyen. A cseppképző fejek 4. ábrán vázolt felszerelési mód­jának egy lehetséges változata szerint a fejeket szigetelő anyagból készült egyetlen tömbből alakíthatjuk ki, és egymás mellett helyezhetjük el. Egy további kiviteli alak szerint az 5. ábrán látható módon kétsorban elhelyezett cseppképző fejeket alkalmazhatunk, amelyek egyetlen szigetelő anyagból készült tömbből, egymás mögött helyezkednek el. Ennél a megoldásnál az egyik sorban elhelyezett cseppképző fejek a másik sorban lévők közti szakaszok közepébe esnek. Az 5. ábrán vázolt elrendezés előnye a berendezés jobb hozzáférhetősége karbantartás során, valamint a jobb nyomási pontosság. Jelen találmány nem korlátozódik a vázolt kiviteli alakokra, hanem fúvókás nyomóberendezések más ki­alakítási módjainál is sikerrel alkalmazható. A találmány alkalmazási területe elsősorban textilszövet vagy hasonló anyagok nagy pontosságú igényes mintával való nyomása, de egyéb fúvókás nyomóbcrcndczéscknél is előnyösen alkalmazható, ahol a nyomáspontosság nem a legfonto­sabb követelmény. SZABADALMI IGÉNYPONTOK 1. Szerkezet fúvókás cscppnyonió-berendezésekhez a f ívókatest(ek) helyzetpontos tájolására és rögzítésére, amely lényegében prizma alakú formatestként kiképzett, legalább egy tartótömböt és oldható kötőelemeket tar­talmaz, azzal jellemezve, hogy a tartótömbön (13,40) a fúvókatest(ek)et (10) a kelmesíkra (24) merőleges helyzetben megtámasztó tájolófelület(ek) (13A, 42A) \an(nak) kiképezve, és a fúvókatcst(ek) (10) ezen tájoló­­felületiek) hez (13A, 42A) tengelyvonal körüli elforga­tást megengedő oldható erözáró kötéssel van(nak) hozzá­rendelve. 2. Az 1. igénypont szerinti szerkezet, azzal jelle­mezve, hogy a íartótömb(ök)bcn (13) rendre egy rúddal (15) illesztett átmérőjű átmenő hengeres furat (16) van kiképezve, és egy, a furatból (16) kiinduló felhasítás révén szorítópofák (14A, 14B) vannak kialakítva. 3. A 2. igénypont szerinti szerkezet, azzal jellemezve, hogy a tartótömb(ök) (13) és a rúd (15) erőzáró kapcso­lattal helyzettartó oldható csatlakoztatására alkalmas csavarja(i) (17) is van(nak), amely(ek) a felső szoritó­­pofa (14A) hengeres furatán van(nak) átdugva, és az alsó szorítópofa (14B) menetes furatában (18) van(nak) le­horgonyozva. 4. Az 1—3. igénypontok bármelyike szerinti szerke­zet, azzal jellemezve, hogy a fúvókatest(ek) (10) a tartó­­íümb(ök) (13) tájolófclülctére (13A) rendre egy feszített hevederrel (12) van(nak) felszorítva. 5. Az 1-4. igénypontok bármelyike szerinti szerke­zet, azzal jellemezve, hogy a tartótömb(ök)höz (13) előnyösen egy(-egy) prizmanyúlványos (19A) csap (19) ltján csatlakoztatott, a fúvókatest(ek) (10) fúvóka fogla­latához (11) hozzárendelt töltőelektródája (töltőelektró­dái) (21) is van(nak). 6. Az 1-5. igénypontok bármelyike szerinti szerke-5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 4

Next

/
Thumbnails
Contents