195386. lajstromszámú szabadalom • Eljárás erdei lombos-fafajok, különösen tölgyek, vegetatív szaporítására
1 195 386 2 A találmány tárgya eljárás erdei lombos fafajok vegetatív szaporítására gyökeres dugváuycsemcték tömeges előállítása céljából, elsősorban idősebb, szelektálásra lehetőséget adó anyanövényekből. A találmány szerinti vegetatív szaporítási móddal nemesebb erdősítési alapanyagot lehet előállítani, mint ha a vegyes öröklöttségű magcsemetéket alkalmaznánk. A tölgyek vegetatív szaporításával e század eleje óta kísérleteznek, de ezek a kemény lombos fafajok igen sokáig ellenálltak a próbálkozásoknak, a kutatók emiatt „igen problematikus” fafajoknak nevezték őket. Átütő sikereket nemzetközi vonatkozásban is csak a legutóbbi években kezdenek elérni, de csak költséges automatikus klímaberendezések zárt térben történő alkalmazásával, és az anyanövények korának nagyon erős korlátozásával, az első néhány hónapos vagy 1-2 éves korig, ami nem teszi lehetővé, hogy közöttük válogatást végezzenek. A gyökeresedési hajlam ugyanis az anyanövény korának előrehaladtával rohamosan csökken. Idősebb anyagból kiinduló, tömeges szaporításra alkalmas eljárássmég nem terjedt el. A nyugatnémet kutatók közül Spethmann, W. foglalkozik a legbehatóbban a témával. (Deutsche Baumschule, 1986. 04. s. 148-153.) Finomsautomata ködpermetező készüléket alkalmaznak és külön öntözést a termesztő közegre. Elsősorban fiatal, esetleg 5 éves korig terjedő korú anyanövényekről végzik a szaporítást, magas gyökeresedési eredménnyel. Az etiolálást és az anyanövények más előkezelését azonban nem aíkalm azzák. Franciaországban Cornu, D., Carbaye, J. és munkatársaik (1977) ugyancsak nagy technikai felkészültséget igénylő ködpárafüggöny alkalmazásával végeznek vegetatív szaporítást 1—3 éves csemetékről és idősebb fácskákról azok tőrevágásával és tősarjaik felhasználásával, vagy igen erős visszametszéssel. Egyik szerző sem beszél az egy anyanövényről nyerhető dugványok számáról, a szaporítási rátáról. Martin, B. (1977), (Rewe Forestière Française, Nancy; 1972., 29, 4. p. 245—262) összefoglalja a vegetatív szaporítással kapcsolatos fontos franciaországi tapasztalatokat. Köbért, H. (Allgemeine Fortszeitung 1981. 9/10) erdei fák svájci szaporításának tapasztalatairól számol be. Dr. Schmidt Gábor és iíj. Sólymos Rezső az Erdő 33, 5. 227-231. című folyóiratban megjelent cikkükben a Magyarországon végzett kísérletekről írnak. Kocsánytalan tölgy zölddugványozását ismertetik 1 és 2 éves anyanövényekről, a dugványozást fóliasátras ködpermetező berendezéssel ellátott termesztő berendezésben végzik. A szaporítási rátáról nem tesznek említést, az anyanövények erős pusztulásáról azonban igen. Az említett megoldások elsősorban juvenilis anyagból indulnak ki. Zárt térben elhelyezett automatizált klímaberendezést igényelnek és ez komoly beruházást jelent, az így előállított gyökeres dugványok önköltsége magas. A gyökerek a túl ideális környezeti feltételek között túl érzékennyé válnak, kiültetés után nagy a pusztulási arány, illetve egy adott tenyészidőszakra a növekedés megáll. A találmányunk szerinti eljárással idősebb, szelektált anyagból kiindulva nemesebb erdősítési anyagot állítunk elő, magas szaporítási rátával, az anyafák elpusztulása nélkül, egyszerű termesztő berendezésben, alacsony költség- és energiaráfordítással, a dugványok jó fejlődésének és erőteljcsségéuck biztosítása mellett. Az eljárás szerint az anyaiakat, illetve oltványokat előkészítő műveleteknek vetjük alá. Első ilyen művelet az anyanövények összes hajtáscsúcsainak levágása (dekapitálás) és kb. 90 cm magasságban a vezérhajtás visszavágása. Ezzel a művelettel elősegítjük, hogy az oldalrügyek kihajtsanak, s elegendő számú új hajtás, mint leendő dugvány létrejöjjön. Ezt követően a fákra egyedenként fekete fóliazsákot húzunk (etiolálás), amelyet alul spárgával a tő körül összekötünk. Ezzel a művelettel a hajtások gyökeresedésre alkalmas állapotát alakítjuk ki. A két művelettel együttesen anyanövényeként minimum 30 db, többékevésbé egyöntetű és egy fejlettségi stádiumú, gyökeresedésre alkalmas hajtást állítunk elő. Ennek időtartama kb, 2 hét. A dekapitálást az első kihajtás után akkor végezzük, amikor a csúcsrügyek már befejezték a növekedésüket és a hajtások félfás vagy fás állapotúak. A gyökeresedés biztonsága és a gyökeres dugványok életképességének biztosítása érdekében az ctiolált hajtásokat fokozatosan fényre hozzuk a fóliazsákok felszaggatásával, majd levételével (3 -4 nap elteltével). Ezután a hajtásokat fényes tartással erősítjük kb. 5—6 hétig, az időszakra jellemző napfényes órák számától függően. A cél a hajtások feltöltése asszimilátákkal, hogy elegendő energiájuk legyen a megmaradáshoz és a gyökerek kialakításához. Így a gyökeresedés 80% fölötti értéken tartható és az előállított gyökeres dugványok erőteljesek, életképesek lesznek. Jó megoldás lehetne még az anyanövények tövig történő visszavágása és a tő földdel való feltöltése. Az előtörő, etiolált tövű saijak rendkívül jól gyökeresednek. Ez a változat kevésbé előnyös, mivel egy' anyanövényből csak 5—6 saijhajtás várható. Enné! magasabb szaporítási rátával nem számolhatunk, a saijhajtások fejlődési menete, érettségi állapota eltérő, a dugványok nem egyöntetűek, így kezelésük sem lehet egyöntetű. Az myanövények nagy része a dugványszedés után elpusztul. Az etiolálás megszűnte után a hat-hetedik héten kezdődik a „hajtássziirct” és a dugványozás. A hajtások leszedésüktől a letűzdelésiikig sohasem hervadhatnak el, gondoskodni kell az állandó üde állapot fenntartásáról. Ezt legcélszerűbben úgy érhetjük el, hogy dupla falú, befagyasztható tetejű hűtőládákba, vagy ennek hiányában nedves rongyokkal bélelt műanyag GEV-ládákba szedjük, gyűjtjük a napi eldugványozliató mennyiséget. Műanyag zacskókban való tárolás nem jó, mert a hajtások bennük összenyomódhatnak. A hajtásokat a feldolgozásig bűvös, árnyékos helyen kell tárolni. Takarásra időnként megnedvesített vatelint vagy hasonló anyagot célszerű alkalmazni. A hajtások szedését nagyon óvatosan, gyengéd, de határozott mozdulatokkal kell végezni úgy, hogy a leveles felső részt összenyalábolva a jobb tenyerünkbe fogjuk és lefelé, a növekedési iránnyal ellentétesen, a főágról azt lepattintjuk. Így elkerüljük a külső hámréteg sérülését, ami a dugvány pusztulását eredményezné. Kerülni kell a túl zsenge és a túl erős hajtások leszedését — ha ilyenek is vannak — mert a túl zsenge hajtások később elfeketednek és elhalnak; a túl erősek pedig nem gyökeresednek meg, csak kalászosodnak. A hajtások mérete 12-20 cm körüli. A lisztharmat ellen már az anyanövényeket is június 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
