195245. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés sejthalmazból meghatározott biológiai sejtek kiválasztására, a kiválasztott sejtek legalább egy tulajdonságának megfigyelésére
letapogatási (scanning) vizsgálatokhoz, ha ez kívánatos. A 2A. ábra szerinti kivitelben az átfolyáskamra hét 12 csatornát tartalmaz. Ebben az esetben az egyes betegektől vett minták sejtjei hét 1 sejthordozóra kerülnek, vagyis minden 12 csatornára egy-egy jut belőlük, míg minden csatorna mentén különböző betegektől származó sejteket tartalmazó 1 sejthordozók vannak elrendezve, mint ez a 2D. ábrán látható. Az ilyen elrendezés révén lehetővé válik, hogy a különböző betegektől származó sejteket az egyes csatornákban különböző anyagokkal stimuláljuk, mégpedig kívánság szerint akár egyidejűleg, akár meghatározott időbeli sorrendben, és ezt követően az egyes sejtek által a különböző anyagokra, hatásokra adott válaszokat elemezzük.' A továbbiakban leírt kiviteli alakok is több 12 csatornát tartalmaznak. Ennek megfelelően minden többcsatornás kiviteli alakban az egyes betegektől származó sejteket tartalmazó 1 sejthordozók'száma általában egyenlő a csatornák számával. A továbbiakból azonban az is kitűnik, hogy a találmány nem korlátozható az ilyen többcsatornás elrendezésekre. Kitűnt, hogy miután a sejteket meghatározott anyagokkal vagy módon ingereltük és vizsgáltuk, megtisztítást követően az ingerlés előtti állapotukba visszatéríthető^ ha erre alkalmas anyagokkal kezeljük őket. Ilyen eljárás esetében elegendő lehet egyetlen 1 sejthordozó előkészítése betegenként. Az ezen elhelyezett sejteket sorban különböző anyagokkal stimuláljuk, minden stimulálás után állapotukat elemezzük, majd a következő stimulálás és ezt követő elemzés előtt őket alkalmas módon előkészítjük. Az átfolyáskamra más kiviteli alakjainak elemzése előtt olyan ajánlott módszer és berendezés részleteit ismertetjük, amellyel az 1 sejthordozó meghatározott helyein elrendezett és az átfolyáskamrába behelyezett sejtek egyedi elemzése lehetővé válik. Itt újból hivatkozunk az SCM-tesztre, amint azt a bevezetőben említett munkában L. és B. Cerceck leírta. A szerzők szerint legalább két olyan jellegzetes tulajdonság észlelhető a lymphociták részcsoportjában, amelyek alapján az SCM-teszt elvégzése lehetővé válik. Amikor flureszcein molekulát kötünk a lymphocitákhoz, amit a fluorokromázis néven ismert jelenség felhasználásával lehet elérni, a nyugalmi fázisból az ingerületi fázisba való átmenet során a lymphocitákba beépült fluoreszcein fluoreszcenciájának polarizációs jellemzői jól meghatározott módon megváltoznak. A lymphociták, amelyekben a stimulációs folyamat kritikus változásokat hozhat létre, legalább két jellemző tulajdonságban'1 térnek el a többi lymphocitától, mégpedig a fajlagos sűrűségben és abban a tényben, hogy ilyen sejtek esetében a fluoreszcens polarizáció viszonylag nagy értéke csak az 510 nm körüli igen szűk emissziós sávban észlelhető. 11 Ez a második jellemző igen előnyösen használható a megfelelő lymphociták megjelölésére vagy azonosítására a teljes populáción belül, és ily módon nincs szükség fizikai elválasztásukra. Ennek megfelelően, az ezt a különleges spektrális viselkedést mutató lymphociták csoportján kell a további stimulálási műveleteket elvégezni, míg az egyéb lymphocitákat a rendszerfejlesztési technikák során figyelmen kívül hagyhatjuk. Másként megfogalmazva, a találmánnyal összhangban először az 1 sejthordozót felhasználjuk ahhoz, hogy egy adott személyből vett vérmintákban a lymphocitákat más típusú sejtektől elkülönítsük, és ehhez az I sejthordozó 2 nyílásait hasznosítjuk. Ennek eredményeként a 2 nyílásokat egy-egy lymphocita tölti ki. A kisebb sejtek általában áthaladnak a nyíláson, feleslegük a nagyobb sejtekkel együtt az 1 sejthordozó felső felületéről lemosható. Ezt követően az 1 sejthordozón levő lymphocitákat fluoreszcein-diacetátot és pufferolt foszfátsót (FDA -f- PBS) tartalmazó oldattal lemossuk, aminek révén a fluorokromázis jelenségei'lejátszódnak és a fluoreszcein a sejtekhez kötődik, majd a színkép szűk, 510 nm körüli sávjában a fluoreszcens polarizációt minden sejtre megmérjük és rögzítjük. A rögzített értékeket elemezzük, és csak azokat a lymphocita sejteket soroljuk be a további vizsgálatok végzésére kijelölt részcsoportba, amelyek fluoreszcens polarizációja viszonylag magas értéket mutat. Mivel a 2 nyílások mátrixában minden sejt címe ismeretes, ennek megfelelően a részcsoportba tartozó sejteket címük alapján határozzuk meg. Miután ezzel a részcsoportba tartozó sejtek azonosítása lehetővé vált, minden további mérést és/vagy megfigyelést, amit el kell végezni, csak a részcsoportba tartozó sejtekkel kapcsolatban hajtunk végre. Eközben a részcsoportba nem tartozó, de az 1 sejthordozón jelen levő más lymphocitasejteket figyelmen kívül hagyjuk, tehát ezekkel kapcsolatban semmiféle mérést vagy megfigyelést nem végzünk. Mivel ennek a megoldásnak az alkalmazásával a méréseket és a megfigyeléseket csak egy meghatározott részcsoportba tartozó sejtek esetében kell elvégezni, az elemzés ideje jelentősen lerövi’dül és ez rendkívül fontos. Ezen túlmenően talán még fontosabb az a tény, hogy mivel minden sejt címe ismeretes, minden stimuláló hatással szemben a sejtek egyedi válasza megállapítható, így szelektív jellegű információ nyerhető. Ez a tény igen nagy jelentőségű, annál is inkább, mivel az ismert mérési és megfigyelési eljárások sejtek nagyobb csoportját ölelik fel, vagy átfolyási rendszerek alkalmazását igénylik. Amikor egy-egy sejtet mikroszkóp alatt figyelünk meg, akkor is igen nehéz több stimulálást alkalmazni és az ingerválaszokat egyedileg értékelni. Ez abból következik, hogy az egyedi sejteket nem egy rögzített mátrix szerint minden sejt helyének ismerete mellett helyezték el, és ezért a mérés és/vagy megfigyelés 12 7 195245 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65
