194710. lajstromszámú szabadalom • Készülék vágott baromfi szárnyainak eltávolítására
3 194 71C 4 görgővel, amely a hosszúkás (13) ütköző alsó végén helyezkedik el, amely át tud billenni a (15) tartórúdon a (14) forgástengelyen át; ez a billenthető ütköző helyettesíthető egy rögzített ütközővel is, és különösképpen előnyösnek tekinthető, ha a szárnyak levágásával egy- 5 idejűleg bemetszük a baromfi hátát, ahogy azt az alábbiakban részletesen ismertetni fogjuk. A fent említett elemek felett két (16,17) rudas vezeték található, ezek mindegyike egy-egy (16a, 17a) előtoló résszel rendelkezik, amelyek enyhe lejtéssel és 10 széttartóan haladnak a baromfi mozgásiránya felé (ahogy azt a nyíl mutatja), ezt pedig a (16b, 17b) széttartó kivezető részek követik. A találmány szerinti szerkezet a következőképpen működik: A (20) baromfi, amely a lábánál fogva van 15 fellógatva, egy megfelelő szállítóberendezésen lesz továbbítva és úgy érkezik meg, hogy (21) melle a (3,4) peremek közötti beállító horonyban helyezkedik el. Azáltal, hogy a forgó korong peremekkel van ellátva, a baromfi gyorsan halad az előrehaladási irányban, 20 úgy, hogy amikor a kések elkapják a baromfit, ez mindenkor a 4. ábrán ábrázolt helyzetet foglalja el. Ezen eljárás során a testből kiálló (22) szárnyak központi (23) ízületükkel a (9,10) tartórúdak felett helyezkednek el. A szárny és a törzs közötti részeket a (6c, 6d 25 és 7c, 7d) vágóélek metszik el, ezek a forgó (6,7) kések hátulról közelítik meg az állatot. Ezek a részek, ahol a szárnyak kapcsolódnak a törzshöz, igen jó helyzetet vesznek fel a vágóélekhez képest, a beállítást a vágófelülettel nem rendelkező beállító (6e, 6f) élek végzik. A 30 szárnynélküli törzsrész továbbítható ezután egy másik, a szrrnyvggs szerkezettl 1 lefele elhelyezked zethez, vagy eltávolítható közvetlenül a szárny levágása után. Igen fontos jellemzője a találmány szerinti szerke- 35 zetnek az, hogy amikor a (6, 7) kések legalacsonyabb helyzetükben vannak, a (11) szabályozóív és a (12) görgő közötti együtt működés folytán a hosszúkás (13) ütköző felemelkedik és visszatartja a baromfit; a korong további elfordulása során az ívelt rész, amely sugár- 40 irányban inkább befele helyezkedik el, működésbe lép és el képes billenteni az ütközőt. A találmány körén belül számos változat lehetséges. Alkalmazhatunk például olyan késtartót, amelyen további két kés van, amelyekkel a szárnylevágási mű- 45 velettel egyidőben két párhuzamos bemetszés vágható a baromfi hátán; ez a bemetszés pl. bizonyos darabolási eljárásoknál válhat szükségessé, pl. amikor ún. „hoszszúbordájú mellrészre” van szükségünk. A (3a) és (3b) ábrák oldalnézetben és végnézetben mutatják az (5a) 50 késtartót, amelyen két (6’, 7’) számyvágókés és két (24, 25) egyenes kés van, amelyek keresztben állnak a forgástengelyhez képest és mindegyiknek horogalakú (24a, 24b) vágóéle van. A (6’ és 24, ill. T és 25) kések között (26, 27) terelőlemezek vannak elrendezve a (6’ és 55 7’) kések bevezető és vágórészei úgy vannak kialakítva, ahogy azt a (6 és 7) késekkel kapcsolatosan az előbbiekben ismertettük. A vágóélek nyílásszöge kihatással van arra, hogy mennyi húst vágunk le a baromfi melléből a szárnyak eltávolítása során; a nagyobb nyílásszögnél több hús vágódik le a mellből. A feldolgozandó baromfi milyensége függvényében a szög optimálisan választható meg. A késtartó igen könnyen cserélhető, így gyorsan alkalmazkodik bármely új helyzethez. Szabadalmi igénypontok 1. Szerkezet vágott baromfi szárnyainak a törzstől való elválasztására, mikor is a baromfi lábainál fogva van felfüggesztve egy szállítóberendezésen, azzaljellemezve, hogy két kés (6,7) van rögzítve egy késtartóhoz (1), amely a szállítás irányában forogva van meghajtva, megfelelő beállító szerkezete van a baromfinak a kések (6,7) közé való beállításához és mindegyik kés egy-egy támasztással (6a, 7a) rendelkezik, amely a késsel együttműködik és annak pályáját keresztezi. 2. Az 1. igénypont szerinti szerkezet, azzal jellemezve, hogy egy ütköző (13) van elrendezve a kések (6, 7) közötti központi hosszirányú síkban. 3. A 2. igénypont szerinti szerkezet, azzaljellemezve, hogy ez az ütköző (13) hosszúkás alakú és elbillenthető a vízszintes tengely körül, az egyik vége pedig a forgástengely (14) alatt helyezkedik el és együttműködik a tartóhoz (15) rögzített szabályozóívvel (11). 4. Az 1-3. igénypontok bármelyike szerinti szerkezet, azzal jellemezve, hogy a késtartókat (1) és a beállítószerkezeteket egy korong alkotja, amelyen oldalirányban széttartó peremek (3, 4) vannak. 5. Az 1-4. igénypontok bármelyike szerinti szerkezet, azzal jellemezve, hogy a támasztékokat (16a, 17a) hosszúkás megvezetések képezik, amelyek összekapcsolódnak az említett peremekkel (3, 4) és ezek végei egymás felé irányulnak. 6. Az 1-5. igénypontok bármelyike szerinti szerkezet, azzal jellemezve, hogy minden kés két V-alakban kialakított vágóéllel van ellátva és mindegyik élrész (6c) előtt egy vágófelülettel nem rendelkező, bevezető része (6e, 6f) van. 7. A 6. igénypont szerinti szerkezet, azzaljellemezve, hogy a késrész vágóélei (6c, 7c) a külső rész felé széttartóan vannak kialakítva. 8. Az 1-7. igénypontok bármelyike szerinti szerkezet, azzaljellemezve, hogy a vágókések (6c, 7c) között és keresztben a forgási tengelyre további kések vannak elrendezve, ezeken horogalakú vágóélek vannak, melyek nyitott része a forgásirány felé néz. 9. Az 1-8. igénypontok bármelyike szerinti szerkezet, azzal jellemezve, hogy a baromfi felső combrészéhez egy alátámasztó megvezetés (16b) van a késtartó (1) mindkét oldalán és afelett kialakítva. (5 raj í) 3