194680. lajstromszámú szabadalom • Eljárás ludak legelőre alapozott utónevelésére
1 194 680 2 A találmány tárgya eljárás ludak legelőre alapozott ; utónevelésére. Az eljárás alkalmazható tömőalapanyag (9 hetes), pecsenyeliba (7—8 hetes), husiiba (16—28 hetes), tollliba (40 hetes) és törzspótló tenyészanyag (28—36 hetes) tartására,ill. utónevelésére. Az ismert és hagyományos módszert! libanevelés két szakaszból áll: előnevelésből és utónevelésből. A 3—4 hetes zárt, fűtött előnevelő istállóban való tartás után a j növendékludakat 5—10 ezres nagycsoportokban, 10- 20 éve rendszeresen használt és elhasználódott legelőre, ' tópartra telepítik ki. Itt a takarmányozás nagy kézimunka ráfordítással, az itatás pedig a tóból történik. Az ismert hagyományos libanevelés fejlettebb megoldására ad kitanítást dr. Horn Péter szerkesztésében megjelent „Baromfitenyésztők kézikönyve” (Bp. Mezőgazdasági Kiadó, 1981. 610—619 old.), amely a nagyüzemi félintenzív törzslúdtartás módszerét ismerteti. A leírt megoldás szerint a törzsólak eleje félig nyitott. A nagyméretű kijárati ajtók tágas kifutókra nyílnak. A takarmányozás, a világítás, a tojásgyűjtés és kezelés stb. viszont az intenzív tartás elemeit alkotják. A lúd jól alkalmazkodik a nagyüzemi félintenzív tartáshoz. Ennek ellenére a nagyüzemi nagycsoportos tartás (több ezer állal együtt tartása) azonban erős stresszként hat az állatokra. A nagyüzemi lúdtelepekben az utóbbi években több nagy veszteséget okozó libabetegség terjedt el. Ezért a libanevelési veszteség a korábbi időszakhoz képest megnőtt. Ebben az extenzív utónevelési módszer, a legelő, a természetes víz, a fertőtlenítésének a korlátozott lehetősége, a zsúfolt tartás is közrejátszik. Ugyanezen könyv szerzői a hagyományos lúdnevelésnél korszerűbb lúd utónevelési eljárást is ismertetnek. A jelenlegi műszaki gyakorlat szerint 5000 növendéknél nem nagyobb nevelési csoportok kialakítása a célszerű. Több korcsoport ugyanazon a vízterületen egy időben nem nagyobb nevelési csoportok kialakítása a célszerű. Több korcsoport ugyanazon a vízterületen egy időben nem tartózkodhat (összekeveredés, állategészségügyi prevenció stb.) miatt. Az a kedvező, ha a legelőn az egyes csoportok között legalább 500 m távolság üresen marad. A hagyományos, valamint ismertetett tartási eljárás sajátossága és egyben hátránya az, hogy a nagycsoportos lúdtartásnál alkalmazott technológia nem képes tartósan, folyamatosan biztosítani az állategészségügyi követelmények betartását. Továbbá nem ad lehetőséget a gépesítésre és a munkaerő megtakarítására. A legtöbb ismert tartási eljárásnál külön állategészségügyi veszélyt jelent az alkalmazott tópartnak az a része, ahol sok éven, esetleg több évtizeden keresztül a ludak nagy tömegben tartózkodtak, ill. tartózkodnak (pl. az etetők környéke, a vízparthoz közel eső partsáv stb.). A fertőzött anyagok évtizedek alatt felpasszálódtak. Nem lehet eredményesen fertőtleníteni sem a tavat, sem a vizet, sem a vízpartot, az etetők környékét. Alapvetően a legelők, vízikifutók tönkrementek, fertőződtek. Ma már az ilyen fertőzött területeken árutermelést csak nagyon rossz hatásfokkal lehet folytatni. Továbbá a drágán előállított, gyenge minőségű élőárut a baromfiipar sem pecsenyelibaként (kis súly, rossz hús- csontarány stb.), sem tömő alapanyagként (a kisebb máj és többszörös elhullást veszteség miatt) nem tudja gazdaságosan hasznosítani. A nagyüzemi lúdtartás helyzetét elemezve és összevetve a háztáji gazdaságok eredményeivel megállapítottuk, hogy az előnevelés időszakában még nincs érdemleges eltérés a nagyüzemben, illetve a háztáji gazdaságokban nevelt lúdesoportok tartási eredményei között. Az utónevelés során marad el a nagyüzemi lúdtartás teljesítménye a háztáji gazdasági eredményességétől . A találmány célja az ismert nagyüzemi és háztáji lúdtartási utónevelő tartási módok és félintenzív tartási technológiák hátrányainak a kiküszöbölése, és olyan hídutónevelési eljárás kialakítása,amely nagylétszámú állatok gazdaságos tartására alkalmas kiscsoportok kialakításával, célszerűen legelőre alapozva úgy, hogy biztosítjuk a terület (legelőterüet) ciklikus váltogatását, a mesterséges ivóvízellátást (itatóberendezések). A találmány feladata eljárás ludak legelőre alapozott iitóncvelésére, amely során az állatokat csoportosítjuk, elválasztjuk egymástól, az ivóvízellátást és a pihenőhelyet (menedékhelyet), az etetőket, az éjszakai világítást szolgáló reflektorokat biztosítjuk. Az utónevelésre szánt nagy létszámú állatcsoportokból (1000 egyed felett) kis létszámú állatcsoportokat (legfeljebb 1000 egyed) hozunk létre. A lúdtartásra kijelölt területen — célszerűen a legelőn — összeállított kifutókban különítjük el egymástól a kislélszámú csoportokat. A kifutókat legalább évente kétszer váltjuk. Az ivóvizet önmagában ismert itatóberendezésekkel — célszerűen szelepes vagy szintszabályzós itatok alkalmazásával — biztosítjuk. Minden kifutóban önmagában ismert szétszedhető és áttelepíthető fedett pihenőhelyeket (menedékhelyeket) alakítunk ki. A kifutókban az egy lúdra eső terület legalább 2,5 m2. A kifutókat úgy váltogatjuk, hogy a két használati időszak közötti pihentető (szerviz) időszak legalább 7 lét és a pihentető időszakban rövid tenyészidejű takarmánynövényekkel vetjük be vagy vetjük felül. A kifutókat egymással összeilleszthető, szükség szerint áttelepíthető kerítéselemekből alakítjuk ki úgy, hogy a kerítéselemek magassága legfeljebb 0,6 m. A kifutónként tartóoszlopokra helyezett, oldalt nyit ott és tetővel fedett — célszerűen nádpallóval fedett, összerakva 35 m hosszúságú — önmagában ismert pihenőhelyet alkalmazunk. A pihenőhelyek belső magassága legalább 0,7 m. Az összeilleszthető kerítéselemek, a kapuk, az, etetők, az itatok, a fedett pihenők szétszedhetők, áttelepíthetők. A technika állásától eltérően kis csoportokat - maximálisan 1000 db - alakítunk ki és e kis állatcsoportok tintására váltotott kifutó rendszert alkalmazunk, amit úgy használunk egy évben kétszer öt-öthetes időtritamra, közötte minimálisan 7 hét szünettel. Akifutókat a pihenési időben (szerviz periódus) szükség szerint lehet felszántani és gyorsnövésű takarmánynövénnyel bevt tni, vagy felülvetni. A fürösztőcsatornát (tavakat) mint a fertőzés terjesztésének fő forrását úgy zárjuk ki, hogy túlfolyós önitatót alkalmazunk, vízvezetékről csapi tiszta ivóvízzel, vagy más víznyerőből nyert víz felhasználásával. Alacsony (0,6 m) mobil kerítés és kezelőút kiépítésével zárt teleprendszert lehet kialakítani, miközben a telepen belül árnyékolókat (száraz menedékhelyet) létesítünk. , 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
