193827. lajstromszámú szabadalom • Eljárás tieno és furo(2,3-c)pirrol-származékok előállítására
193327 6 bromidok, szulfátok, foszfátok, szulfonátok; a leginkább használatos szerves sók az acetátok, tartarátok, citrátok, kámforszulfonátok, maleátok, fumarátok, metánszulfonátok; a savaddíciós sók szintén a találmány körébe tartoznak. Minthogy gátolni tudják a gyomorsavkiválasztást, a találmány szerint vegyületek fekélyellenes tulajdonságokkal rendelkeznek; e különösen intenzív és tartós hatás felhasználásukat rendkívül fontossá teszi peptikus fekélyek és más hasonló kóros jelenségek kezelésére. Megjegyzendő, hogy a (II) általános képletü találmány szerinti vegyületek szekréciógátló és fekélyellenes hatásának tartama és intenzitása függ az X, és X2 heteroatom természetétől, de nagy részben az Rj szubsztituens természetétől is, és ebben a tekintetben a (II) általános képletü vegyületek közül különösen azok előnyösek, melyekben X, és X2 kénatomot jelent és R, valamely fentebb meghatározott csoportot jelent, és a pirrolgyürü nitrogénatomjához kötődve legalább 2 szénatomos alifás csoportot tartalmaznak. A gyomorszekréció tanulmányozására széles körben használt eljáráshoz H.Shay és munkatársai szerint [Gastroenterology 5, 43 ( 1945) ] lekötött gyomorkapus patkányt alkalmazunk: körülbelül 200 g-os, 72 órán át éheztetett nőstény patkányok gyomorkapuját enyhe éter-anesztézia alatt lekötjük. 4 óra múlva az állatokat megöljük és gyomortartalmukból mintát veszünk a savasság meghatározása céljából. A vegyületeket közvetlenül a gyomorkapú elkötése után intraperitoneálisan fecskendezzük be. A gyomor savasságát 50%-kal csökkentő dózist (ED50) minden vegyületre kiszámítjuk, összehasonlítva a kontroll csoporttal. Minden vegyületet mértanilag növekvő három dózisban vizsgálunk. Minden csoport 10 patkányból áll. A gyomor savtermelésben szerepet játszó H2-hisztamin-receptorok blokkolását in vitro tengerimalac izolált szívpitvar-fülcséjén és in vivo altatott patkányon a gyomornedv hiperacidítási próbájával vizsgáljuk. Tengerimalac izolált szívpitvar-fülcséje: 300-400 g súlyú albínó tengerimalacokat tarkóütéssel megölünk és elvéreztetünk. A mellkas felnyitása után a jobb fülesét gyorsan kivágjuk és 32°C-on tartott, erősen oxigénezett (95% 02 es 5% C02) 100 ml Krebs-oldatot (összetétele gramm per literben: NaCl 6,9; KCI 0,35; CaCl2 0,28; MgS04 0,14; NaHC03 2,09; KH2P04 0,16; glükóz 2) tartalmazó szervtartóba tesszük. A fülesét izometrikus feszültségmérő eszközzel kötjük össze, 1 g feszítőerőt alkalmazva. A spontán lüktetéseket galvanométeres regisztrálókészülékkel regisztráljuk. 1 órás stabilizálódási idő után 5 percenként kumulatív hisztamindózisokat adunk a szervfűrdőhöz, ami a szív Hz-típusű hisztamin-receptorainak stimulálása által a lüktetések gyorsulásához vezet. A hisztamin hozzáadá5 4 sát addig folytatjuk, amíg a fülese összehúzódási ritmusa már nem fokozódik tovább (maximális hatás). Ekkor felvesszük a ritmusváltozást a fürdő hisztamin-koncentrációjának függvényében ábrázoló görbét. Mosás és 30 perc szünet után a fürdőhöz hozzáadjuk a H2- -antagonista vegyületet (találmány szerinti vegyület vagy vonatkoztatási vegyület) és a kísérletet újra elvégezzük. Minden vegyületet megvizsgálunk mértanilag növekvő 3 koncentrácóban, amelyek — a H2-receptorok blokkolása esetén — jobbra eltolják a histamin-koncentráció/kronotrop hatásgörbéket. Minden hatóanyagra meghatározzuk a pA2 értéket, azaz a vizsgált vegyület azon koncentrációjának kologaritmusát, amelynél a hisztamin-koncentrációját meg kell kétszerezni egy adott kronotrop hatás eléréséhez. A számítást O. Arunlakshana és H.O. Shild [Brit. J. Pharmacol. 14, 48 (1959)] módszere szerint végezzük el. Minden vizsgált vegyülethez legalább 3 fülesét használunk. E módszer lehetővé teszi a gátlás természetének, azaz reverzibilis vagy irreverzibilis voltának megállapítását is. Az első esetben az antagonista mindig leszorítható a receptorokról ismételt mosással, vagy nagyobb hisztamin-koncentráció alkalmazásával, ami párhuzamos, de szuperponálható hisztamin-koncentráció/kronotrop hatásgörbében mutatkozik meg. Ezzel szemben a második esetben (kevésbé reverzibilis gátlás) a H2-antagonista nem távolítható el teljesen, sem mosással, sem a hisztamin-koncentráció növelésével, amit nem szuperponálható dózis (hatásgörbe jelez) a maximális kronotrop hatás egyre csökken, amikor a H2-antagonista koncentrációja nő). Hisztamin-okozta hiperacidítás próbája altatott patkányon [Black és munkatársai, Nature 236, 385 (1972)]: etil-uretánnal altatott patkányok folyamatos hisztamin-perfúziót kapnak (25 pg per kg per perc) a nyaki vénába. A gyomrot folyamatosan perfundáljuk 37°C-os fiziológiás konyhasóoldattal, 3 ml per perc ütemben. A gyomorkapuba helyezett kanül összegyűjti a perfuzátumot, melynek savasságát folyamatosan mérjük. Minden vizsgálandó vegyületet intravénás úton alkalmazunk (patkányonként egyetlen dózist). A savasság gátlását a maximális hatás idején mérjük (ez az idő vegyületről vegyületre változik). Minden vizsgált dózishoz legalább 3 patkányt használunk. Minden találmány szerinti hatóanyagnál meghatározzuk a hisztamin-indukált savbőségét 50%-kal csökkentő dózist (ED50). Ezenfelül a leghatásosabb vegyületeknél megmérjük az ED50-nek megfelelő egyedi intravénás dózis hatásának tartamát. A találmány szerinti vegyületek általában nagyon kevéssé mérgezőek. Például a 22. példa vegyülete patkánynál vagy egérnél semmilyen mérgező hatást nem fejt ki az ED50 százszorosának megfelelő intravénás dózisban, az 6 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65
