193555. lajstromszámú szabadalom • Eljárás testek, különösen építőelemek előállítására
1 A találmány testek, különösen érítőelemek előállítására szolgáló eljárásra vonatkozik, amelynek során viaszos felületű anyagot, főként szilícium tartalmú növényi hulladékanyagot, elsősorban rizshéjat hidraulikus kötőanyaggal és vízzel keverünk össze, és a keveréket formázzuk, majd — adott esetben a kötését meggyorsítva — megszilárdulni hagyjuk. A találmány szerinti eljárással készült építőelemek elsősorban hő- és hangszigetelési, valamint térelhatárolási feladatok megoldására alkalmasak. Az energiahordozók árának rohamos emelkedése miatt egyre nagyobb a jelentősége a legkülönfélébb rendeltetésű épületek hatékony hőszigetelésének. Ugyanakkor a hagyományos hőszigetelő anyagok, illetve technológiák általában meglehetősen drágák, ezért széleskörű, tömeges alkalmazásuk akadályokba ütközik, emellett a velük szemben támasztott, egyre magasabb minőségi követelményeknek gyakran nem is felelnek már meg. A hagyományos hőszigetelő anyagok közé tartoznak a különféle téglaipari gyártmányok — például a kőszivacslap —, amelyek viszonylag alacsony hőszigetelő képességük mellett a nagy súlyuk és a magas gyártási élőmunka-igényük miatt egyre szűkebb körben használatosak. Ásványi anyagok duzzasztásával vagy szálasításával (perlit, üvegszál, kőzetgyapot stb.) is előállíthatok hő- és hangszigetelő anyagokat; ezek gyártástechnológiája azonban — beleértve a nyersanyag kitermelése és a végtermék létrejötte közötti valamennyi részműveletet — bonyolult, és rendkívül magas energiaigényű. További hátrányuk, hogy az ilyen szigetelőanyagok szilárdsága csekély, emellett a beépítéskor tömörödnek, ami a hőszigetelő képességük csökkenésével jár. A műanyaghabok előállításának energiaigénye ugyancsak rendkívül magas, emellett nagyon drágák, éghetők, így nagy tömegben nem használhatók. A hagyományos hőszigetelő anyagok fent felsorolt hátrányai miatt a szakemberek világszerte arra törekszenek, hogy olcsó alapanyagok felhasználásával fejlesszenek ki jó hőszigetelő képességű anyagokat és szerkezeteket. így terelődött az utóbbi időben a figyelem az ipari és mezőgazdasági hulladékok hőszigeteléshez való felhasználásának a lehetőségére, hiszen az ipari fejlődéssel járó termelési koncentrálódás miatt mind ipari, mind mezőgazdasági hulladékok nagy tömegben termelődnek, amelyeknek a széleskörű hasznosítása nincs megoldva, sőt, megsemmisítésük csak meglehetősen nagy költségráfordítás árán lehetséges. A mezőgazdaságban például néhány nehezen elégethető, és a talajban egyáltalán nem, vagy csak hosszú idő alatt elbomlani képes erősen rostos növényi anyag pl. repce, rizsszalma, rizshéj — megsemmisítése okoz gondot, és bár építőipari célra történő hasznosításukra különféle megoldásokat dolgoz-2 2 tak ki, ezek ezideig nem eredményezték tömeges felhasználásukat. A 178 595. számú magyar szabadalmi leírásból olyan tűzvédő és hőszigetelő bevonat ismerhető meg, amelynek az egyik rétege azbeszt, üveggyapot, kőgyapot, perlit, cement, mészhidrát és vízüveg keveréke, a másik réteg pedig rizshéj rost. A rizshéj rostosítása gazdaságossági szempontból hátrányos mechanikai műveletet igényel. A 172 454. sz. magyar szabadalmi leírás szerinti építőelem gyártási eljárás szerint mésztartalmú anyagot hevítenek és őrölnek, és ezt az őrleményt keverik össze mésszel és töltőanyaggal, amely utóbbit például rostos növényi anyagok őrleménye alkothatja. Az őrlés ebben az esetben is hátrányos kötlségnövelő tényezőként jelentkezik. Szecskázott szalmát javasolnak a 32 09 603. számú NSZK szabadalmi leírás szerint cement- vagy műgyanta-kötőanyagú tűzálló préselt lemezek készítéséhez azbesztszálak mellett. A növényi hulladékanyagot ebben az esetben is mechanikai kezelésnek kell alávetni, emellett csak egyfajta hulladékanyag — a szalma — hasznosítása kerülhet szóba. A 159 762. számú magyar szabadalmi leírásból olyan hő- és hangszigetelő bevonatok, illetve testek előállítására irányuló eljárás ismerhető rneg, amelyhez alapanyagként rizsszalmát, rizshéjat, vagy kukoricalevél-zúzalékot, kötőagyagként pedig rézgálicoldattal hígított vízüveget, vagy kétkomponensű műgyantát alkalmaznak. Az alapanyagot — pozdorját — egy felületre szórják, miközben a kötőanyagot a szórósugárba porlasztják. Bizonyos rétegvastagság elérése után e rétegen 50—100 mm hosszúságú rizsszalma-szálakból álló réteget alakítanak ki az említett első rétegen, majd az első — kötőanyagszórásos — lépést megismétlik. A kétféle művelet szükség szerinti számú ismétlésével laza réteget, illetve testet kapnak, amelyet mérsékelt alakváltozást okozó nyomással tömörítenék. Ennek az eljárásnak hátránya a szórásos technológia bonyolultsága, kézimunka-igénye, valamint az a tény, hogy az elemszilárdság nem szabályozható, egyenetlen. Emellett a bevonatok, illetve testek járófelületek alatt általában nem használhatók, mert teherviselő képességük viszonylag csekély. A 181 185. számú magyar szabadalmi leírásból megismerhető építőelem-gyártási eljárás során aprított rostos növényi anyagot és szálasanyagot utószilárduló anyaggal kevernek össze, és a keveréket nyomással formázzák. Az eljárás hátránya, hogy a hulladékalapanyagot bedolgozás előtt őrölni és frakcionálni, emellett — a kötőanyag hozzáadását megelőzően — nedvesség felvételét gátló anyaggal impregnálni kell. E műveletek egyrészt bonyolulttá és költségessé teszik az eljárást, másrészt az impregnálószer je-193555 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65
