192936. lajstromszámú szabadalom • Eljárás libák tartására, kikészítésre alkalmas libaprém előállítása céljából

1 192.936 2 A találmány tárgya eljárás libák tartására kiké­szítésre alkalmas libaprém előállítása céljából, mely­nek során az elkülönített lúdállományt lehetőleg az őszi-téli hónapokra időzített speciális takarmányo­zásnak vetjük alá, melynek eredményeképpen prémes kikészítésre alkalmas bőr nyúzható le.az állatokról. Hazánk az értékes szőrmét adó prémesállatokban nem bővelkedik, ugyanakkor évente közel egymillió törzsludat tartanak Magyarországon naposliba előál­lítás céljából. A naposlibák hasznosítása többféle módon történik, a rajnai fajtát pecsenyélűdként, húslúdként vagy zaboslúdként hasznosítják, a lan­­desi fajtát és még néhány hibridet májra hizlalják. Ismeretes, hogy a törzsludakat többnyire 4 évig tartják tenyésztésben, ez azt jelenti, hogy minden év­ben a tojástermelési szezon végén az állomány 1/4-ét (a 4 éves egyedeket) kiselejtezik. A kiselejtezett li­bák — koruk és a tojástermelési szezon végén muta­tott kondíciujuk miatt — nem képviselnek nagy ér­téket. Ismeretes az is, hogy a libatoll világpiaci ára magas és iránta a kereslet stabil. A libatollat és pelyhet rend­kívül jó melegtartása, kis súlya stb. miatt nélkülözhe­tetlen bélés- és töltőanyagként tartják számon és használják számos területen. Nem ismeretes azonban prémes állatok lenyúzott bőréhez hasonló célú és adottságú tömött libapehely­­lyel, illetve tollal fedett lenyúzott libabőr előállítása. Felismertük, hogy megfelelő tartással és takarmá­nyozással tartott libák bőrén - a fedó'tollak eltá­volítása mellett — a pehely toll dúsítható és megerő­síthető és homogén prémezet alakul ki. A libák bő­rét kellő időben lenyúzva, a bőrüket a prémes kisál­latokéhoz (pl. csincsilla) hasonlóan kikészítve, kiváló tulajdonságokkal rendelkező prém nyerhető. A találmány szerint azt a feladatot tűztük ki, hogy kikészítésre alkalmas prémes libabőrt állítsunk elő. Ennek érdekében szem előtt kellett tartam, hogy e célra a lehető legolcsóbb egyedeket használjuk fel, továbbá a nyúzást a prémes állatokhoz hasonlóan le­hetőleg téli időszakra időzítsük és a megfelelő minő­ségű bőr-prém kialakulását speciális takarmányozással segítsük elő. A találmány értelmében a feladatot ügy oldjuk meg, hogy a tojástermelési szezon végén elkülönítjük a speciális tartásnak alávetendő állományt, a kiváloga­tott libákat önmagában ismert módon megtépjük, a tépést késő őszig kb. 6 hetenként ismételjük, miköz­ben a szokásos módon takarmány ózzuk a libákat, az utolsó tépéstől számított 6—10 héten keresztül a libákat speciális takarmányon tartjuk, amelynek bel­­tartalmi értéke legalább 12.000 J/kg metabolizál­­ható energia, és tartalmaz legalább 19 % nyers fehérjét, 17 % emészthető nyers fehérjét, 2,5% nyers rostot, 1 %lizint, amelyeken felül a takarmányhoz még 0,52-0,7%-nyi metWonin-cisztin keveréket adagolunk. Ezt követően a libákat úgy tépjük meg, hogy a testfelületről adott esetben csak a fedőtollakat távolítjuk el. Ezután a libákat még legalább 5 napig tartjuk a speciális ta­karmányon, majd a vágott állatokról lenyúzott bő­röket a prém kikészítéséig önmagában ismert módon tartósítjuk. A libaprém-nyerés célú tartásra megfelelnek a törzsállományból kiselejtezett 4 éves egyedek is, de célszerűen legalább 3 éves tojókat és gunarokat fo­gunk be. Az elkülönítést és az első tépést — éghajlatunkhoz és a tojástermelés lecsengéséhez igazodva - május vé-5 gén vagy június elején kell elvégezni. Ebben az esetben még négyszer 6 hetenkénti tépés után kb, november derekán - az utolsó tépés után - kezdhető el a speciális takarmányozás. Ha ezt cél­szerűen 7 héten keresztül alkalmazzuk, akkor kb. január közepén válnak lenyúzhatóvá a libabőrök. 10 Esetenként az utolsó tépéskor a tollas felületekről csak a védőtoliakat vagy azok egy részét távolítjuk el és ezt követően a libákat további 5-10 napig tartjuk a speciális takarmányon. A libák napi takarmányszükséglete 20-30 dkg, előnyösen 25 dkg. 15 A speciális takarmánynak a szokásos lúdtápon, illetve természetes takarmányon (pl. kukorica, búza stb.) kívül elsősorban kéntartalmú aminosavakat kell tartalmaznia és meg kell felelnie a béltartalomra elő­írt minimális értékeknek. «P Az alábbiakban példákat mutatunk be a célra meg­­felelő és speciális takarmány összetételére és beltartal­­rni értékére vonatkozóan: 1. példa ok Takarmány összetétel: Kukorica 38,5 % Takarmánybúza 35,0 % Szójadara (48%-os) 22,5 % Komplett premix 4,0 % Ezen takarmány összetétel mellett a béltartalom 30 12089 J/kg metabolizálható energia, a nyers fehérje 19 % emészthető nyers fehérje 17,3 % nyers rost 2,5 % lizin 1,01% Ez esetben a takarmányhoz 0,69%-nyi methíonin­­-císztin keveréket adagolunk, melyben a methionin 70%-ot, a cisztin 30%-ot tesz ki. 2. példa An Takarmányösszetétel: u Kukorica 31,0 % Takarmánybúza 42,5 % Szójadara (48%-os) 22,5 % Komplett premix 4,0 % Az utóbbi takarmányösszetétel mellett a beltarta- 45 lom 12134 J/kg metabolizálható energia, a nyers fehérje 19 % emészthető nyers fehérje 17,3 % nyers rost 2,7 % lizin 0,89% Mindehhez hozzáadott methionin-cisztin keverék 50 0,62% az előzőek szerinti 70-30%-os keverési arány­ban. 3. példa T akarmányösszetétel : Kukorica 34,00%. Takarmánybúza 30,00%. Szójadara (47%-os) 20,00% Lucemaliszt To. 5,70% Húsliszt (62%-os) 3,00% AP 17 2,00% Mész 2,50% 2

Next

/
Thumbnails
Contents