192888. lajstromszámú szabadalom • Eljárás radiológiai vizsgálatoknál használt jelölő lemezek előállítására

3 192888 4 A találmány tárgya eljárás radiológiai vizsgálatoknál használt jelölő lemez előállí­tására, amelynek során 0,2 és 1,2 ram közé eső vastagságú ólomlemezból indulunk ki és ezen a létesítendő jelölésnek (amely lehet szám, betű vagy egyéb minta) megfelelő alakzatot hozunk létre. Radiológiai vizsgálatoknál, felvételek készítésénél a felvételek megkülönböztetésére általában ólomszámok vagy ólombetűk segít­ségével kialakított jelöléseket használnak. Az ólom a sugárzást erőteljesebben nyeli el, mint a környezete, így a film feketedése a jelölés alatt lényegesen kisebb lesz. Ezt a tényt kihasználva a jelölések léte­sítésére általában kétféle eljárás terjedt el. Az első eljárásnál a betű-, illetve számformá­­kat ólomból öntik. Az öntött idom alakja a formáét követi, és a felvételen a jelölés alak­ja világosabb árnyalatban rajzolódik ki. A másik eljárásnál a számok kontúrvo­nalának megfelelően egy négyszögletes le­mezben keskeny nyílást képeznek ki, ame­lyen a sugárzás a felvételkor akadálytalanul áthatol. Az ólomlemez a sugárzást észrevehe­tően elnyeli, ezért a filmen a nyílás alakja világos alapon sötét vonalként kirajzolódik. Betű alakokat bonyolult vonalvezetésük miatt egyszerűen nem lehet kivágni, ezért ezt az eljárást elsősorban csak Bzámok kialakítására használják. A 3 912 510 lsz. USA szabadalomban elektrofotografikai eljáráshoz használható je­lölési módszert ismertetnek, amelyeknek lé­nyege, hogy a másolásra kerülő kép jelölt oldalához fényt elnyelő és fényt visszaverő pontsorokból összetett mozaikréteget helyez­nek el. A pontok elrendezésével és megfelelő kép-leképzés használatával a pontkombináció­nak megfelelő jelölést létesítenek a papíron. Ez a megoldás optikai képalkotást hasz­nál és eredménye a xerografikus hengeren vagy lemezen, végső Boron pedig a papíron jelenik meg. A megoldás radiológiai vizsgálatok ese­tében nem használható, röntgen vagy gamma sugárzásra különböző módon reagál a jelölő közeg. Radiológiai sugárzás esetén megkülön­böztetésre csak a sugárzást határozottan elnyelő anyag, például ólomlemez használható, amelynek elkészítése az USA szabadalomban ismertetett módon nem megoldható. Anyagtechnológiai vizsgálatoknál általá­ban nem egyedi, elkülönült jelölő lemezeket használnak, hanem azokat egymástól adott távolságban egy hevederre vagy szalagra rögzítik, és a szabályos közökben található jelölések a vizsgált anyag pozicionálására is használhatók. Az öntött alakzatokat nagyon nehéz kel­lően pontos közökben elhelyezni, hiszen mindkét irányú méretük eltérő. A kivágott alakzatok esetében a lemezek alakja egyfor­ma, ezért rögzítésük különösebb nehézséget nem jelent, gondot okoz azonban, hogy az eljárás nem termelékeny, betűk kialakítására alig használható. A találmány feladata olyan eljárás létre­hozása radiológiai vizsgálatoknál használt lemez előállítására, amely tetszőleges karak­terforma készítését lehetővé teszi egyöntetű lemezek felhasználásával, termelékenysége pedig mindkét ismert és elterjedten használt eljárásénál nagyobb. A kitűzött feladat megoldásához 0,2 és 1,2 mm közé eső vastagságú ólomlemezből in­dulunk ki és ezen a kívánt alakzatot a talál­mány szerint meghatározott raszterhálózat kereszteződési pontjaiba eső lyukak kivágá­sával hozzuk létre. A karaktereket, amelyek lehetnek, számok vagy egyéb jelölések, a raBztermétrix méretétől függő felbontással tudjuk előállítani, és már 5x7 pontból álló mátrix is megfelelő felbontási biztosít. A találmány szerinti eljárás egy előnyös foganatositási módjánál a lyukasztás művelete alatt a lemezfelületre egyenletes elosztásban 8-50 MPa nyomást fejtünk ki. Ezzel a nyo­mással az ólomlemez egyenetlenségeit kisimít­juk és megakadályozzuk, hogy a lyukasztó bélyeg a vékony és képlékeny lemezt a vá­gólap furatába gyűrje. Az eljárás egy további előnyös fogana­­tos'tási módjánál a lyukasztást nulla vagy gyakorlatilag nulla robbantási légréssel ren­delkező lyukasztó szerszámmal végezzük. A lyukak célszerűen kőralakúak, és kö­zéppontjuk esik a raszterháló osztáspontjé­­ba. Az eljárás egy előnyös foganatosítási módjánál Bzalagalakú lemezből indulunk ki, amelyen egymás mellett egymástól térközzel elválaBztottan több karaktermálrixnak meg­felelően több karaktert alakítunk ki. Az eljárás során létesített lyukasztott lemezeket hagyományos módon hevederre vagy szalagra is rögzíthetjük. A találmány szerinti eljárást a továb­biakban egy kiviteli példa kapcsán, a rajz alapján ismertetjük részletesebb. A rajzon az 1. ábra a találmány szerinti eljárással ké­szített, betűket és számokat tartalmazó ólom­szalagot szemléltet. A találmány szerinti eljárás során a röntgen technikában szokásosan használt ólcmszalagból indulunk ki, amely például 0,3 mm vastag és 28 mm széles. Egy megfele­lő szerszámban 1,2 mm átmérőjű lyukak ré­szére 7x7 pont méretű rasztert alakítunk ki, oly módon, hogy megfelelő szerszámhelye­­zétisel bármely raszterponlban lyukat vág­hassunk ki. A szerszám alkalmas arra, hogy a teljes mátrix felületére (legalább az éppen léte­sítendő lyuk helyének szabadon hagyásával) egyenletes nyomást fejtsünk ki. Ezen nyomás érbéke 8 és 50 MPa között van, előnyösen pedig 15-20 MPa. A lyukasztó bélyeg és a vágólap furata teljesen azonos, közöttük robbantási légrést nem létesítünk. Az így 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3

Next

/
Thumbnails
Contents