192425. lajstromszámú szabadalom • Összehajtható tanulópad.

1 192.425 2 A találmány tárgya összehajtható tanulópad. A ta­nulópad csővázas lábakból, célszerűen fából, faalapú agglomerátumokból, vagy műanyagból készült, polc­cal összekapcsolt írólapból, homloklapból ülő és tám­larészből áll. A találmányra az jellemző, hogy az egymással nyi­tott helyzetben párhuzamos, nagyjából U alakú lábak­ra szerelt írólap és polc, valamint az ülőlap, vízszintes tengelyek körül forgatható függőleges helyzetbe, melyhez három, egymástól elkülöníthető függőleges tengely körül először a függőleges helyzetbe került ülőlapot, majd a két lábszerkezetet elforgatva hozzá­zárjuk. Az így összehajtogatott tanulópad kevés helyet foglal el, könnyen szállítható és bárhol haszná­latra kész helyzetbe állítható egyszerű mozdulatok­kal. A tanulópadok iskolabútorként már régóta általá­nosan ismertek. Ezek a tanulópadok vagy csak fából, vagy fémváz és fa, illetve fémváz és műanyag kombinációjából kia­­alakított, egymástól különálló, vagy egymással össze­épített bútordarabok. Akár iskolai akár magán használatú termékekről van szó, a hagyományos termékek használaton kívül az egyéb célra előnyösebben használható teret elfog­lalják. A találmánnyal azt a célt tűztük ki, hogy olyan ta­nulópadot konstruáljunk, melynek jelentős kiterjedé­sű alkatrészei vízszintes és függőleges tengelyek körül elforgatva olyan kis méretre legyenek összehajthatok hogy az egyéb használati cikk tárolására alkalmas he­lyekre könnyűszerrel elhelyezhetők legyenek. Ezt a célt a találmány szerinti megoldásnak megfele­lő, összehajtható tanulópad révén sikerült megoldani. A találmányt részletesebben a leíráshoz mellékelt rajzok és a rajzokon található hivatkozási számok se­gítségével ismertetjük. A rajzok közül az 1. ábra a tanulópadot összehajtogatott állapotban mutatja be oldalnézetben 2. ábra az 1. ábra hátulnézetben 3. ábra a tanulópad felhajtott írólappal, polccal és egy kihajtott lábbal látható oldalnézetben 4. ábra a 3. ábra hátulnézetben 5. ábrán a tanulópad felhajtott írólappal, polccal és két kihajtott lábbal látható oldanézetben 6. ábra az 5. ábra hátulnézetben 7. ábra vízszintes helyzetbe forgatott ülőlappal ábrá7,olt pad hátulnézeti részlete 8. ábra funkcionális helyzetbe forgatott ülőlapú pad oldalnézetben 9. ábra a 8. ábra hátulnézetben 10. ábra a tanulópad felhajtott háttámlával, az egész pad funkciokész helyzetben, oldalnézetben 11. ábra a 10. ábra hátulnézetben. Valamennyi ábrán láthatók ezenekívül a találmány szerinti tanulópad szerkezeti elemeinek rajzai is. Az 1-11. ábrák egyúttal az összehajtogatott tanu­lópad kinyitásának és felállításának sorrendjét szem­léltetik. Ha például a tanulópad összehajtott helyzetben van, akkor először az 1 írólapot a 2 polccal emeljük fel. Ennek megtörténte után a párhuzamos, U alakú 5 lábak közül a behajtáskor kívülre került, baoldali 5 lábat állítjuk az összehajtott helyzet síkjára merőleges pozícióba, (lásd 1 -4. ábra). A baloldali 5 láb kiforga­tása után a 8 ülőlappal együtt a jobb-oldali 6 láb ki­­forgatása következik (lásd: 5-6. ábra). A 6. ábrán nyű mutatja a 8 ülőlap 90°-os elforgatását a 12 ten- 10 gely körül. Az ülőlap tartórúdja, 12 tengelye a 14 perselyhez van rögzítve. Ezen keresztül a 6 láb körülmozgatva, enyhén megemelve, majd tovább mozgatva a 6 láb körül, a baloldali 5 láb szabad végének tetején levő 1 _ ÍO talpra helyezzük (lásd: 6-9. ábra). A ÍO. ábra a 13 háttámla felhajtását szemlélteti a 16 csukló körül, melyet a 16 támasztó fül akaszt meg függőleges hely­zetbe. A találmány szerinti tanulópad összehajtogatása természetesen a fent leírt sorrend megfordításával zaj- 2Q lik le. Visszatérve az ábrákhoz: a IO., 11. ábrákon látjuk felállítva a tanulópadot. Az l írólap a pad munkafelülete. Ehhez csukló­sán mozgatható jobb- és baloldali 4 merevítőkkel csat­lakozik a 2 polc, mely könyvek, füzetek stb.elhelye- 25 -zésére szolgál. A 1 írólapot ezen kívül az 5,6 lábak kifordításával alátámasztási helyzetbe forduló 7 támasz is tartja. A 2 polc alsó részén lévő 9 csatok illeszkednek a csővázból kialakított 5,6 lábakhoz. A két U alakú lábat 3 homloklap fogja össze, biz- 30 tosítva a két lábszerkezet függőleges tengely körüli kifordítását. A 6 láb szabad szárára a 8 ülőlap úgy il­leszkedik, hogy az ülőlap aljához erősített 11 kengye­lek által körülfogott 12 tengely a 10 talpak alatti 14 perselyben elforgatható módon meg van vezetve (3-6 ábra). A 14 persely függőleges tartását a 6 lábra hegesz­tett (vagy más módon rögzített 15 gyűrű biztosítja. Szabadalmi igénypontok 40 1. összehajtható tanulópad, malenyek írólapja (1), polca (2), homloklapja (3), ülőlapja (8), háttámlája (13) a lábakkal (5, 6) egy egységet képez, azzal jellemezve , hogy a merevítőkkel (4) párhuza­mosan megvezetett s a csapok (9) körül elforduló írólap (1), polc (2), valamint az ülőlap (8) és háttám- 45 la (3) vízszintes tengely (9, 12) körüli, a két láb (5,6) valamint a háttámlát (3) is tartalmazó ülőlap (8) függőleges tengely körüli elforgatást lehetővé tevő módon illeszkedik, s az elforgatás közben az írólap (1) a konzol (7) által, az ülőlap (8) a talpak (10), s a háttámla (13) a támasztófül (17) által reteszelt álla­­pótba kerül. 2. az . igénypont szerinti összehajtható tanulópad azzal jellemezve, hogy az írólap (1) dupla lapú, s a hosszéle mentén csuklósán rögzített felső író­lap 0° és 90° között tetszés szerinti szögbe állítható. db ábra Kiadja: Országos Találmányi Hivatal Felelős kiadó: Himer Zoltán KODEX 2

Next

/
Thumbnails
Contents