191968. lajstromszámú szabadalom • Eljárás szilárdtestben megmaradó feszültségek meghatározására

5 191968 6 szilárdtestek esetében a rúdszerű elem kiala­kítása nehézségekbe ütközik. Az 1977.10.5-én közzétett 575 471 számú SU szerzői tanúsítvány az ismertetett hátrá­nyok kiküszöbölésére szilárdtest belsejében visszamaradó maradékfeszültségek meghatá­rozására olyan eljárást javasol. Ennek a megoldásnak az a lényege, hogy a szilárd­testben furatot készítenek, ezzel a feszült­ségeloszlást a szilárdtesten belül megváltoz­tatják, a szilárdtest felületétől meghatározott különböző távolságokban a furatban nyúlás­mérő bélyegeket erősítenek fel. Ezt követően a feszültségeloszlást az első furattal párhu­zamosan második furat készítésével megvál­toztatják, és a változást a nyúlásmérö bélye­geken érzékelik. Az érzékelés során az első furat falainak alakváltozását mérik, így a második furat elkészítése során módosult fe­szültségeloszlás hatását megállapítják, majd a mért alakváltozás alapján a maradékfeszült­ségeket meghatározzák. Ezzel az eljárással azokat a maradékfeszültségeket lehet jól meghatározni, amelyek a szilárdtestnek a má­sodik furattal meghatározott körvonallal kije­lölt zónájában az első és a második furat elkészítése előtt jelen voltak. A nyúlásmérő bélyegekkel ellátott furat környezetében uralkodó maradékfeszültségek eloszlásának vizsgálatára a 847 005 számú, 1981.07.15-én közzétett SU szerzői tanúsít­vány javasol olyan eljárást, amely az előző továbbfejlesztése, és lényege, hogy a furat környékén meghatározott távolságokon to­vábbi furatokat készítenek, és minden furat készítése után a központi furat falainak alakváltozását mérik. Szilárdtestek meghatározott szelvényei­ben két koordinátától függő eloszlás határoz­ható meg az 1981.12.30-án közzétett 894 342 számú SU szerzői tanúsítványban leírt eljá­rás segítségével. Ez az eljárás a maradékfe­szültségek eloszlásának meghatározására a következő lépéseket tartalmazza: egymást kö­vetően több, tengelyükkel azonos szelvény­ben elhelyezkedő furatot készítenek, és min­den kővetkező furat elkészítése előtt az elő­zőleg kialakított furatban a szilárdtest felü­letétől meghatározott távolságokban nyúlás­­mérő bélyegeket helyeznek el, és a furatok alakjában azt a pótlólagos megváltozást kö­vetik, amelyet az új furat elkészítése sorén bekövetkező feszültségváltozás okoz. Mindezeknek az eljárásoknak rendkívül korlátozott az alkalmazási köre, de segítsé­gükkel lehetséges számos tudományos és gyakorlati feladatban a maradékfeszültségek eloszlását a felülettől való távolság függ­vényében meghatározni. A mérés azonban na­gyon munkaigényes műveleteket kíván, hi­szen esetleg nagy mélységű furatokban is kell a fal alakváltozását a felülettől jelentős távolságra mérni. Ezért ezek az eljárások csak egy-egy különleges kutatási feladat megoldásában jöhetnek általában szóba. Sok­kal egyszerűbbek azok az eljárások, amelyek során a maradékfeszültségek meghatározását a szilárdtest felületi rétegeiben végzik, és ilyenkor a szilárdtest külső felületének alak­­változását mérik. A szilárdtestek felületi rétegeiben meg­maradó feszültségek meghatározására további eljárások is ismertté váltak. A szilárdtestből, amelynek felületére deformációjelző adóegy­séget erősítenek, Szobkallo Sz. O. és Veszil­­jev. D. M. 1949-ben megjelent .Üzemi labora­tórium" című könyvének 199-207. oldala sze­rint hengeralakú, míg a 2 016 118 lajstrom­számú, 1973.05.17-én engedélyezett NSZK-beli szabadalmi leírás szerint téglalap keresztmet­szetű rúdszerű elemet alakítanak ki, amely­nek homlokfelületén a deformációjelző adó­egységek vannak elhelyezve. A rúdszerű elem magasságát megadott mértékben növelik, és a magasságnöveléssel a homlokfelületen jelentkező deformációkat mérik. Amikor a szi­lárdtestből a rúdszerű elemet létrehozzák, a feszültségek minden lépésben átrendeződnek, és ez a rúdszerű elem homlokfelületének vál­tozó deformációit okozza, A változás jellemzői alapján a maradékfeszültségek meghatározha­tók. Ez az eljárás széles körben elterjedt, de jellemzője, hogy a meghatározandó maradék­feszültségekről a rúdszerű elem keresztmet­szetében átlagolt értéket ad, és a rúdszerű elem méretei a deformációjelzó adóegységek állásvonalát a homlokfelületen túllépik. Ha a rúdszerű elem magassága nagyobb az átmérő 0,4-szeresénél, akkor a homlokfelület defor­mációinak lépésenkénti szintnóvekedése csök­ken. Az átmérő felét elérő magasság esetében a deformácíószint növekedése előjelet vált, és amikor a magasság a rúdszerű elem átmérő­jének legalább 1-szerese, esetleg 2-szerese, a homlokfelület deformációja gyakorlatilag megszűnik. Ez a jelenség erőteljesen korlá­tozza annak a felületi rétegnek a vastagsá­gát, amelyben a maradékfeszültségek eloszlá­sát az említett eljárások szerint kutatni le­het. Ezen túlmenően a rúdszerű elemnek a deformációjelző adóegységeket hordozó hom­lokfelülete az előállítás során lassan hűl le, ami a höcserélődéses folyamatokat megnehezí­ti. A rúdszerű elemet csak nagy munkavég­zés révén lehet a szilárdtestből létrehozni. Az 1936.01.21-én kinyomtatott 2 028 514 számú egyesült államokbeli szabadalmi leírás olyan eljárást mutat be szilárdtestek felületi rétegeiben megmaradó feszültségek meghatá­rozására, amelynek lényege, hogy a szilárd­test felületére deformációjelzöket erősítenek, a deformációjelzők között furatot, vagy hen­geres bemélyedést alakítanak ki, amelynek mélységét a szilárdtest felületéről kiindulva lépésenként adott értékekkel növelik. Minden lépésben az új mélység elérésekor a felület alakváltozásait mérik; a szilárdtestben meg­maradó feszültségek meghatározására a szi­lárdtest felületi alakváltozásának azok a megváltozásai szolgáinak, amelyeket a furat 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 4

Next

/
Thumbnails
Contents