191575. lajstromszámú szabadalom • Eljárás forró folyadékoszlopon áthaladó és felmelegedő, főleg a cukorgyári szénsavazókból távozó forró nedves telített gázok hőtartalmának hasznosítására
3 191 575 4 zok hőtartalmának kb. 50 %-a hasznosítható ülőfelületek beépítésével, magában a kazánüzemben, kazántápvíz és égési levegő előmelegítésére. Oplatka tárgyalja továbbá a kazánházi füstgáz hő tartalmának szeletszárításra történő hasznosítási lehetőségét is, közvetlen érintkezést! ellenáramú hőcsere útján, amivel a füstgázok hőenergiájának közel háromnegyed része értékesíthető. (ízeket a megoldásokat a gyakorlat évtizedek óta alkalmazza. Vígh: „Cukoripari technológia III.” c. könyv (Tankönyvkiadó, Bp., 1981, 193. oldal) ismerteti a füstgázok hőtartalmának másirányú, ugyancsak régóta és széles körben elterjedt kihasználását, a gáz egy részének visszavezetésével a különtüzelésű szárítókban keletkező füstgázok hűtésére. A visszavezetéssel — az alacsonyabb füstgáz hőmérséklet biztosítása érdekében — csökkenthető a tüzeléshez szükséges légfelesleg, aminek következtében mérséklődik a szeletszárításhoz szükséges primér energia mennyisége. Cronewitz: „Wege zur rationellen Energieverwendung bei der Schnitzeltrockung in der Zuckerindustrie” című szakcikk (Zuckerindustrie, 1980. 129—139. oldal) a szeletszárítói füstgázok egy részének visszavétele után távozó füstgáz hőenergiájának további hasznosítási lehetőségeit vizsgálja. Nehézséget jelent ebben az esetben, hogy a füstgázban levő vízgőz kondenzációs hőjének kinyerése felületi hőcserélőkkel költséges berendezéseket igényel, az erős korrózió miatt nagy felületű üveg hőcserélők szükségesek, ami kérdésessé teszi az eljárás gazdaságosságát. Lippold: „Möglichkeiten der Verwertung von Abfallwarme der Zuckerfabriken” című szakcikk (Lebensmittelindustrie, 1983. 30. évf., 159-164. oldal) a szeletszárítói párák különféle párakompreszsziós hasznosítási módjait ismerteti. A kidolgozott eljárások nagyon energiaigényesek, azonkívül nagy fíítőfeliiletekre és költséges sűrítő berendezésre van szükség, ezért a gyakorlatban nem terjedtek el. Austmeyer és Poersch: ,,Niedertemperatur-Schnitzeltrocknung: Grundlagen und Betrachtungen zur Wirtschaftlichkeit” című szakcikk (Zuckerindustrie, 1983. 108. évf., 861—868. oldal) a cukorgyártás folyamán a technológiai vonalban levő hőfelhasználó berendezésekből távozó hulladék hőenergiák egy részének szeletszárításra történő hasznosítási módját ismertetik az alacsony hőfokú szárítási technológia bevezetésével. Zsigmond és Németh: „Energiagazdálkodási korszerűsítés a cukoriparban” című szakcikk (Energiagazdálkodás, 1977, XVIII. évf., 442—448. oldal) a cukorgyártás során a kalorikus berendezésékből eltávozó hulladékhők felületi hőcserélőkkel történő maximális kihasználását biztosító hőséma kialakítást mutat be. A bemutatott hőséma széles körben elterjedt, a hasznosítható hulladékhő nagysága — az alkalmazott létisztítási technológiától és a nyerslé hőmérséklettől függően — 16 000—25 000 kJ 100 kg répára számítva. Erdődy: „Termokomprcsszió a cukoriparban” című könyv (Felsőoktatási Jegyzetellátó Vállalat, Budapest, 1969) a hulladékhő (vákuumpára) temiokompresszióval történő hasznosítására mutat be különféle energiabázisú országok részére kidolgozott hősémát. \ htilladékhőnck ez a hasznosítási módja nagyon energiaigényes, ezért megvalósítása elsősorban olyan országokban jöhet számításba, ahol olcsó víz.ienergia áll rendelkezésre. A szénsavazókból távozó hulladékhők hasznosítására nagyüzemi szinten bevezetett eljárás még nincs. G. Witte és II. Schiweck előadásából (Commission Internationale Technique de Sucrerie, 1983. évi 17. közgyűlés) azonban több elképzelés és kísérlet ismeretes. Az egyik módszer a keletkező hulladékhő mennyiségét a szénsavazók gázoldali sorbakapcsolásával kívánja csökkenteni, oly módon, hogy a II. szénsavazóból távozó, a rosszabb gázkihasználás miatt viszonylag magas C02 tartalmú gázt víz- vagy gőzsugár-, esetleg vízgyűrűs szivattyúval visszavezeti az I. szénsavazóba. Ezáltal csökken az I. szénsavazás gázszükséglete, ami a szénsavazókból eltávozó összes hulladékhő mennyiségét csökkenti. A másik módszer az I. szénsavazókból távozó gáz vízgőztartalmának kondcuzáltatásával történő hővisszanyerés felületi hőcserélőben. A kísérlet folyamán az I. szénsavazóból távozó gáz egy részét radiálventilátor segítségével spirál-lemezes hőcserélőn szívták keresztül, melyben a nyerslé egy részét melegítették. A szénsavazók huliadékhőjénck hasznosítására irányuló, ismertetett eljárások közös hátránya, hogy az elérhető veszteség-csökkenés mértéke csekély, azonkívül a gázok.szükséges mozgatása jelentős energiát igényel. További hátrány, hogy a javasolt rendszerek kialakítása költséges beruházást, üzem alatt felügyeletet, üzem után pedig jelentős karbantartást igényel. A fentieken kívül a szénsavazók gázoldali sorbakapcsolásánál jelentősen csökkenti az elérhető veszteségcsökkentés gazdaságosságát az a körülmény, hogy a gázok mozgatására javasolt berendezések közül a vízgyűrűs szivattyúk energiaigényesek, rossz hatásfokkal üzemelnek, a víz- és gőzsugár szivattyúk pedig nagyon érzékenyek az elszívandó, valamint a hajtó közeg mennyiségi változásaira. Vízgyűrűs szivattyúval történő gáz visszavezetésnél hátrány, hogy az elszívott gáz hő tartalma nagyrészt elvész, mivel azt a vízgyűrű fenntartásához szükséges záró folyadék folyamatosan elvezeti. Gőzsugár szivattyú alkalmazása esetében pedig értékes, magasabb nyomású gőz szükséges hajtóközegként, ami az elérhető hőenergia megtakarítás mértékét csökkenti. További hátrány a gázvisszavezetéses eljárásnál, hogy az elérhető hőveszteségcsökkentés mértéke csak akkor jelentős, ha a II. szénsavazóban a gázkihasználás nagyon alacsony, továbbá, hogy a II. szénsavazóból távozó gáz alacsonyabb hőmérékletű ill. hő tartalmú állapotba kerül. Ezért jól kialakított szénsavazó rendszernél, ezzel a móddal a hőveszteség csak kis mértékben csökkenthető. A felületi hőcserélővel történő hulladékhő hasznosítás hátránya, hogy - mivel az elérhető hőátbo5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3
