191488. lajstromszámú szabadalom • Eljárás állatok táplálására
7 191 488 8 gú röfögő hangeffektust keltünk, mint az első adag élelem beadagolását megelőző utolsó másodpercekben, például az utolsó 5 másodpercben keltett gyorsuló röfögés, és a fenti műveletsort minden falat beadagolása előtt megismételjük. Az anyadisznó szoptatás közbeni röfögése jellegzetes és specifikus röfögő hang, amelyet az állal akkor ad ki, mikor a malacait szoptatja. A koca szoptató röfögésének és röfögés-sorozatának részletes leírása Per Jensen „Confinement and continuous noise as enviromental factors affecting communication in the domestic pigs” című könyvében található (kiadó: Swedish University of Agricultural Sciences, Faculty of Veterinary Medicine, Department of Animal Hygiene, Report 8, Skara, 1983). A koca szoptató röfögését például az etetőberendezésben elhelyezett reprodukáló berendezés segítségével rögzíthetjük, és a sertésólban leadhatjuk. A reprodukáló berendezés például egy mechanikus, mágneses vagy félvezetős tárolóból áll, amelyben a röfögő hangokat tároljuk. Hasonló módon más, akusztikus jeleket fejlesztő reprodukáló berendezéseket is felszerelhetünk, amelyek olyan jeleket adnak, amelyek az adott fejlődési szakaszban levő sertések számára a legoptimálisabbak. Az akusztikus jel intenzitását és gyakoriságát is beállíthatjuk az optimális befolyást biztosító szintre. Például a hangot egyre rövidebb időközönként szólaltatjuk meg a táplálék adagolás pillanatáig, ezzel fokozzuk a sertések jutalom iránti várakozását, ami viszont elősegíti az emésztő enzimek termelését. Az etetés gyakorisága azonban nem lehet azonos az egész disznóólban. A kocától éppen elválasztott malacokat gyakrabban kell etetni, mint az idősebb állatokat. Egy disznóólon belül pusztán akusztikus jelek segítségével rendszerint nem lehetséges az egyes etetőhelyeket az etetés gyakorisága szerint megkülönböztetni, mivel az akusztikus jel rendszerint az egész ólban hallható, ennek következtében azokat az állatokat is serkenti, amelyeket a hangjel adásakor nem etetünk. Ha azonban az állatokat megtanítjuk arra, hogy fény- és hangjelek kombinációjára válaszoljanak, vagyis csak akkor várják az élelmet, ha a fényjeleket és hangjeleket együtt adjuk, amelyet minden egyes etetőhelyen biztosíthatunk, az emellett hallható egyéb hangjelet a sertések figyelmen kívül hagyják. A fentieknek megfelelően a találmány értelmében a sertések érdeklődését az etetőhelyeken fényjelekkel és akusztikus jelekkel fokozzuk oly módon, hogy az egyes falatok közötti időszakban adott akusztikus jeleket fényjelekkel egészítjük ki, vagy az akusztikus jeleket fényjelekkel helyettesítjük. A táplálék beadagolásának pillanatáig fokozatosan növekvő intenzitású fényjellel nyilvánvalóan elérhetjük az állat helyben maradását és kondicionálását, mint az akusztikus jelekkel. Ennek megfelelően a fényjel ugyanúgy stimuláló hatást gyakorol az emésztő enzimek termelődésére, ezáltal optimalizálja az emésztési folyamatot. Ismert az is, hogy a fiatal malacok vonzódnak a hősugárzáshoz. Amikor a malacok megszületnek, az anyjuk hasához a viszonylag nagyobb, a zsírral szigetelt hát hősugárzását meghaladó mértékű hősugárzás irányítja őket. Ha a malacokat nagyon hamar elválasztják - kb. 2-3 hetes korban - megfigyelhető, hogy az állatokat úgy lehet az etetőhelyhez irányítani, ha a fentebb említett jeleket az etclőberendezcsből származó hősugárzással kombináljuk. A hősugárzást előnyösen fényjelekkel kombináljuk, például oly módon, hogy egy nagy reflektor-szerű berendezést szerelünk be az etetőberendezésbe. A fentiekben leírt etetési módszer alkalmazásával - különös tekintette! az érzékszervi serkentés változataira - hosszabb etetési periódusokat iktathatunk be. ugyanis az állatok nem érdekeltek a kompetitiv evésben, mivel érdeklődésük egyedül saját etetőhelyik felé irányul, és így az egyes falatok közötti idő meghosszabbítható, ezáltal az elfogyasztott táplálék optimális hasznosítása biztosítható. így az ismert ír cdszcrckkel ellentétben - amelyek szerint a sertéseket kb. 3-szor etetik naponta, kb. 3-5 perc etetési időt biztosítva - a találmány elve szerint a sertések e etési ideje tetszés szerint meghosszabbítható az egyes etetési szakaszokban. Például a 25-90 kilogrammos sertések etetési ideje az egyes etetési időszakokban egészen 20 percig növelhető, és legalább 6 etetési szakasz iktatható be naponta, ezáltal nagyobb tálplálékátalakítás és nagyobb napi súlygyarapodás ( rhetö el. Másrészt az elválasztási korban levő malacokat 6— 18-szor etethetjük naponta, megfelelően röddebb etetési idők alatt, például napi 18 alkalommal etetjük az állatokat, és az egyes szakaszok kb. 2,5 percen át tartanak, amelyet azután fokozatosan napi 6-szori etetéssé alakítunk, esetenként kb. 20 perces etetési időt biztosítva, mire az állatok elérik a 20 - 30 kg-os súlyt. A sertések emésztőrendszere különösen az elválasztási periódusban gyors és alapvető változáson megy át, az emésztő enzimek termelési kapacitását tekintve. Például az elválasztási malacok bele kb. 20 cm-t nő naponta. Az ismert etetési eljárások nem alkalmazkodnak megfelelően ehhez a gyors változáshoz. A találmány szerinti egyik előnyös megoldás értelmében a malacokat, különösen az elválasztási időszakban olyan táplálékkevevékkel etetjük, amelyet a sertés enzimtermeléséhez, vagy az enzimtermelés kívánt fokozásához állítottunk be oly módon, hogy a táplálék összetételét, a beadagolt mennyiséget és az etetési intervallumot gyakran beállítjuk. Mint fentebb említettük, a táplálék összetételét az elválasztási időszakban előnyösen legalább naponta be kell állítani, és az előnyös megvalósítás során minden egyes etetésnél újra beállítjuk az összetételt. Mint már emlitettük, a táplálék összetételét egyszerűen úgy állíthatjuk be, hogy minden egyes etetésnél legalább három alapösszetevőből keverjük össze a táplálékot, amelyek egyike egy normális szénhidrátgazdag eleség, például dara, a másik összetevő egy magas emészthető vagy hozzáférhető protein-tartalmú folyadékelegy, közelebbről valamely állati eredetű proteint tartalmazó elegy, és a harmadik komponens adott esetben adalékanyagokat tartalmazó viz. A fentiek szerint a sertések olyan táplálékot kapnak, amely vízből, szénhidrát-gazdag szokásos elcscgböl, például darából és magas emészthető protein-tartalmú, közelebbről állati eredetű folyékony takarmányból áll. Az eleség összetételének és/vagy beadagolt mennyiségének beállítását a sertés emésztőrendszerének fejlesztésére vagy az emésztőrendszer kívánt mértékű fejlődésének biztosítására előnyösen úgy hajtjuk végre, hogy legalább naponta beállítjuk a sertéseknek az egyes 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 5
