191471. lajstromszámú szabadalom • Berendezés járműtengely menetstabilizálására egyenes úton, valamint állásának változtatására előre meghatározott nyomvonal mentén történő haladáskor

1 191 471 2 pontot határoz meg, amely egyenesvonalú haladás esetén a végtelenbe tolódik el. Több kerékkel és tengellyel ellátott járművek esetén az egyes kerekek forgásszögeinek a fentiek szerint egymástól különbözőnek kell lenniük, hogy a fentiekben említett mértani feltétel teljesüljön. A meghatározott nyomvonal menti haladáshoz szükséges elfordulásra vonatkozó fenti elméleti fej­tegetések ténylegesen azt a helyzetet veszik figye­lembe, amikor a kerekek egy pont (vonal) mentén érintkeznek a talajjal, viszont a valóságban felületi érintkezés jön létre. Ettől függetlenül a találmány szerinti megoldás révén kielégítően jól lehet az el­méleti állapotot megközelíteni. A találmány szerinti berendezést kormányzott mellső tengellyel és a mellső tengelyen elhelyezett kormányzott kerekekkel kialakított járművön fel lehet használni (3. ábra). Ilyenkor 40 kormányke­rékkel vezéreljük a mellső felfüggesztésben kialakí­tott 41 kormányzott tengelyt. Ezt a vezérlést ismert módon lehet kialakítani, a rajz vázlatosan mind­össze egyetlen rudas kapcsolatot érzékeltet. A 30 vezérlőelem a 40 kormánykerék elfordulásának megfelelő vezérlő erőt érzékel és ennek megfelelően az eltolásos működtető egység 20 hidraulikus munkahengerében az 1. és 2. ábrával kapcsolatban leírt elmozdulást hozza létre. Amikor a mellső kere­kek és a 41 kormányzott tengely egyenes haladás­nak megfelelő helyzetben vannak, a hátsó kereke­ket és a hozzájuk tartozó tengelyt a 10 állandó rugalmas energiájú beállítóegység szintén az egye­nes vonalú haladásnak megfelelő helyzetben tartja. Nyilvánvaló, hogy az ismert megoldásoknak megfelelően a fő kormányzási rendszerben szervo­­mechanizmusokat is ki lehet alakítani. Mint előző­leg említettük, az ismert kormányzási rendszerek­ben, amelyek hajtott tengellyel vannak kapcsolat­ban, a tengelyek közötti merev mechanikai kapcso­lat miatt a szervomechanizmusban bekövetkező bármely törés vagy meghibásodás igen komoly kö­vetkezményekhez vezethet. így például az általában igen nehéz ipari járművekben még a legerősebb vezető izomereje sem elegendő ahhoz, hogy a két összekapcsolt tengely irányítását lehetővé tegye, és ezért a meghibásodás következménye a jármű felet­ti uralom elvesztése, a jármű kormányozhatatlan­­sága. A találmány szerinti berendezéssel ellátott jár­művekben viszont ezt az említett hátrányt könnyen ki lehet küszöbölni, ha a 25 és 27 csővezetékek között áthidaló vezetéket alakítunk ki, amely ak­kor jut fontos szerephez, amikor a szervomechaniz­musban törés vagy meghibásodás következik be. Ebben az esetben a nyomás alatt álló folyadék nem jut el az eltolásos működtető egységbe és ehelyett az áthidaló vezetéken folyik. Ennek következmé­nye, hogy a hátsó tengely közvetlenül az egyenesvo­nalú haladásnak megfelelő helyzetben stabilizáló­dik. Ennek eredményeként a vezető képes a fő kormányzási rendszer vezérléséhez szükséges izom­erővel a kormányzást biztosítani. A 25 és 27 csővezetékeket áthidaló csővezeték a szervomechanizmussal együtt használható a hátsó tengelynek az egyenesvonalú mozgáshoz tartozó állásának rögzítéséhez, amikor a talajon vagy az út­felületen különleges körülmények adódnak. Ez annyit jelent, hogy egy megfelelő vezérlőeszközt keli a vezető kabinjában elhelyezni, amelynek révén a hátsó tengelyt a szükséges helyzetben, ha ez szük­ségei, rögzíteni lehet. A találmány szerinti berendezés nyerges csatla­kozóval ellátott vontatott utánfutókhoz is alkal­mazható (4. ábra). Ebben az esetben a 30 vezérlő­éiért: a fő kormányzási rendszerből kiinduló vezér­lési impulzusokat 45 nyerges csatlakozóhoz illesz­tett, vele mereven kapcsolódó 43 karon keresztül érzékeli. A működés elve a fentieknek megfelelő, de azzí 1 a különbséggel, hogy a tengely kormányzásá­ra csak akkor kerül sor, amikor a fő kormányzási rendszer, például a traktor kormánykereke helyze­tét változtatja. Minden egyéb esetben az utánfutó egyenes vonalú haladásnak megfelelő helyzetben van A találmány szerinti berendezésben kialakított 10 állandó rugalmas energiájú beállítóegység kivi­teli alakjai láthatók az 5. és 6. ábrán. Az itt bemuta­tott részlet szerint az eltolásos működtető egység és az állandó rugalmas energiájú beállítóegység egyet­len berendezésként is kialakítható, ami sokszor kü­lönösen előnyös lehet. Az 5. ábra szerint 50 henge­res házban 51 csavarrugó van elhelyezve, amely az 50 házban koaxiálisán elrendezett 52 és 52’ üreges elemek párján kialkított 53 és 53’ gyűrűs kiemelke­désre támaszkodik. Az 52 és 52’ üreges elemek egymással szemben vannak tükörképszerűen elren­dezve és 54 és 54’ hengeres ülésben, amelyek az 50 ház zal egy egységet képeznek, elcsúsztathatóan varinak elrendezve. Az 50 házon 55 keresztrúd van átvezetve, amelyen 56 és 56’ kiemelkedések vannak kialakítva az 52 és 52’ hengeres elemek belső falai előtt, oly módon, hogy ezekre a falakra támaszkod­hat nak. Az 55 átmenő rúd 57 és 57* dugattyúkhoz csatlakozva dugattyúidként is szolgál, a jármű haladását meghatározó kerekeket megfogó tengely mc zgó részeihez megfelelő csapok révén kapcsoló­dik . A fentieknek megfelelően az 50 házban 58 és 58 térfél van kialakítva, amelyekbe rendre 59 és 61 ny lásokon keresztül folyadék áramolhat. Az 50 ház 60 nyílást is tartalmaz, amelyen keresztül sűrí­tett gáz (levegő) vezethető be. Ez a gáz rugalmas közegként viselkedik és az 51 csavarrugóval együtt­működve biztosíthatja a rugalmas energia haté­kony tárolását. Gázként legelőnyösebb a levegő all almazása, mivel ez az ipari jármüvek fékberen­dezéseiben általában mindig hozzáférhető. A 6. ábrán látható megoldásban az ábrán fel nem tültetett 30 vezérlőelem a folyadékot 61 nyílásba ju tatja, az 57’ dugattyúra ható nyomás hatására az 55 keresztrúd elmozdul és ily módon a rugalmas visszatérítő elem (levegő és rugó) deformálásának ke vetkezményeként a kerékbeállítás a kormány­zásnak megfelelően változik. Amikor a kormányzás rendszeréből vezérlőjel nem érkezik, a rugalmas energiát tároló egységek a rendszert arra késztetik, hogy az egyenesvonalú mozgásnak megfelelő helyzetbe térjen vissza. Ezt az 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 5

Next

/
Thumbnails
Contents