191448. lajstromszámú szabadalom • Billenthető palackbatéria

2 191 44í. 3 ható, teljes biztonsággal és minden egyéb segédeszköz nélkül. Az 1 billenőtalp a battérián központosán helyez­kedik el, míg a berendezés súlypontja a 4 vázszerkezet 4a alapkeretének súlya miatt attól balra. A függőleges felfüggesztési pont a berendezés súlyvonalába esik. Ebből az elrendezésből eredően a süllyesztésnél elő­ször az 1 billenőtalp geometriai középpontja ér a talajhoz, amely a súlyvonaltól balra esik. Emiatt a forgatónyomaték keletkezik, amely minden esetben a helyes irányba, azaz a 4a alapkeret felé indítja el a battéria dőlését, megakadályozva cz.z.el a battéria „fcjreállását”. A billenthető palackbattéria a 2 főszelepen kívül, előnyösen 2 db, 3 segédszelepet is tartalmaz. A 3 sze­lepek azonosak a ba: tériában tárolt gázpalackok sze­lepeivel, teliát e7.ekrc az adott gáz nyomáscsökkentői akadálytalanul felszerelhetek. Ily módon'a palack- 20 battéria három fogyasztóhely kiszolgálására alkalmas külön installációs vezetékek és szerelvények nélkül. Az egymás mellé helyezett battériáknál az egyik 3 segédszelepét a másik 3 segédszelepével lehet összekap­csolni, miáltal a 3 segédszelepek összenyitásával a két 25 battéria közös légtere jön létre. Ezt az összekapcso­lást tetszőleges szánni battériával meglehetjük, ezért bármilyen nagy palacktelepet állíthatunk elő ismét csak installációs csővezetékek szükségessége nélkül. Ezzel a megoldással és lehetőséggel az eddig ismert 30 hasonló rendeltetésű berendezéseknél meglévő ellent­mondást oldottuk fel, amely abban áll, hogy egy funkcionálisan és konstrukciójánál fogva is döntően mobil berendezés az installációs rendszerhez kötődés, mint egyetlen alternatíva következtében, lényegében 35 stabil felhasználási területre van leszűkítve. A batté­rián belüli 5 palackok hossztengelyük irányában húzó­rugókkal vannak rögzítve, amelyek nem tudnak fel­lazulni és tengelyirányú elmozdulás korlátozásán kívül az egyes 5 palackok hosszmérct különbségeit is kiegyenlítik és eseti dinamikus behatások ellen is védelmet nyújtanak. A találmány gyakorlati alkalmazása a battériás gázellátás kiterjeszthetőségét eredményezi, csökkenti az elhelyezéshez szükséges alapterületet, biztonságossá teszi a szállítást, módot ad korlátlan nagyságú palack­telepek létesítésére és teszi mindezt minden egyéb installáció szükségessége nélkül. SZABADALMI IGÉNYPONTOK 1. Palackbattéria gázpalackok emelő eszközökkel való csrportos mozgatására, töltésére és üzemelteté­sére, amelynek befoglaló keretét térbeli vázszerkezet alkotja, a vázszerkezet az egyes palackok rögzítésére szolgáló szervekkel, szájnyílásaik összekötésére alkal­mas vezetékkel és a gázelvételt szolgáló szeleppel, valamint a vázszerkezet egészének mozgatását meg­könnyítő egy, vagy több cmclőhellycl van ellátva, azzal jc’lemezre, hogy a vázszerkezet (4) billenő­­talppal (1), villástargoncával való mozgatását szolgáló villazsebekkel (7) és emelőeszköz kötelének kiakadá­­sát meggátló biztonsági csatlakozó csapokkal (8) van kiegészítve. 2. Az 1. igénypont szerinti berendezés, azzal jelle­mezve, hogy a billenőtalp (1) a vázszerkezetnek (4) a benne egymással párhuzamosan elhelyezkedő palac­kok (5) fenékrésze felé eső oldalán található. 3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti berendezés, azzal jellemezve, hogy a villazsebek (7) a vázszerkezet (4) egyik hosszanti oldalán vannak kialakítva. 4. Az 1—3. igénypontok bármelyike szerinti be­rendezés, azzal jellemezve, hogy a palackokat (5) hosszirányban rögzítő elemekkel, előnyösen húzó­rugókkal van ellátva. 5. Az 1-4. igénypontok bármelyike szerinti be­rendezés, azzal jellemezve, hogy a battériának több fogyasztó egyidejű gázellátását és/vngy további batté­riákkal való összeköttetést szolgáló, célszerűen két vagy több segédszelepe (3) van. 1 db rajz, 3 db ábra Kiadja az Országos Találmányi Hivatal A kiadásért felet: Hinter Zoltán osztályvezető Megjelent a Műszaki Könyvkiadó gondozásában COPYLUX Nyomdaipari és Sokszorosító Kisszövetkezet 3

Next

/
Thumbnails
Contents