189735. lajstromszámú szabadalom • Eljárás dehidrogenázok kimutatására alkalmas diagnosztikai készlet előállítására
1 2 189.735 A táblázatból látható, hogy a hordozóként tampont tartalmazó diagnosztikai berendezés még három és fél éves tárolási idő után is működőképes. Ez érvényes függetlenül attól, hogy a tampon ceÚulózrostokból vagy fagyapot és cellulózrostok keverékéből, vagy csak fagyapotrostokból áll. A találmány szerint alkalmazott hordozónak nem feltétlenül kell rostokból állnia. így például ez a hordozó egy habszerű anyagból vagy tekercselt vagy más módon kialakított fóliából is állhat. Csupán az kívánatos, hogy a hordozó kielégítően hidrofil legyen azzal a céllal, hogy a diagnosztikai berendezés alkalmazása során a vizsgálandó testfolyadékot képes legyen felvenni. Fontos továbbá, hogy a hordozó és az anyagkeverék festékkomponense között az említett erős kötés kialakuljon. A találmány szerint a diagnosztikai berendezést előnyösen erősen csökkentett nyomáson, fénytől, nedvességtől és levegőtől védve burkoljuk, s ezt célszerűen közvetlenül a liofilizálás után még a liofilizáló berendezésben elvégezzük. A levegő és nedvesség behatolása azonban más módon is elkerülhető: így például a szárítás után a burkolatot az abban található diagnosztikai berendezéssel együtt száraz nitrogénnel tölthetjük és zárhatjuk. Eljárhatunk úgy is, hogy a burkolatban a diagnosztikai berendezésen kívül egy szárítószert, például egy molekulaszitát helyezünk el. Szabadalmi igénypontok 1. Eljárás különösen emberi, állati, vagy növényi folyadékokban kórosan magas koncentrációban jelenlevő dehidrogenázok kimutatására alkalmas diagnosztikai készlet előállítására, azzal jellemezve, hogy ibolyántúli fény kizárásával az adott dehidrogenáznak megfelelő szubsztrátumból, hidrogénátvivő vegyületből, legalább egy redox-színezékből és adott esetben egy pufferrendszerből álló, 4,04,9 pH-értékre beállított folyékony anyagkeveréket hordozóval hozzuk érintkezésbe, ezt követően az anyagkeverék és a hordozó kombinációját megszárítjuk, és a levegő és a nedvesség behatolásának megakadályozására a vörös fénynél energiadúsabb fény számára áthatolhatatlan burkolatba zárjuk. 2. Az 1. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy cellulóírszálakat tartalmazó tam-5 pont alkalmazunk hordozóként. 3. Az 1. vagy 2. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a hordozóból és az anyagkeverékből álló kombinációt már a szárítás előtt burko• ócsőbe tesszük. ... 4. Az 1., 2. vagy 3.igénypontok bármelyike szerin' ^ -i eljárás, azzal jellemezve, hogy a burkolócsövet a szárítóberendezésben zárjuk le. 5. A 2., 3. vagy 4. igénypontok bármelyike szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a tampont az anyagkeverék felvitele előtt tampon-appliká torba (2) •J5 helyezzük. 6. Az 5. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy olyan applíkátort (2) alkalmazunk, amelynek bevezetőtokjában (3) folyadék számára áthatolhatatlan belső fal van és a tampont (5) úgy helyezzük a bevezetőtokba (3), hogy a tampon 20 (5) bevezetőtokjában (3) a tampon (5) előtt szabad tér (6) keletkezzen. 7. A 6. igénypont szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy az anyagkeverék oldatát (9) a szabad térbe (6) fecskendezzük. 8. Az 1-7. igénypontok bármelyike szerinti eljá- 25 ris, a z z a 1 j e 1 l' e m e z v e , hogy a csövecskébe helyezzük a tampont (5) tartalmazó applikátort (2), majd a tamponra (5) felvisszük az anyagkeveréket (9) és ezután a csövecskét a záródugóval (11) részben lezárjuk és tartalmával együtt szárítjuk. .. 10. Az 1—9. igénypontok bármelyike szerinti eljá^ rás, azzal jellemezve, hogy a hordozót és az armagkeveréket liofilizáló (10) berendezésben szárítjuk meg és ezután ugyanitt vákuumban lezárjuk a burkol ócsövet. 11. A 10. igénypont szerinti eljárás, azzal j e 1 -22 1 e m e z v e , hogy az első fokozatban kisebb vákuumnál, a második fokozatban nagyobb vákuumnál folytatjuk a szárítást. 12. Az 1—11. igénypontok bármelyike szerinti eljárás, azzal jellemezve, hogy a szárítást addig folytatjuk, amíg a burkolócső (1) belsejében a 40 nedvességtartalom 1% alatt lesz. 4 db ábra Kiadja: Országos Találmányi Hivatal Felelős kiadó: Himer Zoltán o.v. KÓDEX 7