188950. lajstromszámú szabadalom • Önműködő berendezés villamos szigetelés próbatárgyak tartós feszültségállóságának meghatározására

1 188 950 2 A találmány tárgya önműködő berendezés villamos szigetelés próbatárgyak tartós feszültségállóságának meg­határozására, amelynek nagyfeszültségű transzformátora, ennek szekundér oldalához csatlakoztatott és az egyes próbatárgyakat befogó és azokat egyenként, egymással párhuzamos, nagyfeszültségű egyedi áramkörökbe ren­dező elektród szerkezete, a befogó elektród szerkezet elektródjai közé iktatott megszakító eleme, valamint a befogott próbatárgyakat meghatározott villamos igény­­bevétel alá helyező és azt átütéskor megszüntető kapcso­lási elrendezése van, a kapcsolási elrendezés tápegység­ből, a tápegységet irányító vezérlő egységből, a vezérlő egységnek jelet adó villamos letörést érzékelő egységből, és adatrögzítő végfokozatból áll. Az utóbbi években előtérbe került a villamos szigete­lőanyagok és/vagy szigetelések villamos tartamszilárdsá­gának modelleken és/vagy próbatárgyakon (továbbiak­ban próbatárgy) való mérése. Ezt a törekvést gyakorlati okok támasztják alá, mint pl. a sok újfajta szigetelőanyag kínálata és a szigetelések megbízhatóságának növekvő jelentősége. Mivel valós következtetéseket a gyakorlat kívánta, rövid idő alatt csak nagyszámú próbatárgy vizs­gálata, ill. az eredmények adattömegének statisztikus ki­értékelése adhat, ezért nagyszámú próbatárgy vizsgálata, ennek metodikája és készülékei kidolgozása vált szüksé­gessé. A vizsgálat lényege az, hogy a párhuzamosan kapcsolt próbatárgyakat meghatározott nagyságú feszültségigény­bevételnek vetik alá és mérik az egyes próbatárgyak át­ütéséig eltelt — általában hetekben, hónapokban kifejez­hető — időt. Mivel az átütések nem egyidejűleg, hanem statisztikus időeloszlásban következnek be, ezért valamely próba­tárgy átütése után gondoskodni kell az átütött, általában zárlatot jelentő próbatárgynak a többiről való villamos leválasztásáról, vagyis egyedi áramkörének megszakításá­ról. E tekintetben többféle megoldás ismeretes, amelyek ezideig csak többé-kevésbé elégítették ki az alábbi lénye­ges követelményeket: káros, feszül tséglcngések elkerülé­se, szelektív, vagyis az egyes próbatárgyak egyedi átüté­sét figyelembe vevő, automatikus üzemmód és kis beru­házási igény. A legelterjedtebb és legegyszerűbb eleme az eddig is­mert áramkört megszakító ilyen megoldásoknak az ún. olvadószál. vagy esetleg komplett olvadó biztosító. Ez a próbatárggyal sorosan van kötve és annak átütése által vezérelten megszakítja az illető próbatárgy egyedi áram­körét és ezzel villamosán leválasztja azt a még épnek te­kintett többi prőbatárgyról. Az ilyen egyszerű berende­zéseknek azonban lényeges elvi hibája van: a megszakí­táskor általában túlfeszültség keletkezik. A terhelt transzformátor áramkörének megszakítása ugyanis mere­dek áramváltozást idéz elő egy lényegében induktív kör­ben. Csökkenthető ugyan a túlfeszültség a próbatárgyak­kal párhuzamosan kapcsolt kapacitással, vagy soros kor­látozó ellenállással. Nagyfeszültség és sok próbatárgy ese­tén azonban már igen költséges olyan nagy puffer kapa­citásokat alkalmazni, amelyek képesek fedezni a próba­tárgy átütése közben elfolyó töltés jelentős részét. Ennél megfelelőbb megoldás korlátozó ellenállás soros beikta­tása a körbe. Akár maguk a biztosítók is lehetnének nagy dlenállásúak. Ez az áramkorlátozás viszont csökkenti a biztosítón disszipálható teljesítményt, tehát kis energia­igényű biztosítóra lenne szükség. A túlfeszültséget azon­ban még így is csak korlátozni lehet, teljes kiküszöbölése elvi okok miatt, ilyen elrendezésnél nem lehetséges. Igen gyors működésű kapcsoló használata is csökkentheti a túlfeszültséget. Ha ugyanis az áram növekedését gyors elektronikával észleljük, a megfelelő kapcsoló már akkor működésbe hozható, amikon a próbatest átütési csator­nája még csak kialakulóban van. Mivel az áram ilyenkor még kicsiny, megszakításkor a túlfeszültség is kicsiny marad. Ezzel ugyanis elérhető, hogy a megszakítás a leg­közelebbi áram nulla-átmenetben következik be, tehát nem változik meg az áramkör természetes állapota. A gyakorlati tapasztalatok szerint mégis számottevő túl­feszültség keletkezik. Ennek magyarázata a próbatárgy­ban keresendő. Az átütés és az elektronikus megszakítás közti több msec-ig tartó időszakban ugyanis a próba­tárgy nem tekinthető ideális rövidzárnak. A benne égő ív nagy csatornaellenáilással kapcsolódik sorba. Az ,,összeomló” feszültség miatt az ív kialszik, amely azon­ban rögtön utána vissza is gyújthat, hiszen a transzformá­tor táplálása meg nem szűnt meg. Az ív megszakadások óhatatlanul túlfeszültséget gerjesztenek a transzformátor induktivitásán. Az előbbieknél fejlettebb megoldások a leválasztást, tehát a próbatárgy egyedi áramkörének megszakítását a transzformátor feszültségmentesített állapotában hajtják végre, majd ezt követően, a többi épnek tekintett próba­tárgy további igénybevételéhez visszakapcsolják a feszültséget a transzformátorra. Ezeknél egy adott kü­szöbáramra programozott áramrelé megszakítja a transz­formátor kisfeszültségű áramkörét. Ilyenkor azonban még mindig nagy túlfeszültségek keletkezhetnek a vélet­len fázishelyzet és lomha megszakítás miatt. Elvileg teljesen elmaradhat az átütés okozta túl­feszültség azoknál az eddig legfejlettebb megoldásoknál, amelyeknél a próbatárgy átütésének pillanatában a transzformátor kisfeszültségű oldalát megszakítás helyett rovidrezárják. Ennek hatására a túlfeszültség az átütés fázishelyzetétől függetlenül azonnal nullára esik. Túlfe­szültség nem keletkezik, mert a transzformátorban tárolt mágneses energia a rövidrezárt kör ohmos ellenállásán hővé alakul. Az eddig legfejlettebb megoldások egyikénél pl. a transzformátor fentiekben ismertetett röviderezárá­­sával érik el a — átmeneti — feszültségmentesítést, az egyes próbatárgyak leválasztását pedig a vele sorbakap­­csolt olvadószállal, vagy olvadóbiztosítóval hajtják végre. De a gyakorlatban, éppen e második lépés, vagyis a le­választás viszonylag nagy energiaigénnyel, tehát olvadó­szállal való végrehajtása miatt, általában mégis túlfeszült­ség keletkezik ennél a megoldásnál is. Ezért egy másik javaslatnál valamely próbatárgy át­ütésekor az ezt követő feszültség nulla-átmenetkor egy beiktatott soros ohmos tag segítségével csökkentik a próbatárgyon és a leválasztásra szolgáló olvadószálon át­folyó zárlati áramot, majd a következő nulla-átmenetnél megszakítják a berendezés táplálását. Ez az áramkorláto­zás lehetővé teszi, hogy a biztosítószálon átfolyó áram hatására egyetlen teljes perióduson belül az ne olvadjon ki. A táplálás megszakítása után az automatika legerjeszt, ezután a táplálást újból bekapcsolja, majd megkezdi a vizsgáló feszültségre való visszagerjesztést. Ennek során a — már kialakultnak feltételezett — átütési csatorna men­tén az eredeti vizsgáló feszültség törtrészénél mintegy új­bóli átütés alakul ki és a biztosítószál kiolvad, leválasztva ily módon az átütött próbatárgyat a többi, még vizsgálat alatti próbatárgyról. Ettől az lenne várható, hogy az ennek során ébredő túlfeszültség már nem haladja meg a 5 10 15 20 25 30 35 4C 4F 50 55 60 65 2

Next

/
Thumbnails
Contents