188627. lajstromszámú szabadalom • Kapcsolószerkezet építőelemekből összeállítható vázszerkezetekhez
-J iâ8 627 8 A-1 a teherátadó lemezek; ß-t az A lemezek támasztékául szolgáló lemezek (támasztólemezek) ; D-t oszlopok ütköztetéses kapcsolatához és egy csomópont reteszeléséhez való lemezek jelölésére. További nagybetűket járulékos funkciókat betöltő elemek jelölésére alkalmaztunk: L heveder oszlopok húzással szemben ellenálló kapcsolatának kialakításához; Va B támasztólemezek magassági értelemben eltolt elrendezése; E a B támasztólemezeknek járulékos függőleges felülete van, amely az A lemez horgához van előirányozva, és ezáltal képes arra, hogy vízszintes nyomóerőket és nyomatékokat felvegyen ; S járulékos rés a B támasztólemezben, keresztirányú egymáshoz kapcsoláshoz; illetve egymásba fűzéséhez; O réselrendezés fent, U réselrendezés lent. A nagybetűkkel együtt alkalmazott számjegyek egy horgos lemez támasztékainak (támasztólemezeinek) a számát jelölik. Az A lemez különleges jellegzetessége abban áll, hogy horog alakú kinyúló része a B támasztólemez vele együttműködő kivágásába illeszkedik, úgy, hogy a horogvég 1 vízszintes felülete keresztirányú erőket átadó érintkezési felületet alkot, és a horog belső oldalán a függőleges 2 felfekvési felületen húzóerők, a függőleges 3 felfekvési felületen pedig nyomóerők adódnak át. Két függőleges 2 és 3 felfekvési felület kombinálásával - egy hajlással kialakított felülettel is kapcsolódva -, megfelelő méretpontosság esetén a kivágásban és a horogvégben befeszítő nyomaték adható át. Az A, B és D lemezek a faanyagú építőelemekben enyv, szegezés, rúdalakú csap, csapszeg vagy hasonlók segítségével, például beenyvezett csavarokkal vannak rögzítve. A lemezek mérete az igénybevételnek megfelelően van meghatározva. Az igénybevétel a vázszerkezeti építőelemek méreteit is meghatározza, úgyhogy a keresztmetszetek által megkövetelt lemezek szabványosíthatok. Az A és B lemezek geometriai kialakítása vonatkozásában a csatlakozási helyen fellépő erők mértékadóak. Optimális megoldást azzal érhetünk el, ha például az 1 felfekvési felület súlypontja a B lemezben a kapcsolóeszköz felett van. Ezáltal az összekötőeszköz igénybevétele a B lemezben, amennyiben ez a lehető legközelebb fekszik az építőelem pereméhez, minimális értékű. Ha a tartóvégeket az A lemez alakjának és funkciójának megfelelően alakítjuk ki, külön lemez rögzítése esetenként feleslegessé válik. A jobb érthetőség céljából a 2. és 3. ábrán a lemezeknek a 4 tartóba és az 5 oszlopba való beépítését egyszerű példán keresztül, egyetlen tartó esetében mutattuk be. A felveendő erőknek megfelelően a B1 lemez úgy van az oszlopfejbe csapokkal beerősítve, hogy a 6 csappár a lehető legkisebb peremtávközzel helyezkedjék el. A 7 csappár az oszlop geometriai tengelyére szimmetrikusan van elrendezve. A csapos B1 lemeznek c méretű, az oszlopfelületből kinyúló része van. Ezzel analóg módon adódik a rés mélysége a tartó homlokoldalában, amely résben az A lemezt el kell helyezni. E megoldás eredményeként, azaz annak köszönhetően, hogy a 6 csappár - nagyságának megfelelően - a peremhez lehető legközelebb helyezkedik el, a csappár igénybevétele a legkisebb. Egyidejűleg azonban minimális az A lemez igénybevétele is, mivel annak konzolnyomatékát a 8 és 9 csappároknak kell felvenniük. A tűzállóság fokozása és a kedvezőbb erőfolyam biztosítása érdekében a 10 horony előnyösen középen van az oszlopfejbe bemélyítve. Ez azonban nem zárja ki, hogy két vagy több lemezzel excentrikus vagy aszimmetrikus kapcsolatok kialakíthatók legyenek. A Bí és A lemezek mérethelyes beépítése után - ami ipari méretű gyártás esetén feltételezhető - összeszerelt állapotban az 1 támasztófelületre ható keresztirányú erők az A lemezről a B lemezre adódnak át. A függőleges 2 támasztófelület vízszintes húzóerők átadására szolgál, egyidejűleg azonban azt is lehetővé teszi, hogy összeépítéskor a lehető legszorosabb kapcsolat jöjjön létre a 4 tartó és az 5 oszlop között a meghúzás, illetve megfeszítés eredményeként, anélkül, hogy a 4 tartóra felemelő erők hatnának, mert az érintkezési felületek érdessége és súrlódási szöge ezt meggátolja. Egyes esetekben célszerű lehet a 2 felületeket másképpen kialakítani: állandó görbeségű (hajlású), vagy tört vonalvezetésű alakkal. Azáltal, hogy a Bí lemez c mélységben kiálló részével a 4 tartó hornyába benyúlik, a kapcsolatot egyidejűleg csavarással szemben is merevvé tettük. A 4. ábra két, egymással szemben elhelyezkedő rácsos 4 tartó csatlakoztatását mutatja az 5 oszlopon egy olyan B2 lemez segítségével, amely szimmetrikus kivágást tartalmaz. A függőleges 2 támasztófelületek adják át a vízszintes húzóerőket. A feszítési (ráhúzási) felület biztosítja, hogy szereléskor a 4 tartók kinyíló hézag nélkül az 5 oszlopra húzhatók, feltételezve az A lemez méretpontos szerelését. Mind az A lemezek, mind a B2 lemezek úgy vannak méretezve, hogy nem várt befeszítő-nyomatékokat fel tudjanak venni. Szükség esetén a lemezek oly módon is kialakíthatók és méretezhetek, hogy az A lemez horga az alsó öv és az oszlop közötti érintkezési felülettel együtt erőpárt tudjon felvenni, vagyis a 4 tartónak az 5 oszlopon való befeszülése, vagy részleges befeszülése következik be. Amennyiben függőleges 3 felfekvésű felületeket függőleges 2 felfekvési felületekkel kombinálunk, amire például az 1. és 13. ábrán látható B4E lemez ad lehetőséget, csak akkor adhatók át nyomatékok is, ha a mérettűrések elég kicsik. Az 5. ábrán izometrikusan szemléltetünk négy tartót, amelyek egy oszlopon csatlakoznak egymáshoz. Ez az ábra jól érzékelteti, mi-5 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65
