187820. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és eszköz (módosító test) radiológiai kép előállítására, előnyösen anyagvizsgálatokhoz való alkalmazásra
1 187.820 2 olyan radiológiai eljárás, amely - a cső paramétereitől függetlenül - egyetlen filmre képes lenne megfelelően méretarányos vetületet leképezni. A találmány szerinti megoldás lényege az, hogy a vizsgált csövei együtt a filmre ráfényképezzük azt a találmány szerinti kombinált etalonrendszert, amely egymásra rétegezett vékony fémlemezekből áll. Célszerű, ha az etalont a vizsgált anyaghoz képest nagysűrűségü fémből készítjük, az alkalmazott rétegvastagságok lehetnek különbözőek is, de számítástechnikai okokból kedvezőbb a rétegvastagságokat egyenlőre választani. Ha ezek a fémrétegek fóliavékonyságúak - és esetleges gyűrődésüktől tartani lehet - akkor ezek a fémfóliák lehetnek valamely hordozórétegre felhordva, pl. papírlemezre kasírozva. A több vékony fémlemez (továbbiakban: fólia) egymásra helyezésével kapott találmány szerinti etalont, minthogy a kapott radiológiai képet módosítja, a továbbiakban általában módosító testnek nevezzük. A módosító test egyes fóliái készülhetnek különböző anyagokból is, ha ennek a ténynek nincsenek kiszámíthatatlan zavaró hatásai. A vizsgált tárgynak és a módosító testnek nem szükséges azonos anyagból lennie. A módosító testnek a filmre gyakorolt hatását nem célszerű a közismertebb számítási módszerekkel számítva - pl. a felületi sűrűségből kiindulva - pontos adatként elkönyvelni, mert a módosító test a szórt sugárzás hatását, valamint megfelelő feltételek esetén a másodlagos sugárzást is befolyásolja. Helyes egy kísérletsorozattal eldönteni, hogy a vizsgált anyagvastagság egy-egy millimétere hány réteg fóliával egyenlő hatású, azaz vált ki a filmen azonos méretű feketedést. Ügyelni kell arra, hogy az anyagvastagság növekedésével a rétegszám nemlineárisán növekszik, pl. a 20 mm-hez tartozó rétegszám nem egyenlő a 2 x 10 mm-hez tartozóval! A szükséges rélegszámok pontos számításával ismert vastagságú etalont exponálhatunk a filmre, amely egyrészt viszonyítási alapként viselkedik, másrészt a kontrasztviszonyok megváltoztatásával a kívánt mértékig bővíti a láthatósági tartományt. Ipari gyakorlatban a ±0,1-0,5 mm mérési pontosság rendszerint kielégítő, ezért a vizsgálati eljárás folyamán meghatározzuk a kívánt láthatóság (anyagvastagság) alsó-felső határát, különös tekintettel arra, hogy a kiválasztott vastagságok milyen távol vannak a cső tényleges külső-belső felületétől. Pl. ±0,5 mm-es pontosság esetén a már említett 0 324 x 10-es csőhöz 25 mm-től 103 mm-ig terjedő láthatósági tartományt kell előállítani. (Tehát 25 mm-es anyagvastagság a cső külső oldalán már látható, mérhető; illetve 103 mm anyagvastagság még látható, mérhető a belső oldalon; akkor a falárnyék ±0,5 mm-es pontossággal lemérhető.) Megfelelően kialakított és alkalmazott kombinált etalon a vizsgált anyagvastagság 250-500-ad részét már láthatóvá, ill. mérhetővé teszi (természetesen a sugárforrás minőségét is figyelembe kell venni). A falárnyék leképzése nemcsak a vetített-képes eljárással adható meg, hanem az ún. kettősfalú leképzés esetén is, amikor a film a vizsgált cső hengerpalástjára fölfekszik, illetve a síkfekvéstöl eltérően hengerpalást-görbületeket vesz föl. Az a tény, hogy a falárnyék geometriailag transzformált, még nem jelenti annak meghatározhatatlanságát. Ebben az esetben a vizsgálati pontatlanság némileg megnövekedhet, de ezáltal a vizsgálati tartomány jelentősen növekszik, ti. nem szükséges a viszonylag ritkán alkalmazott vetített-képes eljáráshoz mereven ragaszkodni. A film-sugárforrás távolságnak egyetlen lényeges megszorítása marad: a megkívánt képélesség, A filmre képzett falárnyék előállitásán és vizsgálatán kívül célszerű a cső keresztmetszeti metszékének előállítása. (Ezt a film feketedéseiből lehet visszaszámítani, amennyiben ismert a visszaszámításhoz szükséges összes adat.) Ebben az esetben nem szükséges a látható vetületek - csőfal - méreteinek ismerete. A filmfelület bármely pontjából visszaszámítható a mérési ponthoz rendelt metszék, amennyiben a felvételi koordináták, expozíciós adatok, a kombinált etalon átszámítási adatai, valamint a cső átmérője ismert. A metszékgörbe jellegzetes viselkedése arról is felvilágosítást ad, ha pl. a külsőbelső csőpalást nem középpontosan koncentrikus, hanem a falvastagság a sugárforrás-film egyenes mentén úgy helyezkedik el, hogy az egyik oldal vékonyabb falú, mint a másik, de a falvastagságok filmre képezett vetületei mindkét oldalon egyenlők. A metszékgörbék elemzése egyértelműen meghatá» rozza azt is, hogy melyik a vékonyabb és melyik a vastagabb oldal. (Hagyományos eljárásokkal ez nem megkülönböztethető.) Ha a módosító test alkalmazása önmagában még nem biztosítja a teljes és kívánt pontosságú vetület megbízható előállítását, akkor kiegészítésül kiegyenlítő kompenzátort alkalmazunk. A kiegyenlitő kompenzátor homogén test, amelynek anyagi minősége, pontosabban a sűrűsége a vizsgálandó testéhez hasonló vagy azzal megegyező (természetesen cső vizsgálata esetén a csőfal sűrűségéről van szó). A kiegyenlítő test lényegében ún. éketalon: vagy kifejezetten ékaiakú, vagy párhuzamos síkfekvésü lapokkal határolt lemez, amelynek legalább egyik oldalfala rézselt (ferde sík). Ideális esetben a lemezvastagság (az ék magassága) a várható legnagyobb metszékhosszal megegyező. A kiegyenlítő kompenzátort úgy kell a filmre helyezni, hogy a rézselt oldal hosszirányú vetülete a csőtengely vetületére merőleges legyen. Lehetőleg a filmen megjelenő csőtengely-külsöfal távolságnál hosszabb legyen úgy, hogy a csőtől függetlenül a rézselt oldalról is kialakuljon önálló kép. A filmen látható kép annyiban tér el a hagyományostól, hogy az ék élénél a belső falvastagság lesz látható, míg az ék nagyobb vastagságához tartozó oldalán a külső fal képe jelenik meg. Általánosságban a kiegyenlítő kompenzátorról 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 3
