187715. lajstromszámú szabadalom • Eljárás főleg épületek falazatainak szigetelésére, illetve utólagos szigetelésére, valamint betételem az eljárás foganatositásához
1 .187 715 2 A találmány tárgya főleg épületek falazatainak szigetelésére, vagy utólagos szigetelésére szolgáló eljárás, valamint betételem az eljárás foganatosításához. Mint ismeretes, a talajnedvesség felszívódásának megakadályozására az építőiparban egy, vagy kétrétegű falszigetelést alkalmaznak. Az épület építése során az egyrétegű falszigetelést úgy készítik, hogy például kátrányos szigetelőlemezt szárazon fektetnek a szigetelendő falfelületre, a toldásokat pedig forró bitumennel, szurokkal, vagy hideg bitumen-, vagy szurokmázzal kötik össze. A kétrétegű falszigetelésnél a szigetelőlemezeket a falfelületre és egymásra is forró bitumennel ragasztják. Az így elkészült falszigetelést habarcsréteggel kell védeni. Lényegében hasonló módon készülnek az épületek szerkezeti részeinek (például alapzatok, padlózatok, tetőhéjalások) nedvesség elleni vízszigetelése is. Az ismert szigetelési technológiák közös hiányossága, hogy nagy helyszíni szakipari élőmunkaráfordítást igényelnek, nem kellően időállóak, újbóli vízszigetelésük pedig ugyancsak költséges és körülményes művelet. Az utólagos vízszigetelés igénye nem csupán régi, például műemlék jellegű épületeknél, hanem téglafalazatú, vályogfalazatú, sőt betonfalazatú épületeknél is széles körben jelentkezik. Ezt jelenleg például téglafalazatú épületeknél úgy oldják meg, hogy 1 m-es hosszban négy-öt téglasort kibontanak, majd a szigetelőlemez behelyezése után a kibontott anyagot - amennyire lehet - visszaépítik. A kibontással járó erős dinamikai igénybevételek (vésés, kiütés) az általában amúgy is leromlott állapotú épületet igen erősen igénybe veszi, így gyakran szerkezetkárosodások lépnek fel. E speciális szakértelmet igénylő munkát balesetveszélyes körülmények között kénytelen a szakember végezni, mivel a falazat kibontott üregében kell kezeivel tevékenykednie és az ilyen falazat kötőanyaga általában omlékony, sőt néha maga a tégla is csökkent szilárdságú. Falazatok utószigetelésére ismert olyan korszerűbb javaslat is, amelynél a falazatot gépi falfűrészszel, például láncfűrésszel szakaszosan átvágják, és az így képződő vágatrésbe helyezik a lemezeit szigetelőanyagot, majd teherviselő ékekkel kiékelik, és végül a fennmaradó hézagot habarccsal töltik ki. Hiányossága a fenti javaslatnak, hogy egyrészt igen körülményes, másrészt a kötőanyag bejuttatása nem kellően homogén. Továbbá, a kiékelés csupán helyenkénti pontszerű falalátámasztást biztosít, ezért ezeken a helyeken feszültséggócok, következésképpen falrepedések keletkezhetnek. Kísérleti jelleggel használnak villamos falszigetelést is, amelynél tetemes energiafogyasztás és műszaki ráfordítás mellett villamos úton szárítják ki a felszívódott nedvességet tartalmazó falszerkezetet. A fentieken túlmenően ismertek olyan vegyi jellegű falszigetelési módszerek is, amelyeknél „szilikofob-anhydro” tulajdonságú anyagot, vagy a kereskedelemben „VANDEX”, illetve „PÉNÉTRÂT”, illetve „WALLCO” néven ismert vegyszereket injektálnak a falba, és ezáltal magát a falszerkezet anyagát impregnálják vízzáró, illetve víztaszító tulajdonságúra. Ezáltal megszüntetik a falazatban a kapilláris nedvességfelszívódást. Elterjedésüket akadályozza, hogy minden egyes esetben alapos előzetes diagnosztikai vizsgálatra van szükség, ennek alapján képesek a szakemberek csak arra, hogy az egyedi technológiát meghatározzák, azaz a falazatban kialakítandó furatok helyét és számát, az alkalmazható vegyianyag összetételét, mennyiségét stb., ezek pedig a szigetelés minőségét alapvetően befolyásolják. Ehhez járul, hogy ezek a vegyszerek többnyire igen költségesek, továbbá, ha a felméréseket nem a legkritikusabb időszakban végzik - tekintettel pl. a talajvíz-viszonyokra, évszakra -, akkor a szigetelés minősége eleve kérdésessé válik. Ezeken túlmenően az ilyen utólagos szigetelés is nagyon körülményes és időigényes. Végül a „Baugewerbe” című NSZK-beli szaklapból (1981. 11. sz. 38-40. p.) ismert olyan utólagos falszigetelési eljárás, amelynél az első ütemben statikus által kijelölt nem szomszédos falszakaszokat vágnak át, ezután a vágatrésbe müanyagfólia lemezt fektetnek, a fennmaradó rést pedig vízzáró habarccsal töltik ki. Általában 24 óra eltelte után a habarcs megköt és terhelhetővé válik. Csak ezután következhet a második ütem, amelyben az első ütemnél kihagyott falszakaszokat vágják át és készítik el a szigetelést a fenti módon. A műanyagfóliákat a csatlakoztatási helyeken hézagtömítö szalagokkal kapcsolják össze. A vágatrés szabadon maradó oldalait is szalagokkal zárják le. A 2 921 741 sz., a 2 330 718 sz., és a 2 417 039 sz. NSZK-beli közrebocsátási iratból ismertek továbbá különböző felületi mintázattal, illetve nyúlványokkal ellátott műanyagfóliák betonépítmények szigetelésére. Az elsőként említett iratnál például ez a felületi mintázat bordázat, amelyet a műanyagfóliával együtt extrudálással állítanak elő. A bordák által körülzárt terekbe utószilárduló anyagot, például betont töltenek. Az utószilárduló anyag kötése után kerülhet csak a következő réteg a szigetelésre, hiszen az csak úgy lesz teherhordó. Ezekre a megoldásokra a műanyagfóliákkal kapcsolatban fentebb említett hiányosságok ugyanúgy érvényesek. A fentieken túlmenően a műanyagfólia-lemez szigeteléskénti alkalmazásának további hiányossága, hogy a felső és alsó szigetelendő falfelületet a műanyagfólia egymástól elválasztja, így azokat a habarcs közvetlenül nem kötheti össze. A találmánnyal célunk a fenti hiányosságok kiküszöbölése, azaz olyan vízszigetelési megoldás létrehozása, amely lényegesen rövidebb idő alatt, egyszerű módon, még betanított munkásokkal is kivitelezhető, utólagos szigeteléshez is alkalmazható, ilyen esetben az épületszerkezet károsodását kiküszöböli, szigetelésminőségi szempontból és az élettartamot figyelembe véve pedig tökéletesebb mint az ismert megoldások. A kitűzött feladatot olyan vízszigetelési eljárás továbbfejlesztésével oldottuk meg, amelynél a szigetelendő felületre előnyösen műanyagból előregyártóit szigetelőréteget fektetünk, majd azt adott esetben utószilárduló habarcsréteggel látjuk el. Ezt a találmány szerint azzal fejlesztettük tovább, hogy 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
