187652. lajstromszámú szabadalom • Eljárás szubsztituált N[(4-indolil-piperidino)-alkil]-benzimidazolonok előállítására
187 652 állat 0,5 ml 2%-os Evans-kék oldatot kap normál fiziológiás konyhasóoldatban intravénásán. A vizsgált vegyület vagy a vivőanyag beadása után 20 perccel a patkányok leborotvált hátbőrének mindkét oldalába íntradermálisan 0,1 ml normál fiziológiás konyhasóoldatban oldott 3pg hisztamin-difoszfátot injektálunk. A hisztamininjekció után 15 perccel minden patkányt leölünk szén-dioxiddal. A gerincoszlop hosszában egy metszést ejtünk, és a bőrt gondosan leválasztjuk. A hátbőrt visszahajtjuk, és lemérjük a kékre színeződött foltok átmérőjét. Minden egyes kék folt esetében négyzetmilliméterben meghatározzuk a felületet, és kiszámítjuk az átlagos felületet a kontroll és a vizsgálati csoport esetére. A kontrollcsoportnál kapott átlagos felületet 100%-nak tekintjük. A vizsgált csoport eredményeit a kontrollcsoporthoz viszonyított százalékos változásként fejezzük ki. Az ED50 értéket (azaz a kékre színeződött felület 50 %-os csökkenését) lineáris regressziós analízissel határozzuk meg. c) A peritoneal is hízósejt-degranuláció (MCD) gátlása tojásalbumin-antiszérummal vagy N-metil-homoanizil-amin-formaldehid kopolimer indukcióval passzívan szenzibilizált patkányokban. Ezt a vizsgálatot J. Mota-tól és A. G. Oslertől [„Mast Cell Degranulation”, Methods in Medical Research (kiadja H. H. Eisen), Yearbook Medical Publication, Chicago, 1964] vettük át. 150 és 160 g közötti súlyú hím CD-patkányokat öt csoportba osztottunk: I. csoport: nem specifikus MCD-kontroll (3 patkány). II. csoport: pozitív MCD-kontroll (5 patkány). III. , IV., V. csoport: pozitív MCD a vizsgált anyag után (5-5 patkány). Az I. csoport 3 ml normál patkányszérumot kap intraperitonealisan. A II.-V. csoportok 3 ml antiszérumot kapnak szintén intraperitonealisan, amely 60-80%-kal magasabb degranulációt okoz, mint a normál patkányszérum. Az illető vizsgált vegyületet 18-24 órával később adjuk be. Ez intravénás beadás esetén azonnal, intraperitonealis beadás esetében 5 perccel és szájon át való beadás esetében 20 perccel azelőtt történik, hogy fiziológiás konyhasóoldatban 0,005%-os koncentrációban intraperitonealisan beadott 0,5 mg/kg kétszer kristályosított tojásalbuminnal antigén-ingerlést végeztünk. Az ingerlés után 15 perccel a patkányokat szén-dioxiddal leöljük. Amennyiben a hízósejtek degranulációjának indukálására N-metil-homoanizií-amin-formaldehid kopolimert használunk, az I. csoport 3 ml 1.2- 1 A pH-jú Hank’s-oldatot kap intraperitonealisan beadva. A pozitív kontrollcsoportot és azokat a csoportokat, amelyek a vizsgálandó vegyületeket kapják, 20 pg/kg fent megnevezett vegyülettel kezeljük 3 ml 7.2- 7,4 pH-jú Hank’s-oldatban intraperitonealisan beadva. Az intraperitonealis injekció után 5 perccel ezeket a patkányokat is leöljük szén-dioxiddal. A hízósejtek degranulációja mértékének a patkányok kezeletlen és kezelt csoportjaiban való meghatározása céljából a bélfodorból mikrotommetszeteket készítünk, és ezeket az A. Fügner által megadott módszerhez [„An Improved Method for the Study of Reaginmediated Mast Cell Degranula- 5 tion in Rats”; Experientia, 29, 708 (1973)] hasonlóan analizáljuk. Az eredményeket a degranuláció százalékos inhibiálásaként számítjuk a következőképpen : 10 százalékos inhibiálás = 100-kísérlet-negatív Kísérlet kontro[, pozitív _ negatív kontroll kontroll x 100. 15 A következő táblázat mutatja a 4. példa szerinti vegyületre a felsorolt vizsgálatokkal kapott eredményeket az oxatomiddal - egy ugyanilyen hatásirányú ismert vegyülettel - összehasonlítva. 20 Vegyület ED50 PCA mg/kg MCD antihisztamin Oxatomid 8,3 negatív 8,1 4. példa szerinti vegyület 1,6 3,0-6,4 8,7 Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a 4. 3Q példa szerinti vegyület két tekintetben előnyösebb; említésre méltó hízósejt-stabilizáló hatása van jó antihisztamin tulajdonságai mellett, és ötször erősebb hatású, mint az ismert vegyület, az oxatomid. A következő példák a jelen találmány szemlélte- 35 téséül szolgálnak, anélkül, hogy oltalmi körét korlátoznák : 1. példa 40 N-{3-[4-(2-Metil-3-indoiil)-piperidino]-propil}benzimidazolin-2-on és hidrokloridja [az a) eljárás szerint]. 1.06 g 2-metil-3-( 1,2,5,6-tetrahidro-4-piridíl)indol, 1,05 g N-(3-klór-propil)-benzimidazolin-2- 45 on, 0,42 g nátrium-hidrogén-karbonát, 20 ml dimetibformamíd és 20 ml tetrahidrofurán keverékét keverés közben 18 órán át 100°C-on melegítjük. Utána a reakcióelegyet 200 g jég és 100 ml tömény ammóniaoldat elegyébe öntjük, és az ekkor keletkező csapadékot kiszűrjük, és etanolból átkristályosítjuk. így 1,2 g (az elméleti 62%-a) IV általános képletű köztiterméket kapunk (Rt = H, R2=H, R3=—CH3, n = 3, R4= H), amelynek olvadáspontja 215 °C. 55 1,5 g fenti köztiterméket oldunk 100 ml ecetsavban, és 24 órát rázatjuk 0,8 g (5%-os, aktívszenes) palládiummal 20 °C-on hidrogénatmoszférában 600 kPa (5 atü)'nyomáson. Utána a katalizátort kiszűrjük, és a szűrletet jég és ammóniaoldat ele- 60 gyébe öntjük, mire a kívánt szabad bázis kiválik. A csapadékot kiszűrjük, megszárítjuk, etanolban oldjuk, és dietil-éteres sósavoldat hozzáadásával hidrokloriddá alakítjuk át. így 1,05 g (az elméleti 75%-a) cím szerinti vegyü- 65 letet kapunk, amelynek olvadáspontja 264-269 °C. 4
