187446. lajstromszámú szabadalom • Önműködő utánállító szerkezet a fékrudazat fékezési elmozdulásának beállításához különösképpen vasúti járművek részére

dulása tehát utánállítódik a szükséges fékezési el­mozdulás mértékére a befékezési folyamat közben azutánállító szerkezet megrövidülésével. A súrlódó fék érintkezése után a mozgás ellen gyorsan fellépő ellenállás a 6 rudazati elemet visszatartja, a 15b menetes orsó állva marad, a 20 forgókapcsolat zá­ródik, az 5 rudazati elem további, a féket szilárdan megfogó elmozdulásánál pedig ez magával viszi a 20 forgó kapcsolat segítségével a forgásmentesen rögzített 15b menetes orsót, a 14 anyát, valamint a 6 rudazati elemet. Az 53 első forgó csatlakozó a gyártási tűréseknek megfelelően közvetlenül a 20 forgókapcsolat záródása előtt kapcsolt állásba ke­rülhet és lehetővé teszi a 20 forgókapcsolat szilárd megfeszítését fogainak tengelyirányú játéka segítsé­gével. Azonban az 53 első forgó csatlakozó a túl nagy fékezési elmozdulás utánállítását követő, a féket szilárdan rögzítő elmozdulás alatt is nyitott maradhat és csak az oldási folyamat közben záród­hat a fék szilárd rögzítéséből a súrlódó fék erőmen­tes érintkezésébe való átmenet során a 41 rugó erejének hatására. Ezekből a különféle működési lehetőségekből továbbiak nem következnek. A to­vábbi oldási folyamat a már leírtak szerint zajlik le. Ha a súrlódó fék a fékezés kezdetekor túl kis fékezési elmozdulással rendelkezik, akkor az 5 ru­dazati elemnek a 22 nyíl irányába történő mozgása során a súrlódó fék érintkezésekor ez a 6 rudazati elemet a 13 előfeszítő rugó erejével szemben vissza­tartja előbb, mint a 36 ütközőrész érintkezése bekö­vetkezik a 38b ellentámaszon. Az 5 rudazati elem további elmozdulása esetén ez a 41 rugó közvetíté­sével magával viszi a 36 ütközőrészt, a 33 szárakat, az 50 gyűrűalakú testet, a zárt 53 első forgó csatla­kozón keresztül pedig az 52 közdarabot, az 55 tengelyirányú görgőscsapágyat, valamint az 56 gyűrűperemet, miközben a 14 anyán keresztül a 6 rudazati elem a 15b menetes orsót visszatartja. Az 55 tengelyirányú görgőscsapágy e közben az 54 második forgó csatlakozás nyitása mellett érintke­zésbe kerül a 49 gyűrűperemmel. Az 54 második forgó csatlakozó nyitásakor a 15b menetes orsó elforgathatóvá válik és a továbbiakban az 5 ruda­zati elem mozgását követi a 22 nyíl irányában a 14 anyából kicsavarodva a 49 gyűrűperemnek az 55 tengelyirányú görgőscsapágyon bekövetkezett érintkezése miatt. A szükséges fékezési elmozdulás megtétele után a 36 ütközőrész érintkezésbe kerül a 38b ellentámasszal és ez ennek következtében visszatartja. Az 5 rudazati elem további mozgásá­nál ezért a 6 rudazati elemmel együtt visszamarad a 15b menetes orsó az 52 közdarabbal, valamint az 50 gyűrűalakú testtel mindaddig, amíg a 20 forgó kapcsolat nem záródik. Ezután az 5 rudazati elem a. 20 forgókapcsolaton, a forgásmentesen tartott 15b menetes orsón és ezáltal a 14 anyán keresztül magával viszi a 6 rudazati elemet a súrlódó fék szilárd megfogásának céljából. A fék szilárd megfo­gásához szükséges ezen elmozdulás kezdetekor is­mét záródik az 54 második forgó csatlakozó és ezt követőleg az 52 közdarab, majd közvetlen ezután az 50 gyűrűalakú test is részt vesz az elmozdulás­ban. Tehát túl kis fékezési elmozdulás fennállása esetén is a súrlódó fék érintkezési folyamat közben megtörténik az utánállítás az utánállító szerkezet megnyúlásával. Az ezt követő fékoldás a már ismertetett módon történik. Az 5. ábra szerinti utánállító szerkezetnél is meg­történik a súrlódó fék túl nagy, vagy túl kicsi féke­zési elmozdulásának azonnali, teljes mértékű visz­­szaállítása a szükséges fékezési elmozdulás mérté­kére. Az 5. ábra szerinti utánállító szerkezetnél a 2. ábrán bemutatott utánállító szerkezetnek megfele­lően a 15b menetes orsó tölti be az elforgatható csavaros elem szerepét. Lehetséges azonban a 4. ábrának megfelelően a menetes orsót el nem forgat­ható, az anyát pedig forgatható csavaros elemként kiképezni. A 6. ábrán ilyen módon módosított utánállító szerkezet van ábrázolva. A 6. ábra szerinti utánállító szerkezet felépítésé­ben a 4. ábrán bemutatott utánállító szerkezetnek felel meg, amelynél csupán az ottani vezérlő szerv helyett az 5. ábrának megfelelő utánállító szerkezet vezérlős^erve szerepel az 50 gyűrűalakú testtel, amely a tengelyirányú 50 fogazat következtében el nem fordulhat, azonban tengelyirányban eltolható, továbbá az 52 közdarabbal, a két 53 és 54 forgó­csatlakozóval, a 49 gyűrüperem sesitségével megtá­masztható 55 tengelyirányú görgőscsapággyal, és végül, 2a 5 rudazati elemmel szemben az 57 tányér­rugó segítségével megtámasztható 56 gyürűperem­­mel. Az 5. ábrán látható utánállító szerkezethez képest, £ melynél a 14 anya, mint el nem forgatható csavaros elem, a 15b menetes orsó pedig mint for­gatható csavaros elem szerepel, ezek felcserélésétől eltekintve a forgatható csavaros elemként a 14a anyával, el nem forgatható csavaros elemként pe­dig a 15a menetes orsóval felszerelt 6. ábra szerinti utánállító szerkezet az utánállító szerkezet műkö­dése tekintetében egymásnak megfelel, ezért a 6. ábrán látható utánállító szerkezet működésének leírása szükségtelen. Az 5. és a 6. ábra szerinti utánállító szerkezete­ket, éppen úgy, mint a 2. és a 4. ábrán bemutatott utánállító szerkezeteket a súrlódó fék szétfeszítésé­vel lehet visszaállítani. Ha a 6 rudazati elemre az 5. ábra szerint balfelé a 13 előfeszítő rugó előfeszitését meghaladó erő hat, akkor a 6 rudazati elem az 5 rudazati elemből balfelé kihúzódik. Ilyenkor a 14 anya kezdetben a 15b menetes orsót magával viszi, az 54 második forgó csatlakozó megnyílik, ezután a 49 gyűrűperem az 55 tengelyirányú görgöscsap­­ággyal érintkezésbe kerül és a 15b menetes orsót a balfelé történő további eltolódás ellen szilárdan tartja; A 6 rudazati elem további kihúzása során ezért a 15b menetes orsó forgás közben kicsavaro­dik a !4 anyából. A 6 rudazati elemre kifejtett húzóige nybevétel megszűntével az utánállító szer­kezet az 5. ábrán bemutatott nyugalmi helyzetbe tér vissza. Ha a súrlódó fék oldott állapotában az 5. ábra szerinti utánállító szerkezet 6 rudazati elemére a fékrudazat a 22 nyíl irányában ható lökést gyako­rol, akkor ez a lökési igénybevétel átadódik a 14 anyán, a 15b menetes orsón, az 54 második forgó csatlakozón, az 52 közdarabon, az 55 tengelyirá­nyú görgőscsapágyon és az 56 gyűrüperemen ke-5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65

Next

/
Thumbnails
Contents