187299. lajstromszámú szabadalom • Önzáró kötélmegfogó kapcsolat

1 187.299 2 A találmány önzáró kötélmegfogó kapcsolat kö­télszerkezetű tartók csomópontjainak kialakításá­ra, főleg nagy erőknek valamilyen teherátadó szer­kezeti elemről kötélre vagy egyik kötélről egy má­sikra való továbbítására. A kapcsolat a kötelet átellenes oldalakról közrefogó, egymással rögzítő csavarok útján összeköttetésben lévő szorító pofá­kat és velük együttműködő egy vagy több ékido­mot tartalmaz. Az önzáró megfogás az egy vagy több ékidom befeszülése és a rögzítendő kötélhez való hozzászorulása árán jön létre. Az építési gyakorlatban számos helyen használ­nak nagy szilárdságú kábel jellegű köteleket. Ezek egy része mozgó berendezések részét képezi, így emelőgépeknél, felvonóknál, bányaberendezések­nél, személy- és teherszállításra szolgáló kötélpá­lyáknál. Közös tulajdonságuk, hogy ezeknél nincs szükség ún. közbenső kötélmegfogásokra, csupán a kötelek végeit kell valamilyen módon rögzíteni, ami többnyire a kötélvégek kiöntésével történik. Ez az aránylag kényes művelet üzemben végezhető el és segítségével oldhatatlan kapcsolat jön létre. A kötélvégek megfogásának egy másik családját alkotják azok a megoldások, amelyeknél ún. füle­cset alakítanak ki. Ez utóbbi a kötélvég visszahajtá­sával alakítható ki. Úgyancsak üzemben állítják elő, ahol a visszahajtott kötélvégre általában hide­gen rápréselnek valamilyen fémöntvényt, általában alumíniumtömböt, és annak segítségével erősítik hozzá a kötél szárához. Az utóbb említett megfogási mód sem alkalmas oldható kötések létrehozására, és a korábbihoz ha­sonlóan ugyancsak nagy gyártási pontosságot kí­ván. Hátránya, hogy ezzel a módszerrel sem lehet közbenső megfogást, így pl. kötelek egymással való kapcsolatát létrehozni. A szállító berendezéseknél és a hídépítésben használnak az előbbieknél igényesebb és bonyolul­tabb kialakításokat is, amelyeknél már van lehető­ség nagy erők kifejtésére. E megoldások közé tarto­zik az a kötélszorító bilincs, amelyet a 2 714 287 lajstromszámú NSZK közzétételi irat tartalmaz. A kötélhez való csatlakozást egy kúp szorító hatá­sával érik el. Az utóbbi esetben a kötelet vissza kell hajlítani, és a szorító hatást hidraulikus sajtóval kell kifejte­ni. A kapcsolat nem önzáró, és csak kötélvégen lehet alkalmazni, közbenső helyen nem. Kedvezőt­len az is, hogy az ékhatás kifejtéséhez a kötél vissza­­görbítése nem mellőzhető, ezért számos kötél típus­nál nem is alkalmazható. Más elven működik az a kábelrögzítő szerv, amely a 2 337 417 lajstromszám NSZK közzétételi iratban található. Ez voltaképpen egy kúp-alátétes megfogó szerelvény, amelynél a kúp súrlódását hu­zalok föltekerésével növelik. Az ékhatást a kúpnak a kúpházban való elmoz­dulása hozza létre. Mivel az erőátadáshoz nagy kötélirányú elmozdulások tartoznak, azért ez a megfogási mód a tartószerkezeteknél való alkalma­zás szempontjából nem jöhet szóba. A fentiekkel ellentétben a kötél bármely közben­ső pontján való csatlakoztatására alkalmas az a feszítő bilincs, amelyet a 2 415 480 lajstromszámú NSZK közzétételi irat ismertet. Elsősorban villa­mos távvezetékeknél használható önzáró szorító kúpos kapcsolatról van szó. Az ékhatást a két fél­darabból összeállított ékház és a kúpos éktestek között a kapcsolat ez utóbbiak hornyai mentén jön létre. Emiatt nagy erőket a bilincs mentén nem lehet átadni, illetve az erő felvétele csak a szorító pofák nagy hosszon való megcsúszása árán alakul­hat ki. Ezért ez a fajta kapcsolat sem alkalmas a magasépítési gyakorlatban való alkalmazásra. Az ilyen és ehhez hasonló kapcsolatok kialakítá­sánál szempontként tekintik, azt, hogy az éktestek ne legyenek soha csavarokkal a kötélre ráfeszítve annak érdekében, hogy a kötélerő megszűnése után az ék befeszülésével ellentétes irányban a kapcsolat önműködően nyitni tudjon. Az önműködő nyitás­nak azonban az az ára, hogy az ékek zárásához, illetve a nagy súrlódó erő felvételéhez hosszú el­mozdulási út tartozik. A csavarkapcsolatot tartalmazó megoldások ti­pikus példája található meg a 172 181 lajstromszá­­rau magyar szabadalmi leírásban ismertetett „ékes fogószerkezet”-nél. A fogószerkezet kúpalátétes szerelvényrészei azonban csupán összeköttetésben állnak - a csavarok jelenléte miatt - egymással, melyek összefogják őket, de szorító hatást nem fejtenek ki rájuk. A szorító hatás azáltal jön létre, hogy a kúpos test saját befoglaló házában el tud mozdulni. Ez a körülmény a műszaki megoldás lényegi ismérvét képviseli, és sajnálatos velejárója, hogy az erőátadódás csak nagymértékű kötélirá­nyú elmozdulás árán tud megvalósulni. A találmány célja olyan önzáró kötélmegfogó kapcsolat kifejlesztése, amely a magasépítési gya­korlatban, azon belül elsősorban a függesztett tető­szerkezetek és általában a függesztett acélszerkeze­tek, valamint az ún. kötélfőtartós épületek esetében nyújt megbízható kapcsolatot csomópontok kiala­kításához és azon belül a csomópontban találkozó kötelek esetében egyiknek a másikról való erőátvi­telére. A kitűzött célon belül feladata a találmánynak olyan kapcsolat létrehozása, amely az építkezés helyszínén egyszerű eszközökkel, „szárazon” össze­szerelhető, nagy erő fölvételére és továbbítására alkalmas, és a kötél bármely pontjához való kap­csolódást lehetővé teszi, a beépítés után pedig sem­mi különösebb karbantartást nem kíván. A találmányi gondolat alapja az a felismerés, hogy a kívánt kötélmegfogás azáltal valósítható meg, ha - pl. forgácsolási eljárással - olyan bilin­cset alakítunk ki, amelynek kúpos ékidomjai mel­lett rögzítő csavarjai is vannak, és éppen ezekkel a rögzítő csavarokkal hozzuk létre a kúpos ékido­­mck összeszorítását. Meglátásunk értelmében - szemben az eddigi 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 2

Next

/
Thumbnails
Contents