186317. lajstromszámú szabadalom • Kapcsoló
5 1863)7 6 kiviteli alakja értelmében a sugárforráshoz ütemadó és a sugárvevőhöz az ütemadóval öszszekapcsolt logikai áramkör van hozzárendelve. Ezzel a megoldással a sugárforrás és a sugárvevő olyan ütemben működtethető, amely biztosítja, hogy a fényvezetők burkolat nélküli részének megérintése alatt a sugárforrás legalább egy fényimpulzust bocsásson ki, amelyet a fényvezetőn való áthaladása után a sugárvevő — csökkentett értékkel — venni tud. A kibocsátott rövid idejű impulzusok révén a sugárforrás és a sugárvevő működéséhez szükséges teljesítmény nagy mértékben csökken anélkül, hogy a kapcsoló működési biztonsága ezáltal csökkenne. Az ismert és szokásos kapcsolók egyetlen kapcsolóelemet, ennek megfelelően csak egy sugárforrást és egy sugárvevőt tartalmaznak. Amennyiben több távoli kapcsolást végrehajtó kapcsolóelem vezérlésére van szükség, a sugárforrás sugárzását fényvezetőkön keresztül Különböző ágakon különböző érintkezőfelületeken át lehet a sugárvevőkhöz vezetni, melyeknek száma megegyezik a kapcsolóelemek számával és amelyek egy közös elektronikus kódoló- és tápegységen, valamint közös dekódolóegységen át vannak a kapcsolóelemekkel összekötve. A sugárvevők és a kapcsolóelemek közös kódoló- és tápegységen, valamint dekódolóegységen át történő összekötése abban az esetben is lehetséges, ha mindegyik sugárvevőhöz külön sugárforrás tartozik. Ily módon a kapcsolóelemeket vezérlő szenzorokat, illetve több, különböző helyeken elhelyezett kapcsolóelemet kódolva működtethetünk egy közös vezetéken. A találmány szerinti kapcsoló a legszigorúbb környezetvédelmi feltételek mellett alkalmazható és működtetéséhez minimális erő szükséges. A találmányt az alábbiakban a rajz alapján ismertetjük részletesebben, amelyen a találmány szerinti kapcsoló néhány példakénti kiviteli alakja látható. A rajzon az 1. ábra a találmány szerinti kapcsoló egy részének keresztmetszete, a 2. ábrán az 1. ábra II—II vonala mentén vett metszete, a 3. ábrán egy felületen fekvő fényvezetőnyaláb kinagyított keresztmetszete, a 4. ábrán a találmány szerinti kapcsolóhoz tartozó elektromos kapcsolási elrendezés egy lehetséges kiviteli alakja látható, az 5. ábra a találmány szerinti kapcsoló egy lehetséges alkalmazásának módja egy sugárforrás és több kapcsolóelem esetén, és a 6. ábrán a találmány szerinti kapcsoló további alkalmazási módja látható azonos számú sugárforrás és kapcsolóelem esetén. Mint az az 1. ábrán látható a találmány szerinti kapcsoló 1 tartójának felfekvő 2 felülete van. Az 1 tartóban 4 érintkezőkkel rendelkező 3 sugárforrás, 6 érintkezőkkel rendelkező 5 sugárvevő és optikailag hatékony 7 szálakból (lásd 3. ábrán) álló 8 fényvezetőnyaláb végei vannak kiöntéssel rögzítve. Minden egyes 7 szál 9 burkolattal rendelkezik és olyan fényvezetőt alkot, amelynél a 7 szál fénytörési mutatója nagyobb a 9 burkolaténál. A 8 fényvezetőnyaláb fénybelépési 10 felülete a 3 sugárforráshoz, fénykilépési 11 felülete az 5 sugárvevőhöz illeszkedik és az említett felületeknél hengeres alakú. A 8 fényvezetőnyaláb 7 szálai a 2 felületen legyezőszerűen szét vannak terítve, úgy hogy a 2 felületen csak egy réteg fényvezető 7 szál helyezkedik el. A 8 fényvezetőnyaláb 9 burkolata 12 szakaszon a 2 felülettel ellentétes oldalán el van távolítva. A felfekvő 2 felület fölött, amely egyben érintkezési felület is, a 8 fényvezetőnyalábtól távközzel elválasztva rugalmas 2’ membrán van elhelyezve, ahol a 2’ membrán és a 8 fényvezetőnyaláb közötti távolságot az 1 tartón rögzített és a 2’ membránnal szilárdan összekötött 1’ távtartó biztosítja. A 3 sugárforrás által folyamatosan vagy impulzusszerűen kibocsátott fény a fénybelépési 10 felületen át a 8 fényvezetőnyalábba jut, amely azt a 7 szálakban fellépő teljes visszaverődés segítségével a fénykilépésí 11 felületen át az 5 sugárvevőhöz vezeti. Amennyiben a 8 fényvezetőnyalábot a 12 szakaszon például ujjal a 2’ membrámon keresztül, amelynek fénytörési mutatója nagyobb mint a 7 szálak fénytörési mutatója, megérintjük, úgy az érintkezés helyén megszűnik a teljes reflexió és a fény egy része elhagyja a 7 szálakat, úgyhogy az 5 sugárvevőbe jutó fényáram értéke kisebb vagy nulla, és ezáltal az 5 sugárvevőben nem képes impulzust mtrehozni. A 4. ábrán a találmány szerinti kapcsolóhoz tartozó kapcsolási elrendezés olyan kiviteli alakja látható, amelyben a 3 sugárforrás UB lápfeszültségre csatlakozó 13 fényemittáló dióda, amely 15 ütemadóval vezérelt 14 áramforrással van összekötve. Ezáltal a 13 fényemittáló dióda nem folyamatosan, hanem csak bizonyos időközökben éspedig rövid idejűleg üzemel és ezáltal a találmány szerinti kapcsoló energiai elvételét jelentősen csökkenti. Az 5 sugárvevő a 4. ábrán ugyancsak UB tápfeszültségre kapcsolt 16 optoátalakítóval van megvalósítva, amely a 13 fényemittáló dióda által kibocsátott fény impulzusokat a 4. ábrán fel nem tüntetett 8 fényvezetőnyalábon át érzékeli. A 16 optoátalakító egyik sarkával testpotenc álra kötött 17 munkaellenállással valamint logikai 18 áramkör egyik bemenetével van összekötve, amelynek másik bemenete a 15 ütemadó k'menetére csatlakozik. A 18 áramkör az ismerte tett kiviteli példában 19 NEM—ËS kaput és 20 ÉS kaput tartalmaz. A 18 áramkör kimenete a tulajdonképpeni kapcsolást végrehajtó 21 kapcsolóelemhez van hozzárendelve. A logikai 18 áramkör a 15 ütemadó és a 16 optoátalakító kimenetéről a bemenetelre lényegében egyidejűleg érkező jeleket oly módon dolgozza fel, hogy a 21 kapcsolóelem csak abban az esetben kap vezérlőimpulzust és változtatja meg állását, ha a 16 optoátalakítótól érkező jel kimarad vagy nem azonos a 15 ütemadó jelével. A 19 NEM— ÉS kapu oly módon negálja a 16 optoátalakító-5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 4
