186148. lajstromszámú szabadalom • Eljárás állati takarmánypremixek előállítására
186148 2 a táptalajt be kell töményítentlnk és így el kell távolitanunk a vizet, például desztillációval vagy lepárlással. Az ilyen műveletek ismeretesek, és ha a mikrobiológiai úton előállított termék a táptalaj normál nyomáson mért forrpontján nem stabil, akkor e műveleteket csökkentett nyomáson végezhetjük el. Egyes esetekben tanácsos a táptalaj betöményítésére az azeotrópos desztilláció módszerét alkalmazni, például valamely, azeotrópot képező oldószer, mint például benzol, toluol, 2-etii-hexanol, pentanol és más, hasonlók alkalmazásával. Ha a mikrobiológiai úton előállított termék nem oldódik a táptalajban, vagy pedig a sejtekben van jelen vagy a sejtekhez erősen kötődik, akkor a betöményítést úgy végezhetjük el gazdaságosan, hogy szűrés vagy centrifugálás útján eltávolítjuk a víz zömét, és vele együtt a vízben oldható szilárd anyagokat, mint például a maradék tápanyagokat, sókat és cukrot. Ezután az így elválasztott, természetesen még számottevő mennyiségű vizet tartalmazó biomasszát és lipoidokat vethetjük alá a jelen találmány szerinti eljárásnak, és az elkülönített vizes részt elönthetjük vagy visszaforgathatj uk. A táptalaj betöményítésére egy különlegesen előnyös módszer, amely nem jár veszteségekkel, abban áll, hogy a táptalajból a szilárd részeket kiszűrjük vagy előnyösen kicentrifugáljuk, majd a vizes részről az oldószert ledesztilláljuk. A desztillációs maradékot összekeverjük a centrifugálással kapott szilárd anyaggal. Az igy kapott, egyesített szilárd részekből azután a jelen találmány szerinti eljárással takarmánypremixet készítünk, így az egyetlen anyag, amelyet a premix készítéséhez nem használunk fel, a ledesztillált víz. Meg kell jegyeznünk, hogy ha a táptalajt azeotrópos desztillációval töményítjük be, akkor egy különleges helyzet áll elő. A desztillációt úgy végezzük, hogy a táptalajhoz valamely, azeotrópot képező oldószert adunk, majd annyi azeotrópot desztillálunk le, hogy a kívánt mennyiségű vizet eltávolítsuk a táptalajból. A desztilláció végén a desztillációs üstben ott marad a táptalaj valamennyi, nem illékony összetevője, mégpedig víz és az illető oldószer keverékében oldva vagy szuszpendálva. Ez a desztillációs maradék képezi a betöményített táptalajt, és ezzel végezzük el a találmány szerinti eljárást, éppen úgy, mint bármely más módon betöményített táptalajjal, az eltérés csupán az, hogy a szárítás során eltávohtandó folyadék részben az alkalmazott oldószer. Az agyag ugyanúgy megköti az oldószert is, mint a vizet. A jelen találmány szerinti eljárásban vivőanyagként valamely nem duzzadó, abszorpcióra képes agyagot használunk. Nem alkalmazhatunk olyan agyagokat, amelyek víz jelenlétében számottevő mértékben duzzadnak, miután ezek duzzadt állapotban megköthetik a mikrobiológiai úton előállított termékeket, és ezáltal megengedhetetlen mértékben csökkenthetik e hatóanyagok biológiai hozzáférhetőségét. A vízzel duzzadó agyagok legtipikusabb példái az Egyesült Államok nyugati részeiből származó bentonitok. Másrészt szükséges, hogy az agyag meg tudjon kötni jelentős mennyiségű olajos, ragacsos anyagot is, hogy ezáltal biztosítsa a termék jó kezelhetőségét. Az alkalmazható agyagok legalább saját súlyukkal azonos súlyú vizet vagy olajat tudnak megkötni. Azt találtuk, hogy a jelen találmány szerinti eljárásban legelőnyösebben alkalmazható agyag az a montmorillonit, amely az Egyesült Államok délnyugati bányáiból, és különösen Georgia és Mississippi államból származik. Az ilyen agyagok kalcium-magnézium-montmorillonitok. Hangsúlyoznunk kell, hogy ezek az agyagok fizikailag és kémiailag jól megkülönböztethetők az Egyesült Államok nyugati részein található nátriumbentonitoktól, amelyeket viszont nem alkalmazhatunk a jelen találmány szerinti eljárásban vivőanyagként. Használhatunk számos más, nem duzzadó, abszorpcióra képes agyagot is. Nagyon jól alkalmazható és ugyancsak előnyös vivőanyagok az attapulgit agyagok, mint amilyeneket például az Egyesült Államok délkeleti részein bányásznak. További, alkalmazható agyagok a talkumok és a vermikulitok, a montmorillonitok egy további típusa. Meg kell jegyeznünk, hogy ehhez a találmány szerinti eljáráshoz a vivőanyag megválasztása részben attól függ, melyek a mikrobiológiai úton kapott termék előállításához használt táptalaj jellemzői, és attól is, hogy milyen koncentrációjú premixet kívánunk készíteni. Amint ezt az alábbiakban teljes részletességgel leírjuk, a felhasználható agyag mennyisége a táptalaj és a termék hatóanyag-tartalmától függ; így például, ha a táptalajban a hatóanyag koncentrációja viszonylag alacsony, és viszonylag magas koncentrációjú premixet kívánunk készíteni, akkor csak kis mennyiségű agyagot használunk, és egy különösen erősen abszorbeáló vivőanyagot kell alkalmaznunk. A jelen találmány szerinti termékhez lényegében egyetlen vivőanyagot, valamely nem duzzadó, abszorpcióra képes agyagot használunk. Természetesen szükség lehet bizonyos más anyagok kis mennyiségére is, így például koaguláltató szerekre, pH beállító szerekre, a mikrobiológiai úton előállított termék stabilitását javitó szerekre és más, hasonlókra. Egyes egyedi esetekben szükség lehet néhány súly%-nyi mennyiségben valamely olyan szerre is, amely a termék fizikai tulajdonságaira hat ki. Ilyen szerek lehetnek például a zselatin, karboxi-metil-cellulóz és más hasonlók, amelyek keményebbé teszik a terméket, továbbá a konzerváló szerek, amelyek a terméknek a tárolás során való stabilitását javítják. Nyilvánvaló, hogy ilyen szerek kis mennyiségének jelenléte nem változtat azon a téíyen, hogy lényegében egyedüli vivőanyagként valamely nem duzzadó, abszorpcióra képes agyagot használunk. A biomasszához és a lipoidokhoz legalább annyi, nem duzzadó, abszorpcióra képes agyagot kell adnunk, hogy a termék kemény, száraz és jól önthető legyen. Az agyagnak ez a legkisebb szükséges mennyisége az adott táptalaj lipoid- és hatóanyag-koncentrációjának függvényében változhat. Ezt a szükséges, legkisebb mennyiséget egyszerűen és pontosan meghatározhatjuk minden egyes, mikrobiológiai úton előállított termékre nézve néhány egyszerű kísérlettel, amelyekben különböző mennyiségben használjuk az agyagot, és a szükséges legkisebb agyagmennyiség természetesen az adott agyag fajtájától is függ. Általában azonban azt mondhatjuk, hogy a szükséges legkisebb agyagmennyiség a táptalajban jelenlévő szilárd anyagok mennyiségének körülbelül 25%-a, és e szilárd 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 4
