185898. lajstromszámú szabadalom • Digitális növényfajta

185 368 1 A találmány síkelemekből Összeszerelt fémszekrényre vonatkozik és kiterjed mindazokra az elemekre, amelyek révén a fémszekrény síkelemei egymással biztonságosan összeszerelhetők, illetve rögzíthetők. Találmányunk szerinti műszaki megoldás igen előnyö­sen alkalmazható olyan esetekben, amikor a szekrények viszonylag nagy darabszámban kerülnek elhelyezésre gyártóművi vagy kereskedelmi raktárakban, akár pedig szállítóeszközök rakfelületein. Az összeszerelt állapot bar, történő szállítás, illetve tárolás nagy holtteret vesz igénybe és tetemesen növeli az egy' szekrényre eső költ­ségeket. A gyártók és szállítók egyaránt igénylik az olyan meg­oldásokat, ahol a gyártmányok a gyártás és felhasználás közötti időben ügy vannak tárolva, hogy ezek minimális holtteret foglalnak el. Az ily módon, találmányunk szerint elkészített szek­rények összeszerelése a felhasználás helyszínén, a szekré­nyek sarokrészeinek, illetve éleinek környezetében elren­dezett rögzítőszerelvények segítségével történik. Ismeretesek különböző műszaki intézkedések sík­lapokkal határolt idomok gyors helyszíni összeszerelé­sére és bontására. Ezek közül igen elterjedtek a siklapok. (lemezek, panelek, rétegelt fa-, fém- vagy műanyaglapok kombi­nációi) tartóvázainak vagy azok csatlakozó részeinek profdos kiképzése, ahol a különböző profilok egymásba illesztése révén hozzák létre a kívánt kapcsolatot. E megoldások vitathatatlan szellemességük mellett azzal a két fő hátrányos tulajdonsággal rendelkeznek, hogy' egyrészt maguknak a profiloknak a kialakítása viszonylag magas műszaki ráfordítást igényel, másrészt pedig amennyiben a váztól tnercv tartást igénylünk, az illeszkedési helyek megfelelő finom tűrésmezőben tör­ténő előállítása a gyártást ugyancsak bonyolultabbá teszi. Más fejlesztési tendenciái képvisel az olyanfajta kötési elrendezés, amelynél a vázat képező és síklapokkal hatá­rolt egyik cső oldalán a falvastagság mélységében kiala­kított nyílás van, amely a másik kötendő csőidom cső­végi keresztmetszetével azonos. Ez utóbbi két olyan át­ellenes vezetőcsappal rendelkezik, amelyik a szomszédos csőidom faláig nyúlik be. Áz elrendezés csappal szerelt ívelt laprugót is tartalmaz, amelynek csapjait az egyik kialakított nyílás fogadja be. Az ismert elrendezés borda nélküli csöveket, illetve csőszakaszokat alkalmassá teszi gyors összekötésre és oldásra. A csövek illeszkedő részeinek kialakítása viszony­lag egyszerű, hátránya viszont a megoldásnak az, hogy’ az elrendezés csak síklapokkal határolt csöveknél hoz­ható létre. Ez a tulajdonság az. előzőekben ismertetett megoldás elterjedését nagymértékben megakadályozza, ugyanis a síklapokkal határolt idomok legtöbbje osztha­tatlan, merev kivitelben készül és az ebből következő magas ár fenti megoldás tömeges elterjedését minden bizonnyal meg fogja akadályozni. Találmányunk elé azt a célt tűztük kj, hogy olyan sík­elemekből összeszerelt fémszekrényt, és annak elemei­nek rögzítésére oly szerelvényeket hozzunk léire, ame­lyek az ismert megoldások hátrányainak kiküszöbölésére alkalmasak, olcsó anyagból (esetleg nagyrészt hulladék­anyagból), egyszerű technológiával állíthatók elő, szét­szedett állapotukban történő szállításuk, illetve tárolá­suk ezen kubatúrák maximális kihasználását teszik lehe­tővé, továbbá egyszerű összeszerelésük során modul­rendszerű szekrények, szekrénysorok hozhatók létre. A kitűzött célnak a talájmány értelmében olyan fém­szekrénnyel teszünk eleget, amely azzal jellemezhető, hogy lemezből hajlított, legalább négy éllel rendelkező egyik oldalán nyitott oszlopok hosszanti nyílásaiba vagy hajlított éleire a fémszekrény határolófelületeit képező legalább két siklemez behajlított peremei tájoltan illesz­kednek. A síkiemezeket ezen helyzetükben az oszlopok végei­hez az utóbbiakban elrendezett, oldható kötésekkel fel­szerelt, és az említett síklemezekhez képest merőleges síkban elhelyezkedő további síkiemezek rögzítenek. Az oldható kötések célszerűen csavarkötésekként vagy fülekként vannak kialakítva. Az ajtóval ellátott szekrények létrehozhatók oly módon is, bogi' egy tagban több szekrényrekesz van el­rendezve, amelyek mindegyike különös ajtóval rendel­kezik és a rekeszeket, egymástól válaszfalak különítik el. Úgy találtuk, hogy' kellő szilárdságú térelem hozható létre fémlemezből oly módon, hogy a lemezből - annak többszörös meghajlítása révén — oszlopokat képezünk, amelyekhez önmagukat reteszelő oldal —, valamint tető-, és fenéklemezeket erősítünk. Találmányunkat részleteiben előnyös kiviteli alakok kapcsán, rajzmeUékleteken ismertetjük, ahol az 1. ábra a lemezből hajlított oszlopot perspektivikus ábrázolásban, a 2. ábra az 1. ábra szerinti oszlop végét felülnézet­­ben. a 3. ábra a 2. ábra „A metszetét, a 4. ábra a 2. ábra szerinti oszlopvéget szereléshez hajlí­tott kivitelben, az 5-5/a ábra egy síklemezt, a 6. ábra az összeszerelt több rekeszt tartalmazó szek­rénysor részletét keresztmetszetben, a 7. ábra a szekrénysor 5. ábra szerinti részletének hosszmetszetét, a 8. ábra az előállítható szekrényválasztékot, a 9. ábra elhajlított éllel rendelkező és fülekkel csatla­kozó kétajtós szekrény keresztmetszetét, és a 10. ábra szállításra előkészített, egységcsomagként kialakított összeszereietlen szekrényt mutat be. Találmányunk szerinti fémszekrény vázát az 1—4. ábrák szerinti 1 oszlopok képezik. Ezen 1 oszlopokat többszörösen meghajlított lemezcsíkból állítjuk elő. Az 1 oszlopok legalább négy hosszanti éllel rendelkez­nek, egyik oldaluk pedig a lemez meghajlítása következ­tében az élekkel párhuzamos hosszanti 2 nyílással ren­delkeznek. Ezekbe a 2 nyílásokba vagy hajlított éleire illeszked­nek a szekrények határolófelületcit képező 3 síklemezek megfelelően kiiiajlított peremei, amelyeket az 5., 6., 9. ábra mutat be. Az 1 oszlopok végeihez csavaranyák vannak kemény­­forrasztással erősítve. A csavaranyákat hordozó behajlí­tott lemezvégek a 2. ábrából megállapíthatóan ferde, behajlított vagy utólag felhegesztett lemezoldalakat hatá­rolnak, amelyek utólag lesznek az 5. ábra szerint derék­szögűvé hajlítva. Az 1 oszlopok felső részeihez további 5 síklemez csatlakozik. Ezen 5 síklemez az 1 oszlopok végeihez az azokhoz erősített csavaranyákból képzett 6 csavarkötések útján illeszkedik. A 6 csavarkötések 3, 5 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 2

Next

/
Thumbnails
Contents