185117. lajstromszámú szabadalom • Lapos hangszedőkar lemezjátszóhoz
185 117 A találmány tárgya hangszedó'ícar lemezjátszókhoz, különösen igényes, hi-fi kategóriájú készülékekhez. Hi-fi kategóriájú lemezjátszók ismert elrendezésű hangszeddkatjai különféle módon készülnek, melyek azonban kivétel nélkül mind a mai napig minden irányban merevek és rugalmatlanok az okból, hogy amennyire csak lehet, korlátozzák az akusztikus és szubakusztikus tartományba eső nemkívánatos saját rezgéseket és saját rezonanciákat. Ezeket a kívánalmakat legjobban mindeddig csőszerű hordozóelemekkel elégítették ki, valamennyi hi-fi kategóriájú lemezjátszó hangszedőkarja esetén. A gyártó cégek arra törekszenek, hogy ezeknek a csöveknek és ezzel együtt természetesen az egész lemezjátszókarnak a súlyát a lehető legkisebbre csökkentsék, mivel ez közvetlen módon befolyásolja a hangszedőkar alsó rezonanciafrekvenciáját, amelyet a tűtartő kar rugalmassága és a hangszedőkar effektiv súlya határoz meg. A tűtartő kar rugalmasságát az alkalmazott hangszedő szabja meg. Korszerű hi-fi kategóriájú hangszedők általában kicsi, függőleges irányú tűnyomással dolgoznak, amely csak ritkán haladja meg a 20 mN értéket. Ennek következtében a tűtartó kar meglehetősen hajlékony. Ezenfelül az is szükséges, hogy a hangszedőkar effektiv súlyát megfelelő kis értéken tartsuk, hogy az alsó rezonanciacsúcs frekvenciája ne legyen túl alacsony. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a hi-fi kategóriájú lemezjátszók hangszedőkarjainak alsó rezonanciapontja körülbelül a 8-12 Hz-es tartományba esik. A gyakorlat szerint a hagyományos, merev, csőszerű hangszedőkarok a rájuk szerelt hangszedővel együtt akkor állnak legjobban ellen a környezeti rázkódásoknak, és erős akusztikus tereknek, ha a hangszedőkar alsó rezonanciája körülbelül a 10 Hz-es tartományban van, és érzéketeinebbek a környezeti behatásokkal szemben, mini az olyan lemezjátszók, amelyeknek alsó rezonanciapontja 8 Hz alatt van. Az épületek, padlózatok és bútorok közlekedés vagy iépések által keltett és a szubakusztikus tartományba cső rezgései sokkal kellemetlenebbeknek bizonyulhatnak, mint a nem teljesen sík, gyakran deformált hanglemez által okozott hasonló frekvenciájú rezgések. Annak ellenére, hogy ezek a nemkívánatos frekvenciájú összetevők a szubakusztikus, tehát a hallható frekvenciák alatti tartományba esnek, mégis lényegesen befolyásolják a reprodukált hang minőségét, ezen belül különösen a jeí/zaj viszont, a tűnek a barázdából való hangfelvevő képességét, valamint az intermndulációs tényezőt befolyásolják hátrányosan. Ezért különös figyelmet kei! szentelni a hangszedőkar szubakusztikus tartományba cső nemkívánatos rezonanciáira és azok különböző módon kialakított dinamikus rezgéscsiliapítokkal vagy antirezonátorokkaí való megfelelő csillapítására. Ezek a csillapító rendszerek többnyire olajos rendszerűek és adott esetben a függőleges irányú tűnyomás szabályozására szolgáló szerkezettel vannak kapcsolatban. Az ismert kivitelű mechanikus megoldásoknál a nemkívánatos alacsonyfrekvenciás rezonanciacsúcsok bizonyos mértékű csökkentését úgy érik el, hogy a hangszedőkart hatékonyan csillapítják, például a hangszedőkar hátulsó részénél az ellensúlynál elrendezett ellenütemben rezgő antirezonáíorral vagy dinamikus rezgéscsillapítóval, vagy esetleg a két módszer együttes alkalmazásával. A gyakorlatban azonban nagyon nehéz olyan hangszedőkart létrehozni, hogy nemkívánatos rezonanciáit megfelelően tudjuk csillapítani minden irányban. Még az antirezonáter frekvenciájának behangolása az alsó rezonanciá frekvenciára sem elégséges, mivel a hangszedők tűtartő karja általában különböző hajlékonysággal rendelkezik függőleges és vízszintes irányban, és ennek következtében a csőszerű hangszedőkar általában két, egymástól eltérő rezonanciafrekvencián különálló rezonanciacsúccsal rendelkezik. Ezen mechanikai konstrukciók hiányosságai a legmagasabb árkategóriájú készülékek esetén elektronikus és elektrodinamikus elven működő rezgéscsillapííők alkalmazásával nagymértékben kiküszöbölhetők, amely megoldások esetében a mozgásokat és rezonanciákat komplikált elektronikus szabályozási hurkok szabályozzák. Az ilyen elektronikus megoldásokat alkalmazó készülékek gyártása csupán gondos egyedi eljárással folyhat, magas áron és igen kisszámú fogyasztó részére. A gyakorlatban egyedül alkalmazható megoldás ezen okból a mechanikai elven működő rezgéscsillapítók és antirezonátorok alkalmazása. Lényegük valamilyen mechanikai rezgőrendszer, melynek működésében rugózó elem, például acélrugó, és súly, vagy az ellensúly egyik része vesz részt. A dinamikus rezgéscsillapítők feladata az alsó rezonanciacsúcs csökkentése, amely rezonanciacsúcs a hangszedőbe beépített rugalmas tűtartó és a hangszedőkar effektiv súlyának egymásra Itatásából, illetve együttműködéséből származik. A dinamikus rezgéscsillapító helyes működésének lényege az, hogy az ellensúly egy része, amely a lemezjátszókar csapágyazása mögött elhelyezkedő hátulsó részére rugalmasan van felfüggesztve, a nemkívánatos alsó rezonanciafrekvencián rezgésbe jöjjön. Mivel a dinamikus rezgéscsillapítók ellenfázisban rezegnek, hatásuk a nemkívánatos rezgések amplitúdójának csillapítása lesz, és így a hangszedőkar antirezonátoraként működnek. Ezzel egyidejűleg a hangszedőkar ellenáilóképessége, érzékenysége csökken a szubakusztikus tartományba eső rezgésekkel szemben. A dinamikus rezgéscsillapítók általában összetett ellensúly részeként vannak elrendezve. Nehéz elérni, hogy egyformán működjenek minden irányban, különösen azért, mert az antirezonátor működését függőleges irányban a nehézkedés is befolyásolja és az ellensúly nyugalmi helyzetének megfelleő stabil biztosítására komplikált kompenzáló rendszer szükséges. Az ilyen típusú antirezonátoroknak a hangszedőkar alsó rezonanciapontjára való pótlólagos ráhangolása nehezen vitelezhető ki, és a felhasználó gyakorlatilag nem is tudja elvé gezni. Az a követelmény, hogy az ellensúly nagyobb része rezegjen dinamikus rezgéscsillapítóként, gyakorlatilag nem teljesíthető, mivel a minden irányban hatékony dinamikus rezgéscsillapitóknái csak az ellensúly kisebb része rezeghet. Ennek következményeként az alsó rezonanciaponton fellépő nemkívánatos rezgések csillapítása még megfelelő hangolhatőság esetén sem kielégítő, és még nagyon drága hangszedőkarok esetén sem csökkenthető az alsó, szubakusztikus tartományba eső rezonanciacsúcs 10 dB alá. A klasszikus hangszedőkarok - amelyeknek gyártása önmagában is nagyon kötlséges - minden irányban működő antirezonátorral ellátott kiviteli alakjai műszaki és gyártási szempontból még sokkai inkább igényesek, és ennek következtében kizárólag a legmagasabb árkategóriájú lemezjátszó hangszedőkaroknál nyernek alkalmazást. Tipikus gyakorlati példának tekinthető, hogy valamely hangszedő számára öt különböző, egymástól eltérő effektiv súlyú hangszedőkar közül választják ki a megfelelőt a hangszedőkar tűkarjának rugalmasságától függően. Az ilyen különleges meg-1C 15 20 25 30 35 40 4b 50 55 5C 55
