185041. lajstromszámú szabadalom • Térlefedő tartószerkezet

185 041 2 A találmány térlefedő tartószerkezet építmények tetőhéjalásának alátámasztására, a héjalás terheinek át­vételére és az építmény függőleges teherhordó tagjainak, pl. oszlopainak útján a talajra való továbbítására. A tartó­­szerkezet gerendák sokaságát tartalmazza, és azok a héja­­lással, valamint az építmény függőleges teherhordó tag­jaival való kapcsolatot szolgáló részekkel rendelkeznek. A gerendák alaprajzi értelemben egymásra megközelítő­leg merőleges tengelyű, ún. ortogonális hálózatot alkot­nak. A hálózat minden csomópontjában a gerendaelemek közül az egyik a csomóponton átmenő gerendaelemet képez, az átmenő gerendaelemhez pedig annak megköze­lítőleg a hosszanti felezőpontjában az átmenő gerenda­elem hossztengelyére megközelítőleg merőleges hossz­tengellyel bíró egy vagy két, a csomóponton megszakadó gerendaelem kapcsolódik. Az építőiparnak az utóbbi évtizedekben végbement nagymértékű fejlődése kapcsán számos olyan épület­szerkezet megvalósítása vált lehetségessé, amelyek meg­építésére korábban — az erre alkalmas anyagok hiánya miatt — nem is lehetett gondolni. A fejlődés különösen a nagy belső tereket befogadó építmények területén volt szembeszökő. A világ számos táján készültek a legkülönbözőbb és általában feszítéssel kombinált vasbeton szerkezetek, héjak, hártyaszerkezetek, továbbá könnyűfémből készült héjszerkezetek, lamellákból összeállított térlefedő szer­kezetek, „geodéziai kupolák” stb. Különösen nagy terek lefedésére sok olyan szerkezet készült, amelyeknél a teherhordó tartót nagy szilárdságú kábelek alkotják. Az ismert ilyen jellegű szerkezeteknek közös tulaj­donságuk, hogy szerkezetileg bonyolultak, létesítési költ­ségük pedig a hagyományos térlefedésekkel összehason­lítva azok sokszorosára rúg. Ezért ezeket a sajátságos megoldásokat csak olyan esetekben — pl. kiállítási csar­nokoknál, sportlétesítményeknél, kongresszusi épületek­nél stb. — alkalmazzák, ahol az építmény rendeltetése és igényessége miatt nem a gazdaságosság az elsőrendű szempont. A köznapibb funkciókra szánt építményeknél szükség mutatkozott szerkezetileg egyszerűbb és így olcsóbban megvalósítható térlefedések kifejlesztésére. Ezeknek egy sajátságos családját alkotják az ún. térrácsok, amelyek egyszerű rudakból állnak, és azok térbeli csomópontok­ban találkoznak egymással. Az ilyen szerkezetek előnye, ho'gy elemeik rövidek, kis súlyúak, a rácsszerkezet több­nyire szabadon szerelhető, és gyakorlatilag tetszés sze­rinti alaprajz esetében alkalmazható. Az ismert térrácsok közé tartozik az ún. MERŐ típusú, továbbá a Magyarországon kifejlesztett KIPSZER és az NDK-ban kifejlesztett LEIPZIG típusú - nagy terek lefedésére alkalmas - rácsszerkezetek. Kétségtelen előnyeik mellett azonban vannak ezeknek a szerkezetek­nek fogyatékosságaik is. Pl. az, hogy a térbeli csomó­pontokban összefutó rúdelemek egymással való össze­­erősítéséhez speciális csomóponti idomokra van szükség. A kapcsolatoknál általában több kötőelemet kell alkal­mazni, a csomópontok pedig többnyire olyanok, hogy a találkozó tartóelemek között relatív elmozdulások nem vagy csak igen korlátozott mértékben tudnak kialakulni, ami a Hídelemekben másodrendű igénybevételek kialaku­lását eredményezi. Ugyancsak Magyarországon fejlesztették ki azt a váz­­szerkezetet, amelyet a 162.270 lajstromszámú magyar szabadalmi leírás tartalmaz. Az ebben ismertetett szerke­zet ún. gerendarács, amelynél a teherhordó tartórend­szert egymást keresztező és ezáltal négyzet alakú hálóza­tot eredményező gerendák sokasága alkotja. Az elgondolás szellemessége ellenére a szerkezet nem terjedt el, mert szállítása és szerelése nehézkes. Az ele­meknek egy jelentős részét ugyanis különleges szállító­­eszközökkel lehet csak mozgatni, és így a szerkezet fel­használhatósági köre is erősen korlátozottá válik. Mind ennek a tartószerkezetnek, mind a korábban ismertetett KIPSZER, LEIPZIG és MERŐ típusú térrácsoknak közös kedvezőtlen tulajdonsága, hogy összeállításuk sok élőmunkát és ezért hosszú szerelési időt kíván, ami a létesítési költségeket növeli. Egymásra merőleges gerendahálózat egyes tagjainak a kereszteződési pontokban való nem szokványos meg­oldására találhatunk példát az 1,424.800 lajstromszámú angol szabadalmi leírásban. A gerendák gerinclemezes tömör tartók, amelyek közül a kereszteződési pontok­ban az egyik megszakad, míg a rá merőleges másik ge­renda folytatólagosan továbbhalad. A megszakadó gerendaelemnek olyan nyúlványa van, amely az átmenő gerendaelem erre a célra szolgáló hasítékába dugható be. A nyúlvány njgóval és bütyökkel rendelkezik. Az előbbi ezek közül a becsúsztatás utáni visszacsúszást gátolja meg, míg az utóbbi a becsúsztatás mélységét határolja. A megoldás jó gondolatot testesít meg, jellegéből adó­dóan azonban inkább „szerkezeti”, mintsem „erőtani” kapcsolat. Fölhaszriálási területe is meglehetősen szűk­­körű. Maga a leírás is csak álmennyezetek fölfüggeszté­­sére javasolja. A találmány célja olyan tartószerkezet kifejlesztése, amely az ismert megoldások fogyatékosságait kiküszö­böli, de egyben megtartja azok előnyös tulajdonságait, így cél az, hogy a tartószerkezet a térrácsokhoz és ge­rendarácsokhoz hasonlóan egyszerű elemekből legyen összeállítható, de megszűnjék a térrácsok közismert szerelési munkaigényessége, és kiküszöbölődjék a geren­darácsok szállítási nehézsége. Feladata a találmánynak annak megvalósítása is, hogy a tartószerkezet, teljes egé­szében és egyszerű módon „szabadon” legyen szerelhető. A találmányi gondolat alapja az a felismerés, hogy az ismert tartószerkezetek közül a gerendarácsnak az egy­szerűségét és az ezzel párosuló áttekinthető tiszta erő­játékát mint előny megőrizhető egy olyan sajátságosán kialakított gerendaráccsal, amelynek csomópontjaiban egymásra merőlegesen úgy találkoznak a gerendák, hogy közülük az egyik megszakad, a másik megszakítás nélkül áthalad, a megszakadó gerendák pedig egymással és a megszakítatlanul átmenő gerendával egyaránt csuklósán kapcsolódik. A kitűzött célnak megfelelően a találmány szerinti térlefedő tartószerkezet főleg építmények tetőhéjalásá­­nak alátámasztására, a héjalás terheinek átvételére és az építmény függőleges teherhordó tagjainak., pl. oszlopai­nak útján a talajra való továbbítására, — amely tartó­­szerkezet gerendák sokaságát tartalmazza, és azok a héja­­lással, valamint az építmény függőleges teherhordó tag­jaival való kapcsolatot szolgáló részekkel rendelkeznek, a gerendák alaprajzi értelemben egymásra megközelítőleg merőleges tengelyű, ún. ortogonális hálózatot alkotnak, a hálózat minden csomópontjában a gerendaelemek közül az egyik a csomóponton átmenő gerendaelemet képez, az átmenő gerendaelemhez pedig annak megköze­lítőleg a hosszanti felező pontjában az átmenő gerenda­elem hossztengelyére megközelítőleg merőleges hossz­5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 80 65 2

Next

/
Thumbnails
Contents