184734. lajstromszámú szabadalom • Nyomástartó gumiabroncs

1 184 734 2 A találmány nyomástartó abroncs főleg gépjár­­mükerekekhez, amelynek külső köpennyel határolt túlnyomásos köpenytere van. A külső köpeny szokványos módon keréktárcsára van rászerelve, és rendeltetésének és/vagy üzemeltetésének módjához igazodó járófelülettel van ellátva. Tárgya a találmánynak a túlnyomásos tér létesí­tésére irányuló eljárás is. Az ismert gumiabroncsok egyik része csupán köpenyt, egy másik része viszont nemcsak köpenyt, hanem a köpenyen belül közte és a keréktárcsa között elhelyezkedő - általában meghatározott nyomású sűrített levegővel megtöltött - tömlőt is tartalmaz. A fölfújható tömlővel rendelkező abroncsok hát­ránya, hogy mechanikai sérülés esetén a tömlő ki­lyukadhat vagy megrepedhet, és ennek következté­ben a túlnyomás alatt álló levegő a tömlőből eltá­vozik. A tömlő ilyenkor javításra szorul, söl a na­gyobb sérülések esetén a javítás el sem végezhető. A találmány célja olyan abroncs kifejlesztése, amely a mechanikai sérülésekre érzéketlen, illetve annak hatására nem tud eltávozni belőle a túlnyo­más alatt álló levegő. A találmány feladata ezen belül annak megvalósítása is, hogy a valamilyen okból sérülést szenvedő abroncs rendelkezzék olyan hozzárendelt segédeszközzel, amely a sérülés bekövetkezése után az abroncsot „regenerálja" anélkül, hogy azt a keréktárcsáról le kellene szerel­ni és ki kellene javítani. A találmányi gondolat alapja az a felismerés, hogy a mechanikai sérülések hatását azáltal lehet kiküszöbölni, illetve az abroncsot a sérülés után „automatikusan” regenerálódóvá tenni, ha a kö­peny által bezárt köpenyteret nem egyetlen fölfúj­ható tömlővel töltjük ki, hanem rugalmas falú ele­mi cellákkal. Az elemi cellák nagy részét levegővel, pl. közel akkora nyomású levegővel célszerű meg­tölteni, mint amekkora köpenynyomást elő kívá­nunk állítani. Az eiemi cellák egy része esetleg tö­mör kialakítású is lehet. A kitűzött célnak megfelelően a találmány sze­rinti nyomástartó abroncs, főleg gépjármű kere­kekhez, - amelynek külső köpennyel határolt túl­nyomásos köpenytere van, a külső köpeny szoká­sos módon keréktárcsára van rászerelve, és rendel­tetéséhez és/vagy üzemeltetésének módjához igazo­dójárófelülettel van ellátva - oly módon van kiala­kítva, hogy a külső köpeny és a keréktárcsa közötti túlnyomásos köpenyteret adott esetben pl. hálósze­rű könnyen idomuló belső zsákban elhelyezeti, elő­nyösen belső túlnyomással rendelkező elemi cellák sokasága tölti ki, a túlnyomásos köpenytér célsze­rűen a keréktárcsára kitorkolló töltőnyílással ren­delkezik. az. abroncshoz pedig a töllönyilásra csat­lakoztatható, az elemi celláknak a köpenylérbe va­ló betáplálására alkalmas cserélhető adagoló szerv van hozzárendelve. A találmány szerinti nyomástartó abroncs to­vábbi ismérve lehet, hogy az elemi cellák rugalmas, előnyösen gömb alakú idomok. Az elemi celláknak legalább egy része túlnyomásos gázzal, célszerűen levegővel van megtöltve. A köpenytérben az ott létesítendő túlnyomás mértékéhez igazodó mennyi­ségű elemi cella van jelen. Az elemi cellák cellafalai által körülzárt cellatér belső túlnyomása pedig a köpenytérben létesítendő, az abroncs rugalmassá­gát megszabó túlnyomás mértékéhez igazodik. A keréktárcsa töltönyílásába az adagoló szerv csatlakoztatására alkalmas, pl. menetes fogadó persellyel rendelkező fogadó idom van beültetve. A fogadó idomnak a töltő nyílásba bevezető, az elemi cellákat az adagoló szervből a köpenytérbe továbbító nyúlványa van, a bevezető nyúlvány bel­ső átmérője az elemi cellák méretéhez igazodik, a köpenytér felé néző része pedig az elemi cellák kilépését meggátló szervvel, pl. visszacsapó szelep­pel van ellátva. Az adagoló szerv háza a fogadó idom fogadó perselyéhez csatlakoztatható nyaktaggal, valamint a bevezető nyúlványra illeszthető adagoló csőrre! rendelkezik. Az adagoló szerv adagoló terében a köpenytérbe való átjulásra váró elemi cellák, vala­mint az elemi cellákat pl. nyomórugó ereje segítsé­gével az adagoló csór irányába kényszerítő adagoló idom van elhelyezve. Az adagoló csőr az adagoló szervnek a fogadó idomhoz való csatlakoztatását megelőzően nyomásálló, de vékony és a bevezető nyúlvány segítségével átlyukasztható zárósapkával van ellátva. Az abroncs túlnyomásos terének előállítására irányuló eljárás azon alapul, hogy a túlnyomásossá tenni kívánt térbe túlnyomás alatt álló elemi cellák sokaságátjuttatjuk be, az elemi cellákat részekből, pl. szegmensekből, fél darabokból stb. túlnyomá­sos gyártó térben állítjuk össze, a részeket pedig molekuláris kötéssel, pl. ragasztással egyesítjük. A gyártó térben az elemi cellák készítése alatt azok kívánt túlnyomásával megegyező túlnyomást ho­zunk létre. A találmány szerinti abroncs legfőbb előnye, hogy a mechanikai sérülés - például szögnek az abroncsba való belcfúródása - nem eredményezi annak teljes „leeresztését”, hanem csupán egy vagy legföljebb kevés számú elemi cella szenvedhet káro­sodást. A károsodást szenvedett elemi cellák ilyen­kor „összeesnek”, és ezért a köpenytér nyomása lecsökken, a nyomáscsökkenés következtében pe­dig az adagoló szerv mindaddig pótolja a hiányzó elemi cellákat, amíg az. erőegyensúly a köpenytér nyomása és az adagoló szerv adagoló tere között ismét helyre nem áll. A találmányt kiviteli példa kapcsán rajz alapján ismertetjük közelebbről. A mellékelt rajzon az 1. ábra a nyomástartó abroncs vázlatos kereszt­metszete, a 2. ábra az adagoló szerv hosszmetszete, a 3. ábra a keréktárcsa nyílásába illeszthető foga­dó idom hosszmetszete. Az 1. ábrán látható a találmány szerinti nyomás­tartó abroncs keresztmetszete. Az abroncs lényegi részét képezi az ! külső köpeny, amely - hasonlóan az ismert belső tömlő nélküli abroncsokhoz - szo­rosan illeszkedik a 2 keréktárcsához. Az 1 külső köpeny ugyancsak szokványos módon el van látva az la járófelülettel, amelynek rajzolata és geomet­riai adatai igazodnak a jármű rendeltetéséhez, üze­meltetési módjához vagy más megadott követel­ményhez. A 2 keréktárcsa belsejében lévő 3 köpenytérben 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2

Next

/
Thumbnails
Contents