184484. lajstromszámú szabadalom • Felszín alatti kistározós öntözőber
1 184 484 2 A találmány öntözőberendezésre vonatkozik. Az ismert öntözőberendezések kétféle típusúak lehetnek : felszínalatti vagy felszínfeletti rendszerűek. A felszínalatti berendezések az öntözőfolyadékot a felszín alatt juttatják az öntözendő növényhez, vagy növénysorhoz. Ennek megfelelően a berendezés utolsó rendű vezetéke, az öntözővezeték az öntözendő növénysor közelében a felszín alatt elhelyezett, kifoiyónyílásokkal ellátott, vagy lyukacsos cső, amely a környező talajt áztatja. Ennek a módszernek természetéből következő hátránya — a földalatti csővezetékháiózat nagy költségén kívül — viszonylag nagy vízfogyasztása, továbbá az a körülmény, hogy a felszínfeletti csövet rövid időn belül benövi az öntözendő növény gyökérzete. Ilyenkor a javítási munkák során nemcsak a csőcsere, hanem már a kicserélendő csövek felkutatása is csak a környezetre káros talajmunkával történhetik meg; utána a kijavított hálózat más helyén csakhamar újabb gyökérbenövések keletkezhetnek. A felszínalatti öntözőcsöveknek is megvan ezenkívül az a hiányosságuk, hogy általában végig egyenlő átmérőjüek, tehát hosszuk mentén a kifoiyónyílások számának arányában változik bennük a nyomás, aminek következtében az öntözés is egyenlőtlenné válik. Ezen kívánt segíteni a 176 622 sz. magyar leírásban ismertetett megoldás: a felszín alatt elhelyezett vízátnemeresztő szállítóvezetékekből kiágazó vízáteresztő, általában perforált műanyagfalú öntözővezetékeit 1 — 2%o lejtéssel vezetve mélyebben fektetett nagyátmérőjű, vízátnemeresztő falú nyomáskiegyenlílő' csővezetékbe lorkoltatja. Egy kiviteli alakjánál ezenkívül az önlözőcsöveit fóliaszalagra fekteti és szitaszövettel fedi, hogy meggátolja a kisátméröjü kiömlőnyílások ellömődését és csökkentse az öntözővíz közvetlen gravitációs lefelé húzódását. Ez utóbbi hatások kérdésesek, a szitaszövet is eltömődhetik, az aiig szivárgó öntözővize pedig akadályoztatja a talajban való elterjedésében. Ennek a megoldásnak is megvannak ezenkívül a felszínalatti öntözés már említett általános hátrányai : költséges a telepítése, a felszínről alig ellenőrizhető a működése, meghibásodása, a javítása pedig nehézkes és ugyancsak költséges, a gyökérzet benövi. Mindezekért a felszínalatti öntözést a gyakorlatban egyes kivételes esetektől eltekintve (pl. sportpályák gyepének karbantartása) alig alkalmaznak. A felszinfeieíti öntözéseknek nagyon sok módszere ismeretes. Ezek legalkalmasabbika általában az öntözendő növény, a tercpaiakulat és a taiajminőség, valamint a rendelkezésre álló öntözőfolyadék mennyisége szerint választható meg. Az. öntözőberendezések lehetnek állandóan telepítettek, vagy csak az öntözési idényben lefektettek, vagy vegyes rendszerűek. Mivel az öntözőiblyadék mennyisége sokszor korlátozott, vagy legalábbis takarékoskodni kell vele, fontos szerepük van a víztakarékos öntözőberendezéseknek. Gyümölcsös, vagy más soros nvényeknél, pl. szőlőnél ezért újabban mindinkább az ún. csepegtető öntözési alkalmazzák, amelynek lényege, hogy a felszínfeletti öntözőrendszer vezetékeiből az ulolsórendü öntözővezetéket, amely ilyen esetben mindig csővezeték, az öntözendő alany közelébe vezeti, s itt az öntözővezetékből az öntözőfolyadékot egy-egy csepegtetőtesten át kis intenzitással, mintegy csepegtetve a talaj felszínére adagolják. Ennek a csepegtető öntözésnek is vannak azonban hátrányai. Mindenekelőtt az öntözőfolyadéknak — a víznek — a felszínről a gyökérzethez a talaj mintegy.. 60 cm-es rétegén át kell szivárognia; emiatt már bizonyos vízlekötés és vízveszteség áll elő, vagyis az öntözés még mindig lehetne vízben takarékosabb. Ezen túlmenően azonban, mivel a cseppekbe vagy vízsugárba bontott víz nagy felületen érintkezik a levegő oxigénjével, ezért a vízben levő oldott ásványi anyagok: a vas, kalcium, magnézium stb. kiválnak és a csepegtetőtest eldugulását idézhetik elő; márpedig ezeknek az ásványi anyagoknak a vízből való kiválasztása csak költséges berendezésekkel és vízkezeléssel volna megoldható, ami a csepegtető öntözést jelentősen megdrágítaná. A csepegtető öntözés nagyobb hibája főleg homoktalajon, általában nagy vízáteresztőképességü talajon mutatkozik. E talajok nagy vízáteresztő, gyenge víztartó képessége, kis vízemelő magassága következtében az egyébként is gyenge termőképességü talaj összetétele gyorsan leromlik, aminek a gravitáció hatására bekövetkező gyors vízmozgás, illetve a talajkilúgozódás az oka. Nevezetesen az ugyanarra a helyre leadott kis intenzitású víz is nagy vízterhelést idéz elő a nedvesítés gócában, ahol a gravitáció hatására a víz lefelé áramlása gyorsan lezajlik; ezt a súrlódás csak kismértékben csökkenti. A víz mindenekelőtt a talaj oldható kemikáliáit (N, K, P-mütrágyák) mossa a mélyebb rétegekbe, majd a talaj fizikai összetevőit meghatározó kolloid anyagokat; a humuszt, szervesanyagot, agyagkolloidot stb. Ezek kilúgozódása folytán csökken a tápanyagok megkötése, viszont még jobban nő a talaj vízáteresztő képessége, ami a lúgozási folyamatot tovább állandósítja, és a talaj mélyebb rétegei felé is kiterjeszti. A talaj a nedvesítési gócban, ahol a gyökerek aktív része helyezkedik el, értéktelen, életképtelen kvarchaimazzá változik. Ezt a folyamatot a kísérletek bebizonyították. Beigazolódott, hogy az agyagásványok, a humusz, az iszapfrakció, az összes műtrágyák és a CaC03 jelentős része az egy évben végzett 35 — 40-szeri vízpótlás hatására a talajból kilúgozódik. A felvehető NH4+ és NOf ionok, valamint a K+ ionok a gyökérszint alá mosódnak, a foszfor tápelem kb. 80 %-a pedig csak 80- 100 cm mélységben található meg. A kilúgozás hatására a növény számára legértékesebb talajréteg mintegy 60 cm mélységig elszegényedik, a talajban savanyodási folyamat indulhat meg. Az ültetvény termőképessége 6-8 év alatt fokozatosan csökken és az öntözés mellett is az öníözetlen és tápanyagokban gyengén ellátott ültetvény szintjére csökken. Ez ellen a folyamat ellen megkísérelték a védekezést oly módon, hogy a talajban 60-80 cm mélyg 10 15 20 25 30 35 40 *5 50 55 30 65 2
