184428. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés gyógyászati eszközök, főként sebészeti fúrómotor helyzetpontos tájolására, különösen velőűrszögek reteszeléséhez
1 184428 2 furatok a velőűrszeg behelyezésekor jelentősebb deformáció miatt helyzet- és irányeltérést szenvedtek, ami nem ritka jelenség, úgy igen előnyös, ha a röntgensugaras nyomvonalkijelölést, a röntgen sugárnyaláb koncentrált fény-nyalábbal való helyettesítését és a csontátfúrást felölelő műveletsorozatot a behelyezett velőűrszeg(ek) minden egyes előre elkészített reteszcsapfuratához külön-külön elvégezzük. Egy adott behelyezett velőűrszeg egymáshoz képest ismert térközű és irányú, behelyezés után is helyzettartó előre elkészített reteszcsapfurataihoz ugyanakkor a szükséges második és adott esetben további csontfuratok előállítását célszerűen úgy is végezhetjük, hogy a sorrendben következő reteszcsapfurat nyomvonalát a koncentrált fény-nyaláb és a behelyezett velőűrszeget tartalmazó testrész ismert térközzel történő irány tartó relatív helyzetváltoztatásával jelöljük ki. Hosszabb műtéteknél, ill. ha a műtét közbeni elmozdulás esélyével is számolni kell, célszerűnek bizonyult, ha a helyettesítő koncentrált fény-nyaláb helyzetpontosságát műtét közbeni röntgensugaras átvilágítással időszakosan ellenőrizzük. Az eljárás foganatosítására alkalmas találmány szerinti berendezés meghatározó, szükséges és egyben elégséges jellemzője, hogy a berendezés az átvilágító röntgen sugárnyaláb optikai tengelyével legalább a beavatkozási munkatartományban egytengelyű vagy párhuzamos koncentrált fény-nyaláb előállítására alkalmas fényforrással van ellátva, amely célszerűen kisteljesítményű lézer sugárforrás lehet. A fényforrás csatlakoztatható diagnosztikai röntgenkészülékek sugárforrásához vagy képmegjelenítő vevőegységéhez egyaránt. Traumatológiai műtétekhez a berendezésnek előnyösen röntgenképerősítő készülék célszerűen képérzékelő vevőegységére mereven felfogott fényforrása, valamint a fényforrástól kiindulóan koncentrált fény-nyalábot szálkeresztekkel kijelölt optikai tengelyébe terelő módon elhelyezett optikai elemei, különösen prizmái és/vagy tükrei vannak. Új fejlesztésű célberendezések alakíthatók ki előnyösen úgy, hogy a fényforrás, különösen lézer sugárforrás és a szükséges tájolóelemek, különösen fonalkeresztek magában a röntgenkészülékben, előnyösen röntgenképerősítő készülék sugárforrásában és/vagy képérzékelő vevőegységében vannak elrendezve. A berendezés lézer sugárforrása és szerkezeti egységei kis súlyuknál és terjedelmüknél fogva állandóan felszerelt állapotban lehetnek, ezáltal a berendezés egyéb képerősítő készüléket igénylő kezelések, műtétek során is lehetővé teszi a röntgenképerősítő eddiginél pontosabb, kisebb sugárdózissal járó beállítását. Velőürszegek reteszelő csontfúrása esetén a végtagon megjelenő lézersugár kijelöli a furathoz szükséges bőrmetszés igen pontos helyét, majd a lágyrészeken át a csontokra hatolva a csonton megjelenő lézersugár-pont a furat igen pontos megindulási helyét. A fúró szöghibamentes vezetését a fúró meghosszabbított optikai tengelyében a csonttávoli végen a fúrómotorra felhelyezett fonálkeresztre vetített lézersugár teszi lehetővé. A fúrás egész időtartama alatt a röntgensugárzás kikapcsolható, s emellett a fúró vezetését a lézersugár segítségével menet közben az operatőr ellenőrzi illetve szükség esetén korrigálni képes. Mivel a képerősítőre szerelt készülék a steril műtéti területtől távol esik, sterilizálásra nem szorul, mindössze a fúrómotorra helyezett fonálkereszttartó rész sterilizálandó. A védeni kívánt megoldást az alábbiakban a csatolt rajz alapján ismertetjük részletesebben. A rajzon az 1. ábra egy példaképpeni találmány szerinti berendezés vonalas elvi vázlata, a 2. ábra az 1. ábra szerinti A nyíl irányú kiemelt részlet, a 3. ábra az 1. ábra szerinti B nyíl irányú kiemelt részlet, a 4. ábra az 1. ábra szerinti C nyíl irányú kiemelt részlet nézeti vázlata, míg az 5. és 6. ábra a helyettesítő fény-nyaláb helytelen és helyes (egytengelyű) beállítását érzékeltető részletvázlat. Traumatológiai műtéteknél használatos önmagában ismert röntgenképerősítő készülék képérzékelő 3 vevőegységére adaptált szerkezeti egységként plexianyagú 11 sugárvezető és 1 fényforrásként kisteljesítményű lézer sugárforrás van 12 tartó segítségével mereven felfogva. Az 1 fényforrásból kiinduló koncentrált fény-nyaláb megfelelően elrendezett és beállított 6 és 7 tükörrel (amelyek adott esetben prizmák is lehetnek) a 11 sugárvezetőbe, majd a röntgenképerősítő készülék 2 sugárforrásából a képérzékelő 3 vevőegységre irányítót röntgen sugárnyaláb X—X optikai tengelyével egybeeső, azzal egytengelyű sugármenetbe van terelve. A röntgen sugárnyaláb X—X optikai tengelyét a 2 sugárforráson elrendezett 4 szálkereszt és a 3 vevőegységhez hozzárendelt 5 szálkereszt jelöli ki. Az 1—3. ábrákon csupán példaképpen feltüntetett szerkezeti elrendezés, ill. ennek a helyi adottságokhoz adaptált szerkezeti változatai révén a találmány szerinti berendezés lényegében bármely adott, meglevő diagnosztikai röntgenkészülékhez vagy röntgenképerősítő készülékhez utólagosan is kialakítható. Új röntgen- il. műtőberendezések kialakítása során találmány szerinti berendezések természetszerűleg és célszerűen kiképezhetők oly módon, hogy az 1 fényforrást, célszerűen lézer sugárforrást magába a készülékbe, annak 2 sugárforrásába vagy 3 vevőegységébe eleve beépítik. Az 1. ábrán érzékeltettük, hogy a találmány szerinti berendezés velőürszegek reteszelő csontfuratainak előállítására történő alkalmazása esetén (a rajzon nem feltüntetett) előkészített, feltárt műtéti ebben a csontfelülethez illesztett, a lágyrészeket időlegesen távoltartó tölcséres műtéti 10 segédeszköz lehet behelyezve, és a befogott 9 fúróval ellátott sebészeti 8 fúrómotort a csontfúrás során az X—X optikai tengellyel előzőleg kijelölt ill. megkeresett előtolási nyomvonalra (és a 10 segédeszközön át a csont felületen szüneteltetett röngtgei besugárzás mellett a lézer sugárforrás koncentrált fény-nyalábjával megvilágított pontként látható fúróbevezetési (támadási pontra) illesztjük, majd a csontátfúrást úgy végezzük, hogy a 8 fúrómotort előtolás közben végig az előtolási nyomvonalban (az X—X optikai tengelyben) tartjuk. Ennek érdekében szükséges, hogy a 8 fúrómotor tengelyvonalának motorvégoldali döféspontja a 4. ábrán érzékeltetett módon 13 szálkereszttel legyen megjelölve, amely megfelelő hosszabbító vagy egyéb adapteregység alkalmazásával bármely meglevő ismert sebészeti 8 fúrómotorra utólagosan is felszerelhető. 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 3