182847. lajstromszámú szabadalom • Vérdiffúziós rendszer membrán-diffúziós készülékkel és eljártás a hozzá tartozó membrán-betét előállítására

1 182 847 2 az egyes áramlások számára, megkönnyítve az oxigén és a vér be- és kiáramlását az egymással párhuzamosan kap­csolt 16 zsebek megfelelő közegáramlási pályáiba. A 18 betét mindegyik szélén oldalt kiálló 30 fülek találhatók, amelyeket befelé rá lehet hajlítani 32 hajtás­vonalak mentén a belső betétszélekre annak érdekében, hogy kettős betérétegvastagság révén tömítő zárást biz­tosíthassunk az egyes 16 zsebek átellenes végeinél. A 18 betét kartonpapírja viszonylag alacsony olvadáspontú polietilénnel vagy hasonló hőrelágyuló anyaggal van be­vonva úgy, hogy a 30 füleket rögzíteni lehet visszahajtott helyzetükben az említett polietilén bevonat megolvasz­tása útján. A 30 fülek ilymódon a rétegvastagság megnö­vekedése következtében kötegelés után jól tömítenek. A még csíkalakú 18 betét oldaléléit kétoldalú ragasztó­­szalaggal is be lehet vonni. Ilyenkor a viszonylag keskeny 20 szitaanyagcsíkot a ragasztószalagok közötti tarto­mányra helyezzük. Ezt követően a szélesebb 14 memb­ránt helyezzük fel, odatapasztva a ragasztószalaghoz. Az így előkészített szerkezetet ezután a 24 hajtásvonalak mentén harmonikaszerűen összehajtjuk, és közbenső 26 szitaanyagot is tehetünk hozzá az így kialakított 16 zsebekhez. Miközben a szerkezetet köteggé hajtogatjuk, szobahőmérsékleten tömítő anyagot is adagolhatunk a membránélek hossza mentén a tömítés tökéletesítése érdekében. A hőrelágyuló anyaggal bevont betétből kialakított 16 zsebek melegen történő tömítő lezárása - az ún. termikus hegesztés művelete — a 30 füleknél és a 18 betét éleinél egyszerűen forró levegő ráfúvásával elvégezhető, miáltal megolvasztjuk a polietilén bevonatot. Az össze­hajtott, illetve hajtogatott kartonpapir 18 betét áthalad­hat a forró légsugáron, majd ezután a visszahajtott 30 füleket rászorítjuk a 18 betét belső széltartományaira, és ezzel elérjük egymáshoz tapadásukat a polietilén bevo­nat lehűlése során. A fentiekben ismertetett meleglezárásos technológia kiküszöböli a ragasztócsíkok használatát akialakított 16 zsebek átellenes végeinek tömítésénél, és az eddig általá­ban kézzel végzett műveleteket teljesen automatizálható folyamattal helyettesíti. Egy másik foganatosítási változatként a forró levegő­­ráfúvást helyettesíthetjük ragasztó spray alkalmazásával, amennyiben a 30 füleket a 18 betéthez ragasztásos tech­nikával kívánjuk rögzíteni. A forró lcvegőfúvatás felhasználható a közbenső 20 szitaanyag-csíknak a kartonpapírhoz való hozzáragasz­­tására is, amikoris a polietilén bevonat a karton megfe­lelő belső tartományában megolvad, és ha szükséges, maga a szitaanyag is meglágyul. Amint ez a 4. ábrán jól látható, előnyös ha a távtartó 20 szitaanyag-csíkot olymódon méretezzük, hogy a 18 betét átellenes széleinél lévő, térközökkel, hosszanti irányban elhelyezkedő 28 kivágások közé legyen behe­lyezhető. Ezáltal megakadályozható, hogy a 28 kivágá­sokat a 20 szitaanyag-csík elzárja. Hasonló módon, a kiálló 30 fülek is előnyösen úgy vannak méretezve, hogy visszahajtás és rögzítés után egyik 28 kivágás fölé se kerüljenek. Viszont a 14 membrán szélessége, amelyet a 20 szitaanyag-csík után fektetünk rá a 18 betétre, előnyösen közelítőleg megegyezik a 18 betét azon széles­ségével, amely a 30 fülek befelé való visszahajtása és rög­zítése után áll elő, amint ez a 4. ábrán látható, annak ér­dekében, hogy ezzel egyidejűleg kialakítsuk a 14 memb­rán éleinek tömítő lezárást. A szentipermeábilis 14 membránból és a 18 betétből a találmány szerint összeállított köteg, amely az egyes 16 zsebeket alkotja, folyamatos, automatizált folyamat­tal állítható elő, feltekercselt szalagalakü 18 betétből, 20 szitaanyag-csíkból és 14 membránból, hagyományos lehúzóhengerekkel vagy hasonlókkal, amelyek az össze­szerelési művelet során az anyagtovábbítást végzik. Az egymáshoz csatlakoztatott 16 zsebekből kialakult köte­­get lényegileg a 3 879 293 sz. USA szabadalomnak meg­felelően szoros illesztéssel egy 34 tartályba helyezzük be, amelyet 36 fedél zár le. A 34 tartály úgy van méretezve, hogy a kötegben lévő átfedő 30 füleket szorosan össze­nyomja, s így a 16 zsebek átellenes végeit tömítően le­zárja. Egy oxigéngáz forráshoz csatlakoztatható 35 gázbe­vezetés a gáznemű oxigén bevezetésére szolgál egy 37 gázbevezető nyíláson keresztül, miáltal létrejön a gáz. át­­áramlása a 16 zsebek kötegén, A készülék 39 gázelszívó nyílásából kiáramló gázt 38 gá/kivezetés vezeti el. A 40 vérbevezetés, amint ez a 2. ábrán látható, egy széles nyílás, ez fogadja a függőleges 42 vezetékből ér­kező vért. Ez a függőleges vezeték el van látva egy flexi­bilis vezetékhez történő csatlakozással a betegtől érkező vénás vér befogadásához. A 44 csatlakozás, amely a 40 vérbevezetéssel van kapcsolatban, az operációhoz használt kardiotómiás szívócsővel kapcsolható össze. A függőleges elhelyezésű 42 vezeték célja a 42 veze­tékben a vér nyomómagasságának biztosítása, azaz egy előre meghatározott vérnyomás fenntartása a 12 oxi­­genizátoron belül, amikor a 42 vezetek fel van töltve vérrel. A vér, belépve a 12 oxigeniz.átorba, áthalad a széles 40 vérbevezetésen, amely — mint ez a 2. ábrán látható lényegileg a 12 oxigenizátor teljes 56 szélességére kiter­jed. Ezt követően a vér a 46 nyilak irányában haladva el­jut az egymással párhuzamosan kapcsolt 16 zsebekbe, majd szélesen elosztódva áthalad azokon a 48 nyiluk irányában. A 16 zsebek másik végeinél a ver elhagyja a 16 zsebeket, az 50 nyilak irányában, és egy széles 52 vérelvezetésen át távozik, amely közvetlenül csatlakozik az 54 hőkicserélő széles 58 vérbevezetéséhez. Az 54 hőkicserélőn áthaladó véráramlási pálya ugyan­olyan széles, mint a 12 oxigenizátorban lévő áramlási pálya, iránya pedig merőleges a véráramlás 48, 50 és 54 nyilakkal érzékeltetett irányaira, miként az a 2. ábrán látható. Ez az 56 szélesség megegyezik a 16 zsebeken, a 12 oxigenizátor 52 vérelvezetésén és az 54 hőkicserélő 58 vérbevezetésén áthaladó megfelelő véráramlási pálya szélességével. Az 54 hőkicserélő hasonló kivitelű lehet, mint a 3 640 340 sz. USA szabadalomban ismertetett harmo­nikaszerű fallal bíró hőkicserélő, de az itt használt hőki­cserélő előnyösen az 58 vérbevezetés körül vérátvezető 59 zsebekkel van kiképezve a tekercselt ill. hajtogatott falban a véráramlás számára és így jelentősen megnövelt szélességű, ugyanakkor csökkentett áramlási ellenállású, ha összehasonlítjuk az előzőekben ismertetett szabada­lom szerinti berendezéssel. Az 54 hőkicserélőn keresztül­haladó vérátvezető 59 zsebek előnyösen mentesek min­denféle áramláselosztó szitától vagy egyéb olyan eszköz­től, ami növelné az áramlási ellenállást, fgv biztosítható egyenletesebb áramlása hőkicserélőn át vezető különböző áramlási utakban. Ez azért lehetséges, mivel a 12 oxige­nizátorban lévő széles csatlakozás az 52 vérelvezetéshez, valamint az 54 hőkicserélő 58 vérbcvezetéschcz már 5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 4

Next

/
Thumbnails
Contents