181598. lajstromszámú szabadalom • Váltószelep pneumatikus működtetésű ajtószerkezet részére

3 181598 4 Ez az üzemi állás azt eredményezi, hogy az ajtó csukása lassabb folyamatban valósul meg, A találmány szerinti váltószelep az eléje kitűzött célt nagy­részt azáltal éri el, hogy két szeleptestet tartalmaz és ezeknek a mozgatása, illetve reteszelése különlegesen kapcsolt mág­nestekercsekkel, állandó mágnesekkel és rugókkal rendelke­ző szerkezeti részletekkel történik. Egy-egy szeleptesthez két mágnestekercs és egy állandó mágnes tartozik. Ily módon biztosítható, hogy legalább részben ferromágneses anyagból készített szeleptestei egyik helyzetükben állandó mágnessel tarthatók és ezen állandó mágnesek szükség esetén a hozzá­juk tartozó mágnestekercsekkel semlegesíthetek, illetve mágneses erejük lerontható. Ilyen szerkezeti kialakítás mellett lehetővé válik, hogy a szeleptesteket ellentétes irányban mozgatva sűrített levegőt a munkahengemek csak egyik terébe vezessük és a minden­kori másik terét kiürítsük, de lehetővé válik az is, hogy a munkahenger minkét terét egyszerre töltsük vagy ürítsük. A találmány szerinti váltószelep lényege tehát, hogy közös házban levő, egyidejű de ellentétes működési ütemre kap­csolt mágnestekercsekkel ellátott, egymástól függetlenül ve­zetett mozgású, legalább részben ferromágneses anyagból való két szelepteste van, és hogy egy-egy szeleptesthez tarto­zó mágnestekercse közül az egyik a saját szeleptesthez tarto­zó állandó mágnest közömbösítő kapcsolású. A találmány szerinti váltószelep egy előnyös kiviteli alak­jánál a szeleptestek hengeralakúak és végeiken tömítőtestek vannak. Célszerű a találmány szerinti váltószelep olyan kiviteli alakja, amelynél a szeleptestek egy-egy tok hengeres üregé­ben eltolhatóan vannak vezetve és a szeleptestek mozgási tereinek homlokrészeinél a tömítőtestekkel szemben szelepü­­lékek vannak. Egy további előnyös kiviteli alaknál a szeleptestekhez tar­tozó Jhágnestekercsek körébe iktatott, nyomógombbal vezé­relt bistabil elem van alkalmazva és legalább az egyik mág­nestekercs körébe további nyomógomb van iktatva. A bista­bil elem például flip-flop áramkör, vagy jelfogó, vagy a munkahengerhez csatlakoztatott nyomáskapcsoló lehet. A találmány szerinti váltószelepet a csatolt rajzokon szem­léltetett példakénti kiviteli alakok kapcsán a következő leí­rásrész ismerteti részletesebben. A rajzokon az 1. ábra a találmány szerinti váltószelep egyik kiviteli alak­ját mutatja metszetben. A 2. ábra a váltószelep mágnestekercseinek elektromos kap­csolását tünteti fel. A 3. ábra a mágnestekercsek elektromos kapcsolásának egy másik változatát szemlélteti, és a 4. ábra a mágnestekercsek olyan kapcsolási változatát mutatja, amelynél szükségbeavatkozó is szerepel. Mint az 1. ábrából kitűnik, a találmány szerinti váltósze­lep két szeleptesttel rendelkezik, mégpedig az 1 szeleptesttel és a 2 szeleptesttel. Mind az 1 szeleptest, mind a 2 szeleptest mindkét végén egy-egy 16 tömítőtesttel van ellátva. Az 1 szeleptest a hengeralakú 17 tokban, a 2 szeleptest a henger­alakú 18 tokban eltolhatóan van vezetve. Az 1 és 2 szeleptes­­tek mozgási tereinek homlokfelületeinél 21 szelepülékek van­nak kialakítva, amelyek a 16 tömitőtestek segítségével elzár­hatok. A 16 tömítőtestek és a 21 szelepülékek az 1 és 2 szeleptestek alsó végeinél beömlőszelepet, a szeleptestek fel­ső végeinél pedig kiömlőszelepet alkotnak. Az említett szer­kezeti részletek a 35 házban vannak. A váltószelep a 26 munkahengemek nyomólevegővel való töltésére, illetve ürítésére szolgál. A rajzolt állapotban a bal­oldali 1 szeleptest a felső, a jobboldali 2 szeleptest pedig az alsó véghelyzetében van. Könnyen beláthatjuk, hogy ebben a helyzetben a 25 légtartályból kiáramló nyomólevegő a baloldali 1 szeleptest által kinyitott beeresztő szelepen ke­resztül a 26 munkahenger baloldali terébe ömlik be, és ezál­tal a 27 dugattyút a berajzolt jobboldali végállásban tartja. A 26 munkahenger jobboldali tere viszont az alsó véghelyze­tében lévő 2 szeleptest által kinyitott kiömlőszelepen és a 23 ürítőnyíláson keresztül mentesül a túlnyomástól. A 23 ürítőnyilásokat a 28 fedelek védik a szennyeződéstől, de nem akadályozzák a levegő kiáramlását. A váltószelep másik állásában az 1 szeleptest az alsó hely­zetébe, a 2 szeleptest pedig a felső helyzetébe kerül. így az előbbiekhez hasonló módon most a 26 munkahenger jobbol­dali tere kap nyomólevegőt, és a baloldali tere ürül ki, tehát az ajtó a másik helyzetébe mozdul. A 29 nyomáskapcsoló segítségével az ajtó mindenkori helyzete érzékelhető és elekt­romosan jelezhető. Az 1, 2 szeleptestek átállítása a következő módon megy végbe: Az 1. ábrán feltüntetett állapot esetén az 1 szeleptest éppen a felső helyzetben van, mert egy 5 állandó mágnes vagy az 1 szeleptesthez tartozó mágnestekercs gerjesztése útján mág­nesessé tett lágyvasdarab a 8 nyomórugó ereje ellenében ott tartja. A megfelelő tartóerő elérése céljából a szeleptestek teljesen vagy részben ferromágneses anyagból készülnek. Ezenkívül az 1 szeleptest nemcsak az első 12 mágnestekercs­­csel, hanem egy második 14 mágnestekerccsel is befolyásol­ható Az 1 szeleptest átváltásakor a második 14 mágneste­kercsbe kell áramimpulzust vezetni. Ez az impulzus olyan polaritást biztosít, amely rövid időre megszünteti az 5 állan­dó mágnes hatását, és ezáltal a 8 nyomórugó le tudja tolni az 1 szeleptestet. A 2 szeleptest az 1. ábra szerinti alsó helyzetéből az első 13 mágnestekercsbe adott áramimpulzus hatására kimozdul, és a 6 állandó mágnes tartóereje miatt a felső helyzetében arretálódik. A 2 szeleptesthez tartozó 13 és 15 mágnesteker­csek, valamint a 6 állandó mágnes, azonos szerepűek mint a 12 és 14 mágnestekercsek, illetve 5 állandó mágnes. Amint a 2. ábrán látható, a 12,13,14 és 15 mágnesteker­csek úgy vannak bekapcsolva, hogy például egy a 32 kapocs­ra jutó és a 31 földelésbe folyó áramimpulzus gerjeszti a 13 mágnestekercset és ezáltal felfelé húzza a 2 szeleptestet, ezzel egyidejűleg gerjeszti a 14 mágnestekercset is, és ezáltal az I szeleptest 5 állandó mágnesét rövid időre hatástalanítja. Ennek következtében a 8 nyomórugó ereje dominálóvá válik és az 1 szeleptestet lefelé nyomja. Az imént leírt áramimpul­zus tehát a 32 kapocsra jutva az 1. ábrán bemutatott váltó­szelepet a berajzolt állásából az átváltott állásába billenti. Ebből az állásból viszont a 30 kapocsra adott áramimpulzus segítségével lehet visszaváltani az eredeti állapotba. A 3 ábrán bemutatott kapcsolási elrendezés a előbbiek­ben leirt kapcsolástól csupán abban különbözik, hogy itt az azonos hatásra szolgáló mágnestekercsek nem párhuzamo­san, hanem egymással sorba vannak kötve. A 4. ábrán a 3. ábra szerinti kapcsolás egy továbbfejlesz­tett változatát szemléltetjük. A 30 és 32 kapcsok itt egy olyan 36 bistabil elem kimenetére csatlakoznak, amelynek 39 be­meneté váltakozva hol az egyik, hol a másik kimenetével köthető össze. Az a kimenet, amely éppen nincs összekötve a bemenettel, szigetelt pontot képez. Ez a bistabil elem pl. egy flip-flop áramkör, egy jelfogó, vagy egy 26 munkahen­gerhez csatlakozó nyomáskapcsoló lehet. Az ajtó működte­tésekor az átállításhoz csak egyetlen 38 nyomógombot kell megnyomni. Egy második 37 nyomógomb rendeltetése, hogy áramim-5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2

Next

/
Thumbnails
Contents