181234. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és kapcsolási elendezés zárlat hatására ideiglenesen lekapsolt egyenáramú áramforrásnál a zárlat további fennállásának, illetve fenn nem állásának megállapítására
18’234 4 zavaró körülmény, a zárlat. Ha még fennáll, az egyenáramú áramforrást véglegesen lekapcsoljuk és egyidejűleg hibajelzést adunk. Ha már nem áll fenn a zárlat, ha megszűnt az az átmeneti állapot, melyben az áramforrás kapcsain nem jelenik meg az üzemszerű kimenő feszültség, akkor helyreállítható a normális üzemvitel. A technológiai feltételekből következik, hogy ezt az egész folyamatot célszerű teljesen automatizálni, de azt is célszerű lehetővé tenni, hogy a kezelőszemélyzet is kiválthassa a zárlatvizsgálatot, pl. alkalmas indítóparancs kiadásával. Az elektroforetikus festési technológiát kiszolgáló ismert áramforrások többségénél nincs mód a zárlat fennállásának ilyen vizsgálatára. A zárlat vizsgálatára egyes ismert berendezések a következő lehetőségek egyikét biztosítják. A legegyszerűbb ismert megoldás abban áll, hogy a zárlat bekövetkeztét érzékelő és az ideiglenes lekapcsolást kiváltó automatika meghatározott késleltetési idő eltelte után kísérletképpen újra rákapcsolja a festőberendezésre a teljes üzemi feszültséget. Ha ez ismét kivált hibajelet — pl. úgy, hogy működésbe lép a zárlatvédelmi szerv - akkor megtörténik a végleges lekapcsolás. Ennek a módszernek a hátránya az, hogy áramkorlátozó szervvel kialakított szabályozóknál nem alkalmazható minden további nélkül, mert az újra visszakapcsolt kimenő feszültség megjelenésekor az áramkorlátozó szerv csak korlátozott egyenáramot enged folyni és így akkor sem keletkeznék hibajel, ha a zavar mégis fennáll. További hátránya e megoldásnak, hogy a még fennálló zárlatra a teljes üzemi feszültség kapcsolódik, így veszélyeztetve a rendszert abban a tekintetben, hogy igen veszélyes zárlati áram és megfelelően nagy zárlati teljesítmény alakulhat ki, amely ellen a túláramvédelem esetleg már nem tud kielégítő védelmet adni: ha pl. a berendezés biztosítói kiolvadnak, azok cseréje hátráltatná az üzemvitelt. Ennek azért különös a jelentősége, mert ennél a technológiánál naponta több zárlattal is kell számolni. Több ismert megoldás szerint ellenállás-mérés útján győződnek meg arról, hogy a valamely zárlati hibajelet követő meghatározott időtartam elmúltával is fennáll-e a zárlat. Ez azonban körülményes; a terhelő ellenállás értéke akkor is igen kicsi lehet, ha az üzemi feszültségtartomány néhányszor tíz volttól néhányszor 100 voltig terjed, az áramtartomány pedig többszáz vagy -ezer ampernyi. így az üzemi értéktől való eltérés mérése nem egyszerű. S ha a mérést kis árammal végezzük, nem is kapunk megbízható eredményt, nem tudjuk meg a tényleges állapotot, mert a zárlati helyek átmeneti ellenállásai a zárlat kialakulásának módjától függően a kis áramok tartományában megnőhetnek. E mérés elvégzéséhez viszonylag bonyolult, járulékos áramkörre is van szükség. Fennáll ezért az igény a fentiekben vázolt feladat egyszerűbb, s mégis hatékonyabb megoldása iránt. A találmány alapja az a felismerés, hogy az ideiglenes üzemszünet szokásos időtartamával összemérhető idő alatt megbízhatóan végezhető el a zárlat fennállására vonatkozó vizsgálat a károsodás veszélyének növelése nélkül, ha az ismert megoldástól eltérően az újabb üzembe helyezést nem a szokásos üzemi feltételek között végezzük, hanem a vizsgálat .3 jellegéhez illeszkedő vizsgálati feltételek között. A helyi feltételeknek megfelelően választott első időtartamig tartjuk fenn az ideiglenes lekapcsolást. ezt követően önműködően vagy kezelői beavatkozás folytán úgy helyezzük újra feszültség alá a rendszert, hogy az alapjel fokozatos növelésével O V kapocsfeszültségről fokozatosan — pl. lineárisan - olyan értékre növeljük az áramforrás kimenetén a kapocsfeszültséget, mely biztosan újra működtetné a zárlatvédelmi vagy túláramvédelmi (továbbiakban: zárlatvédelmi) szervet, ha a kapocszárlat még fennáll. A kimenő feszültség adott meredekséggel, viszonylag „lassan” növekszik, ezért olyan esetben, amikor a zárlatérzékelés a túláram küszöbszintjének túllépésén alapul, meg kell akadályozni, hogy az ilyen áramforrásokban szokásosan alkalmazott áramkorlátozó szerv lassítsa a kimenő áramnak a túláramvédelmi szerv megszólalási értékéig való növekedését, hosszabb időre nyújtva így a latens túlterhelést. A vizsgálati alapjellel való üzemeltetés tartamára tehát ilyen kivitel esetén az áramkorlátozó szervet hatástalanítani kell. Ha a zárlat észlelése feszültségesésen alapul, az áramkorlátozó szerv hatástalanítása mellőzhető. így bármely zárlatészlelő módszerrel (kimenő feszültség esése, áram növekedése, feszültség és áram összhangban való figyelése) a valóban fennálló zárlatot rövid idő alatt meg lehet állapítani még mielőtt a tartós túlterhelés kárt okozna és az újabb — most már végleges — lekapcsolás gyorsan következhet be. A vizsgáló alapjel tehát olyan kimenő áramot biztosít, mely meghaladja a minimális üzemi áramot - és adott esetben meghaladhatja a túláramvédelmi szerv megszólalási küszöbszintjét —, de nem terheli a rendszert kárt okozó túlárammal. Ha pedig ilyen vizsgáló alapjellel alkalmasan választott második r2 időtartamon át vezéreljük az áramforrás üzemét anélkül, hogy újabb zárlatvédelmi beavatkozásra került volna sor. akkor biztosan nem áll fenn a kapocszárlat és vissza lehet térni az üzemszerű alapjelre. A találmány szerint tehát úgy járunk el. hogy a zárlat folytán bekövetkezett ideiglenes lekapcsolás után sorrendben a következő intézkedéseket tesszük akár manuálisan, akár — előnyösen — önműködően: 1. A szabályozó lánc legalább egy pontjára tiltójelet adunk, mely r, időtartamon át meggátolja alapjel kiadását és így a terhelés feszültség alá helyezését. A r, időtartamot az adott alkalmazási hely feltételeitől függően választjuk meg, az előnyösen kisebb, az áramforrás által kiszolgált rendszerre jellemző valamely időtartamnál, pl. technológiai folyamat ciklusidejénél. 2. A T időtartamú üzemszünet elteltével az alapjelet 0 szintről fokozatosan növelve, azt meghatározott vizsgáló értékre állítjuk be, mely a szükséges mértékben meghaladja a minimális üzemi áramot, de nem éri el a már kárt okozó túláram értékét. Ha a zárlatérzékelés túláram-küszöbérték túllépésén alapul, erre a r2 időtartamra hatástalanítjuk az áramforrás áramkorlátozó szervét. így csökkentve a túláram időtartamát. 3. Ha az üzemszünet utáni újraindítástól eltelt r2 időtartam alatt a zárlatvédelmi, illetve túláramvédelmi szerv nem kapcsolja le újra a rendszert, akkor s 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
