181179. lajstromszámú szabadalom • Eljárás méhek racionális tartására és tenyésztésére méh nagycsaládokban, valamint berendezés (méhkaptár-nagyegység) az eljárás megvalósításához
3 181179 4 rálynői saját birodalmukon belül maradjanak, a nyílásokat olyan ráccsal zárjuk le, amelynek lyukai olyan szűkek, hogy a királynő nem tud keresztülbújni rajta. A találmány tárgya továbbá a fenti eljárás megvalósítására szolgáló berendezés, amelyre az jellemző, hogy több, a méh-család egy-egy, egyetlen királynővel rendelkező méhcsaládjának illetve méhrajának befogadására szolgáló, egymással szomszédos részegysége van, valamint központi gyűjtőtere, amely a méhek számára bármelyik részegységbe bejutást biztosít, mégpedig oly módon, hogy a méhek az egyik részegységből a közösségi téren keresztül tetszés szerinti másik részegységhez juthatnak. Emellett az egymással szomszédos részegységek között zárt falak vannak, így a méhek nem juthatnak közvetlenül egyik részegységből a másikba. A találmány szerinti berendezéshez előnyösen mindkét oldalon sejtekkel ellátott fröccsöntött műanyag lépeket alkalmazhatunk, teljes sejtfalmagassággal és végigmenő hasítékkal ellátott sejtfallal. A találmány szerinti berendezés további célszerű kiviteli alakjait az ábrákkal kapcsolatban ismertetjük. A találmány szerinti berendezéssel elérjük azt, hogy egy sor részegység számára központi etetőhelyet hozunk létre, így a különböző részegységekből való méhek a táplálékfelvétel során az etetőhelyen összekerülnek és egymáshoz szoknak; hogy az etetést központilag végezhetjük; hogy a központi térköz kialakítása különösen kedvező hőháztartást biztosít; valamint azt, hogy csupán egyetlen részegységet illetve méhrajt kell az egész rajzás alatt kezelni (gondozni), például a rajzási hangulat lekötése mindig csak egy (előnyösen ugyanazon) részegységből kell az ivadékkal teli fiasításos lépeket eltávolítani és ezeket megfelelő, újonnan betöltendő üres lépekkel helyettesíteni; így a dajkaméhek folyamatos áramlása jön létre a többi részegységből ebbe a részben kiürített részegységbe, aminek következtében a méhésznek lényegében csak ennél a részegységnél kell munkát végeznie. Ha a kezelendő részegységből a rajzásra való előkészületek elején ivadékkal teli lépeket elveszünk és ezeket üres lépekkel helyettesítjük, a méhek a többi részegységből a központi térközön keresztül ebbe a nagyjából üres részegységbe áramlanak, amelyben ekkor a méhkirálynő csak csekély számú közönséges méhhel tartózkodik, de a beáramlás következtében a részegység hamar ismét feltöltődik. Ez a folyamat többször megismételhető. Az elvett részek ilyenkor egy-egy újonnan felépítendő egység részét jelentik; például négy ilyen rész összesen ismét egy új méh-nagycsaládot képez, amely még ugyanazon nyáron teljesértékű méh-nagycsaláddá fejlődhet. A négy részegységből álló méh-nagycsalád mind tenyésztői, mind pedig építési-elhelyezési szempontból különösen célszerű megoldás. A központi térköz, amelyhez valamennyi részegység (előnyösen négy, egymáshoz képest 90°-ban elforgatott részegység) csatlakozik, hasítékok, átjárók vagy hasonlók révén van az egyes részegységekkel összekötve. Ezen térköz alatt etetőtér van kialakítva, ahonnan mind a négy részegység méhei a táplálékukat szerzik. Azáltal, hogy a méheket megakadályozzuk abban, hogy egyik részegységből közvetlenül egy másik részegységbe jussanak, mégpedig azáltal, hogy a hasítékokat vagy hasonlókat megfelelő akadályokkal egymástól elválasztjuk, oly módon, hogy egy adott részegység nyílásából a közvetlen átjutást a szomszédos részegység nyílásához megakadályozzuk, és ezáltal a méheket arra kényszerítjük, hogy az etetőtérbe egy közös gyűjtőtéren keresztül jussanak el, azt éljük el, hogy a különböző részegységekbe tartozó méhek egymáshoz szoknak, és ezáltal a méhek számára optimális munkamegosztás alakulhat ki. Mivel lehetővé válik az, hogy a találmány szerinti megoldás révén csak egy részegységet kelljen kezelni, míg a többi részegység gyakorlatilag semmi munkaráfordítást nem igényel, ez azt is jelenti, hogy a méheket a többi részegységben természetes tevékenységükben egyáltalán nem zavarjuk meg, ami a találmány egyik alapvető előnye, mivel az egyes részegységekben meglevő harmóniát nem befolyásoljuk hátrányosan, hanem a méhek napi életritmusukat külső zavarás nélkül megtarthatják. A többi, előnyösen három, nem kezelt részegységben nem jön létre rajzási hangulat a méhek között, mivel a rajzási hangulat kezdetének jelentkezésekor a méheket a kezelt részegységben levő, fiatal méhekkel (ivadékokkal) teli fiasításos lépek kivételével úgy stimuláljuk, hogy azok a méhek, amelyek természetük szerint ilyenkor rajzani kezdenének, másik tevékenységbe kezdenek. Elvileg a dajkaméhek egyharmada foglalkozik a kikelt fiatal méhek ellátásával, míg kétharmaduk a rajzásra készül. A dajkaméhek ezen rajzásra készülő csoportját a találmány esetében a szabaddá vált részegységbe vezetjük, ahol a méhek olyan feladatot kapnak, amelyet a dajkaméhek különben csak akkor végeznek, amikor a rajzási folyamat már lezárult. A dajkaméhektől ilyenkor nem kapnak tápnedvet, így szabályozott illetve hasznos munkára kényszerítjük őket; ezt a feladatot a nagyjából kiürített részegységben kapják meg, ahol a királynő mellett csak néhány száz közönséges méh (dolgozó) marad vissza. A találmány szerinti megoldással ily módon a rajzási hangulat lecsillapítható és a rajzáshoz szükséges energia hasznosabb célra fordítható, vagyis a fiatal méhek felnevelésére és más hasznot hozó munkákra, például arra, hogy a méhek azáltal, hogy rajzási hangulatukat lecsillapítottuk, folyamatosan készek viaszt kiválasztani és a találmány szerinti berendezésben alkalmazott műanyag lépek hasítékait beépíteni. A hagyományos műanyag lépeknél, amelyek viasszal vannak bevonva, a méhek az alacsonyabb sejtfalmagasságú lépsejteket teljes sejtfalmagasságúvá építik, de csak egy meghatározott idő alatt. Ha a méheknek a műanyag lépeknél szokásos viaszréteg által viaszt bocsátunk a rendelkezésükre, továbbra is megtartják a testük által kiválasztható viaszt, amíg a rajzásra sor kerülhet, amikor is viaszukat további sejtek felépítésére tudják felhasználni. Ez a probléma a találmány szerinti eljárás esetén nem lép fel, mivel a rajzási hangulat le van kötve. A lépeknél ezért a találmány értelmében nincs szükség viasszal való bevonásra, mivel a méhek a lépek teljes felépítéséig a saját testük által termelt viaszt használják. Ezenkívül a találmány szerinti méh-nagycsaláddal elérhetjük azt, hogy a királynő-tenyésztést korai idő-5 10 15 20 25 30 35 40 45 50 55 60 65 2
